Kezdőlap    LELKISÉG    Hirdetés    Programok    Szentmisék    Tudnivalók    Linkek    Elérhetőségek   Fotóalbum


 

 

2018. november 11.
Évközi 32. vasárnap


Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”

Mk 12,38-44




Főként János evangélistára jellemző az a módszer, hogy egy esemény leírásakor nem maga a történés a lényeges, hanem az ahhoz kapcsolódó magyarázat, jézusi tanítás. A mai evangéliumban Márk evangélista is ugyanezt a módszert alkalmazza. Jézus leül a templomnál és figyeli, hogy az emberek mennyit dobnak a perselybe, mit adományoznak Istennek, az istentisztelet céljára. Az emberek folyamatosan jönnek, vannak köztük tehetősebbek és szegényebbek, s ennek megfelelően ki többet, ki kevesebbet dob a perselybe. Mindebben semmi rendkívüli sincs, de abban sem, hogy egy odaérkező özvegyasszony mindössze két fillért dob be. Az eredeti görög szövegben „lepton” szerepel, ami a legkisebb értékű fizetőeszköz volt akkoriban. Ilyen értelemben szerepel a magyar fordításban a fillér, bár manapság már nincs használatban.
Az özvegyasszony által adott adomány csekély mértékéből még nem következtethetnénk arra, hogy szegény volt, hiszen előfordulhatott volna az is, hogy egy gazdagabb személy adakozott ilyen keveset. Az özvegy szegénységét onnan tudjuk, hogy Jézus szavai szerint ez a két fillér volt az összes vagyona. Jézusnak joga van megítélni az emberi cselekedeteket, és ez esetben a szegény adományát többre értékelte, mert ő mindenét felajánlotta Istennek.
© Horváth István Sándor





2018. november 4.
Évközi 31. vasárnap


Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.

Mk 12,28b-34



Jézus korában több száz törvény szabályozta a vallási életet. Az írástudói iskolák tagjai között mindennaposak lehettek a beszélgetések a törvényekről és azok értelmezéséről, s ez akár vitákat is eredményezhetett. Vajon melyik a legfontosabb törvény a sok szabály között, amelyek az istentisztelet, a társadalmi élet és az emberi kapcsolatok minden területét behálózták?
Nehéz eldönteni, hogy egy éppen zajló vitába akarják bevonni Jézust vagy egészen jószándékú az írástudó kérdése. Ezt a részt Szent Márk evangéliumában valódi viták előzik meg, amelyek Jézus hatalmáról (vö. Mk 11,27-33), az adófizetési kötelezettségről (vö. Mk 12,13-17), valamint a feltámadásról (vö. Mk 12,18-27) szólnak, s ezekben a kérdezők más állásponton vannak, mint Jézus. A törvénnyel kapcsolatos kérdésnél kissé más a helyzet, hiszen a kérdező elfogadja Jézus feleletét. Az írástudót tehát nem a vitatkozás szándéka vezetheti, hanem az a nemes szándék, hogy valóban megértse a törvények lényegét és útmutatást kapjon, hogy mire érdemes a leginkább odafigyelni. Ebből a szempontból úgy tűnik, hogy a kérdező elismeri Jézust mint tanítót, aki hitelesen magyarázza, tanítja a mózesi törvényeket.
Jézus feleletének újdonsága abban áll, hogy összekapcsolja az Isten iránti s az emberek iránti szeretetet. Mindkettő említésével jelzi, hogy egységet alkot ez a két parancs. Isten szeretete nélkül nincs igazi emberszeretet sem, és a felebaráti szeretet is elveszíti alapját, forrását Isten felé megnyilvánuló szeretet nélkül. E kettős irányú szeretet nem törvénykönyvek lapjaira, hanem a szívünkbe van írva.

© Horváth István Sándor



Mindenszentek - Halottal napja


Szent Bernát apát beszédeiből

(Sermo 2: Opera omnia, Edit. Cisterc. 5 [1968], 364-368)

Siessünk a testvéreinkhez, akik várnak ránk!

Mit használ a szenteknek a mi tiszteletünk, mit érnek el azzal, ha mi dicsérjük őket, és jelent-e számukra valamit ez a mai ünneplésünk? Ugyan mit számít azoknak a földi dicsőítés, akiket Fiának biztos ígérete szerint már maga a mennyei Atya dicsőít meg? Mit is számít nekik a mi magasztalásunk? A szentek nem szorulnak rá tiszteletünkre, semmit sem ad nekik a magasztalásunk. Csupán csak a mi hasznunk – és nem az övék – származik abból, ha róluk megemlékezve tiszteljük őket. Ami engem illet, meg kell vallanom, hogy a róluk való megemlékezés hő vágyat gyullaszt bennem.

Az első ilyen vágy, amelyet ez a szentekről való megemlékezés bennünk felkelt, vagy még jobban megerősít, az, hogy élvezzük boldogító közösségüket, és méltók legyünk az üdvözült lelkek társaságára égi otthonukban: találkozzunk a pátriárkák karával, a próféták soraival, az apostolok testületével, a vértanúk népes seregével, a hitvallók táborával, a szüzek kórusával, egyszóval együtt legyünk, és együtt örvendezzünk a Mindenszentek egész közösségével. Kész befogadni bennünket a legelső idők egyháza, de mi nem törődünk vele; várva várnak minket a szentek, de mi ezt semmibe se vesszük; várnak bennünket az igazak, de mi úgy teszünk, mintha mit sem tudnánk róla.

Ébredjünk már fel végre, testvérek, támadjunk fel Krisztussal, és keressük az odafönt valókat; ami ott fönt van, arra legyen gondunk. Vágyakozzunk azokhoz, akik várva várnak ránk, sietve induljunk feléjük, akik készek befogadni bennünket, előzzük meg az üdvözült lelkeknek ezt a várakozását azzal, hogy mi is oda kívánkozunk. De ne csak a szentek társaságát óhajtsuk, hanem boldogságukat is, és ne elégedjünk meg azzal, hogy együtt leszünk velük, hanem lángoló buzgósággal törekedjünk dicsőségük elnyerésére is. Nem veszélyes erre pályáznunk, és egyáltalán nem merészség ennek a dicsőségnek a keresése.

A másik ilyen vágy, amelyet a szentekről való megemlékezés gyújt bennünk, arra irányuljon, hogy miként ezeknek a szenteknek megjelent maga Krisztus, a mi életünk, ugyanúgy jelenjék meg nekünk is, és így mi magunk is jelen lehessünk Krisztussal az ő dicsőségében. Addig ugyanis Krisztus, aki számunkra a Fő, nem így, dicsőséggel koronázva jelenik meg nekünk, hanem úgy mutatkozik, mint akit bűneinkért tövissel megkoronáztak. Nagy szégyen lenne, ha a tövissel koronázott Főnek egy-egy tagja kényelemben tetszelegne, hiszen minden bíbor ez idő alatt gyalázat lenne számára, és nem megtiszteltetés. De elkövetkezik az az idő, amikor majd eljön Krisztus, és halálát többé már nem hirdetjük, hiszen tudjuk, hogy vele együtt mi is meghaltunk, és hogy életünk őbenne van elrejtve. Megjelenik majd a dicsőséges Fő, és vele együtt a tagok is megdicsőülve fognak ragyogni, hiszen átalakítja gyarló testünket, és saját megdicsőült testéhez teszi hasonlóvá.

Erre a dicsőségre vágyódjunk tehát teljes igyekezettel és biztos reménnyel! Hogy pedig remélhessünk ebben, és erre a nagy boldogságra törekedni is merjünk, nagyon is szükségünk van a szentek közbenjárására, hogy amit saját erőnkkel el nem érhetünk, azt közbenjárásukra Isten ajándékba adja meg nekünk.




Mindenszentek ünnepére készülve

Sokan kérdezhetik, mit jelentenek az ijesztő ábrázatúra formált és megvilágított tökök, a koponyák, szellemek és boszorkányok, amelyek a halloween (helovin) divattal kapcsolatban lépten-nyomon elénk kerülnek?!

Amerikából került át Európába, de az eredete egészen a keltákig vezethető vissza, akik Észak-Franciaország és a Brit-szigetek területén éltek. Az ő papjaik voltak a druidák. Ezek a természetimádó papok halottkultuszt gyakoroltak, és október utolsó napját a ’halál istenének’ szentelték.

Hitük szerint a kelta év utolsó napján (október 31-én) az istenség megengedte, hogy az elhunytak lelkei visszatérjenek otthonaikba. A boszorkányoktól és a démonoktól való félelmükben nagy tüzeket gyújtottak, és áldozatokat mutattak be, hogy azok jóindulatát megnyerjék. A varázslók a megfélemlített embereket kényszerítették, hogy éjfélkor adjanak nekik feláldozásra egy gyermeket. Az erre kiszemelt család ajtaja elé raktak egy kifúrt és kivilágított tököt. Ha a ház lakói nem teljesítették a kívánságot, gyilkos bosszúra számíthattak. – A gyermekáldozatot óriási szalma- vagy rőzsekötegbe kötözve elevenen égették el. Szokásuk volt a keltáknak az is, hogy állatbőrökkel és állatfejekkel álcázták magukat a szellemek elijesztésére. Ajándékokat készítettek az elhunyt lelkek kiengesztelésére.

Szokásaikat azután is megtartották, hogy a rómaiak meghódították őket.
Az 1. században a rómaiak sok hagyományt hoztak magukkal Angliából. Az elpusztíthatatlannak tűnő pogány szokás átformálása, „keresztyénesítése" érdekében a római katolikus egyház (IV. Gergely pápa) 835-ben november elsejét mindenszentek ünnepének nevezte ki, majd november másodikát a halottak napjává nyilvánította.

(Mindenszentek – all hallows. Az azt megelőző este pedig az „all hallows evening". Ez rövidült le az idők során a mostani, közkeletű szóra: halloween.)
A Halloween október 31-én, tehát éppen a római katolikus ünnep, a mindenszentek előtt van, mintegy demonstrálva azt, mily vékony is a választóvonal a pogány hagyományok és az egyházi gyakorlatok között.

Amerikában a Halloweent ír bevándorlók honosították meg 1840 körül. Rémisztő arcokat faragtak tökökből, azokat belülről gyertyával világították ki, ezzel kívánták elriasztani a gonosz szellemeket. A jelmezbe öltözés is a Halloween egyik eleme. Az ünnep klasszikus figurái közé tartoznak a szellemek, boszorkányok, fekete macskák…

A Halloween mára jelentős helyet foglal el az USA reklámiparában, de Európában is egyre népszerűbb.
Az 1845 utáni évek pusztító írországi éhínsége idején a lakosok százezrei települtek át Amerikába, és a szokásaikat is vitték magukkal. Az anyaországon kívül az USA-ban és Franciaországban még ma is megtartják a régi rítusokat, noha azok lelki háttere többnyire már elhomályosult előttük. Gyerekek beöltöznek szellemnek vagy más ijesztő alaknak, töklámpással házról-házra járnak ajándékot kérve.

Napjainkban tanúi vagyunk a régi-új pogányság elterjedésének. A mai boszorkányok és varázslók épp október 31. napját tartják a legfontosabbnak, és ez az ősi kelta ünnep előestéje. Ekkor imádkoznak a halottak kelta istenéhez, az elhunytak szellemeihez, tulajdonképpen szellemidézést folytatnak. Nem gondolhatjuk, hogy ártatlan mókáról van szó. Úgy hírlik, hogy ma is vannak olyan sátánista szekták az USA-ban, amelyek erre az „ünnepre" gyermekeket rabolnak, és azokat ördögi rítusok keretében megölik.

Nem csupán hátborzongató szórakozás ez tehát, hanem az okkultizmus terjesztésének kísérlete, hogy az emberek az egy, igaz Isten helyett, a tiltott démonvilág felé forduljanak hitükkel.

Keresztyén családok nem engedhetik, hogy gyermekeik részt vegyenek ilyen beöltözéseken, felvonulásokon, mert azzal a Sátán kultuszát támogatnák. Az ilyesmivel kacérkodó ember kárt szenved lelkében, meggyengül kapcsolata Istennel, aki egyedül képes arra, hogy megóvjon bennünket minden ártalmas lelki hatástól.

A keresztényeknek mindenképpen tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A Halloween lényegében a boszorkányságnak és az okkultizmus más válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése támogatja a pogány praktikákat és filozófiát, az animizmust (szellemhitet), a sámánizmust és a druida tanokat.

A Biblia egyértelmüen jelzi, hogy az ilyen praktikák ’az utolsó idökben’ mérhetetlen módon elszaporodnak majd (1Tim 4,1 és Jel 9,21). Ami elsőre oly ártatlannak tűnik, az a valóságban halálosan komoly! Az embert játékos módon csábítják el, hogy egyre nyitottabbá váljon a démoni tanok iránt, és szíve Isten felé egyre inkább megkeményedjen.
Az Ige egyértelműen figyelmeztet, hogy a legkisebb mértékben se keveredjünk bele pogány vagy okkult praktikákba: Ha bemégy arra a földre…, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat… (5Móz 18,9) Az Újszövetségben Pál apostol megdicséri a thesszalonikaiakat, amiért megtérésük után egyértelműen szakítottak a bálványimádással (1Thessz 1,9-10).

Feltámadásával Jézus bizonyságát adta annak, hogy legyőzte az ördögöt és a halált (Zsid 2,14). Isten igéjéből eligazítást lelhetünk az élet nehézségei közepette. Az efézusiak ezért semmisítették meg az összes varázskönyvüket, miután hitre jutottak (ApCsel 19,18-20).

Nekünk, keresztényeknek mindazonáltal nagy a felelősségünk. Az Úr parancsának engedelmeskedve hirdetnünk kell az evangéliumot, az örömhírt. Szükséges tehát, hogy figyelmeztessük embertársainkat - adott esetben még hívő testvéreinket is - az ördög által felállított csapdákra. Le kell, hogy rántsuk a maszkot, a játékos, ártatlannak tűnő, de nagy veszélyt hordozó babonákról, népszokásokról. Az Úr adjon ehhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak!

Amúgy október 31. a reformáció ünnepe. (A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.) A protestáns világ azért ad hálát, mert az Úristen meg akarta tisztítani egyháza népét a sokféle tévelygéstől és babonától, a hamis hit sötétsége helyett világosságot adni a szívekbe. Ahogy Pál apostol megbízatásában olvasható: „… küldtelek, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy a hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek! (az apostolok cselekedeteiről írt könyv 26. részének 18. verse).

Isten megtérésre hív bennünket, és a démoni kötelékekből szabadulást ajándékoz Fia, Jézus Krisztus által. Forduljunk hozzá, az élet Istenéhez!


Ingo Marx írása alapján Bérczes István, ref. lelkész valamint Szivos László (evangélikus testvér) írása alapján…




2018. október 28.
Évközi 30. vasárnap


Abban az időben tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: ,Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!”
Jézus megállt és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton
.
Mk 10,46-52




Akinek a szeme meggyengült s egyre rosszabbul lát, az igazán tudna arról beszélni, hogy milyen értékes kincs a látás. Nem véletlenül mondjuk, ha valamit féltünk, hogy „úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére”.

A mai evangéliumi szakaszban is egy vakról hallunk: Bartimeusról. Nem világos, hogy Jézus hol találkozik vele, és az sem, hogy kik az esemény szemtanúi. Úgy tűnik, hogy Bartimeus ismerte Jézus tevékenységét és bizonyára hallott már gyógyításairól, amelyet messiási jelekként értelmez. Ezért szólítja Dávid fiának. Nem világos, hogy kik akarják elhallgattatni, de a nyomorúsága annál erősebb, hogy hagyná magát.

Jézus, miután magához hívja, megkérdezi tőle: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” Feltehetjük a kérdést, vajon miért kérdezi ezt Jézus? Hát nem evidens, hogy mit akarhat egy vak a gyógyítótól? Látást! Csakugyan, olyan magától értetődő ez? Sajnos nem. Nagy a kísértés, hogy azt higgyük, hogy mindenki úgy akar élni, mint mi. De Bartimeus nem csupán vak, hanem koldus is (vagyis a könyörületből él), tehát ha elnyeri a látást, akkor elveszíti megélhetését! Hajléktalanokkal vagy koldusokkal foglalkozó szociális munkások mesélik, hogy megdöbbentő, de legtöbbjük nem óhajtja feladni életmódját.

Ha így nézzük a mai evangéliumi szakasz történetét, akkor sokkal többről van szó, mint a látás visszaadásáról, mint egy sima gyógyításról. Mit tanulhatunk Batimeustól?

Erős hit. Testi látását elvesztette, de lelkében annál inkább kifejlődött a belső látás: a hit. Nemcsak hallott Jézus gyógyításairól, de hitt abban, hogy tud segíteni neki. Hitét mások előtt is meg merte vallani.

Az én hitem mennyire erős? Kiállásom mennyire bátor? Merem-e hitemet megvallani? Vagy mérlegelem, hogy mások hogyan reagálnának?

Válasz. Bartimeus meghallja Jézust. Amikor közlik vele, hogy Jézus hívja, akkor nem habozik, hanem felugrik s úgy rohan oda. Sőt, még felső ruháját is ledobja: visszahúzta, lassította, akadályozta abban, hogy Jézushoz jusson, inkább megvált tőle.

Az én életemnek is vannak akadályai, amelyek nehezítik Jézus-követésemet. Van-e bátorságom megválni ezektől a fékező, lehúzó dolgoktól?

Bátorság. Gyógyulása után Bartimeus vállalkozott arra, hogy kövesse Krisztust: „Erre azonnal látni kezdett, és követte őt” – Jézus evangéliumának hirdetője lett. A hit adta vissza a jerikói vaknak a látást, de többet is adott: a követés képességét. A látás tanítvánnyá tette.

A Jézustól kapott gyógyulás, segítség, imameghallgatás után én követem-e Őt? Vagy hálám rövid életű és csakhamar saját útjaimat járom?

Bartimeus története a mi történetünk is lehet. Ehhez három dolog szükséges: 1. tudatosítanunk kell, hogy vakok vagyunk, ha nem Isten szemével látjuk a valóságot; 2. meg kell találnunk s hallanunk Jézust, hiszen Ő napjainkban is úton van, és oda kell mennünk hozza; 3. végül bátorság kell, hogy kövessük is Őt.

Kovács Gergely






2018. október 21.

Évközi 29. vasárnap

Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra.
Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Mk 10,35-45



A múlt vasárnapi evangéliumban hallottuk Péter mondatát: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” (Mk 10,28) Szent Máté szerint még ezt is hozzá tette: „Mi lesz a mi jutalmunk?” (Mt 19,27) A mai vasárnapon pedig Zebedeus fiai mennek Jézushoz, hogy kérjenek tőle valamit: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a balodon üljön a te dicsőségedben.” (Mk 10,37)

Megy a helyezkedés, a versengés az apostolok között, hogy ki a nagyobb közülük. A többiek megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Miért? Nem a magatartásuk miatt, hanem mert nekik volt bátorságuk, vagy nekik jutott először eszükbe, hogy kérjék Jézustól azt a kegyet, hogy ők legyenek a főemberek, a „főminiszterek” Jézus eljövendő országában.

Mondhatnánk, milyen emberi, földhözragadt gondolkodás ez, de sokszor mi is ilyenek vagyunk. Szeretnénk sikeresek lenni, learatni az emberek, a többiek elismerését, hogy lássák: „Nem vagyok akárki! Nekem hatalmam van mások fölött! Fontos ember vagyok!” – Ilyen és ehhez hasonló gondolataink gyakran vannak, vagy legalábbis a viselkedésünk sokszor ilyen.

„A világ urai sokszor zsarnokoskodnak.” Egymás fölé akarnak kerülni. Mi is versenyzünk, egymást meg akarjuk előzni, le akarjuk győzni.

Jézus nem torkolja le a hozzá fordulókat, hanem szelíden tanítani kezdi őket, és minket is: „Közöttetek ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha vaki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!” (Mk 10,43–44)

Isten országa alaptörvénye a szolgálat törvénye. Manapság milyen szavak társulnak a szolgálathoz? – Szolgalelkűség, kiszolgáltatottság, mások kiszolgálása, szolgáltatás… – nem túl vonzó. A világ így gondolkodik rólunk: „Az egyház adjon jó »bolondokat«, szolgáljon, engedje magát kihasználni, humán szolgáltatásaival álljon rendelkezésre, és egyébként hagyjon békén bennünket. Ne akarja megszabni, hogy mit igen és mit nem.”

Ha a szolgálatról elmélkedünk, mélyebbre kell ásnunk! Az élet értelme, méltósága, szépsége az, hogy el lehet ajándékozni, önként, szabadon, szeretetből. Azokat szentelik pappá, akik életüket Istennek szentelték. Azok lesznek hiteles életű, szent házasok, családapák, családanyák, akik elkötelezték magukat a másik boldogsága, életfogytig tartó boldoggá tétele mellett.

„Ubi carita s et amor, Deus ibi est.” Ahol szeretet és jóság, ott van az Isten. Világra hozni, beleélni a világba az isteni szeretetet. Krisztus szeretete erre sürget minket. Imádkozunk a kereszt előtt, és az Úr így szól: „Én vérzek ezért a világért, te mit teszel érte?” (Papp Miklós)

„Az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10.45)

A szolgálat, a másokért odaadott élet szenvedéssel, áldozattal jár. Olyan szép a magyar nyelv, amikor azt mondjuk: „törődöm” valakivel. Ez azt jelenti, hogy a másikért össze kell törődnöm, vagyis egyéni elképzeléseimet össze kell törnöm. A keresztény ember, ha Krisztust követi, semmilyen életállapotban nem spórolhatja ki a teljes odaadottságot. A krisztusi léthez pedig hozzátartozik, hogy megtöretik, mint a kenyér, mint az Eucharisztia.

Nehezen fogadjuk a nehézségeket, kereszteket, sokszor lázadunk egy-egy szenvedés idején, de Jézus szava nekünk is szól: „A kehelyből, amiből én iszom, ti is inni fogtok, a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek…” Ez nem fenyegetés, hanem biztatás, bátorítás.

„Jó újra felfedezni a szolgálat ízét, mert ez vezet el bennünket a Jézussal való közösségre, mely szorosabb kapcsolat az első helyek jutalmánál.” (†Hollai Antal atya) Isten országában nem a főhelyek számítanak, nem a közvetlen közelség, hanem a közösség! Ezt pedig csak a mindennapi hűséges szolgálatunk révén építhetjük ki, érhetjük el.

Elmélkedésünk végén álljon itt egy erdei forrás felirata:

„Aki csak jön, iszik vizemből,
Nem köszöni meg, de felüdül.
Ingyen csobogok, másokért fáradok,
És mindig egyformán vidám vagyok!
Oly egyszerű így az élet, oly szép,
Csak adni, csak lenni másokért!”

Palánki Ferenc





2018. október 14.

Évközi 28. vasárnap

Abban az időben amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!”
Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!”
Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?”
Jézus rájuk nézett és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” *
Ekkor Péter megszólalt és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.”

Mk 10,17-30






Dönts ma mit akarsz:


Istené lenni?

vagy

Istenné lenni?







2018. október 7.

Évközi 27. vasárnap
Termény hálaadás



A hálaadás napján ünneplés egyfajta leltározással, számbavétellel kezdődik, ami arra vonatkozik, hogy mim van?
 Ide tartozik az életem, a testem, a lelkem, a tárgyi értékek, amit használhatok, amivel rendelkezem, a környezet, a család, a személyes emberi kapcsolatok stb. De miért szükséges a számbavétel? Azért, mert sokszor nem vagyunk tisztába azzal, hogy milyen gazdagok vagyunk. 
Csak azt látjuk, érezzük, amink nincs. Ez pedig keserűséget, irigységet, elégedetlenséget vált ki belőlünk. Így 
pedig nem lehet hálaadónapot tartani, hiszen hiányzik az ünneplés tárgya, az ilyen embernek nincs miért hálát
adnia.
Választ kell adni arra a kérdésre is, hogy kitől van az, amim van?
  Ha a válasz az, hogy „tőlem”, akkor nincs kinek hálát adni, legfeljebb a tükör elé állhatok és
megveregethetem a saját vállamat...  Csakhogy ez önámítás, hazugság!  A számbavétel során szükséges annak az igazságnak a felismerése, hogy minden, amim van, az nem a saját érdemem, hanem ajándék, amit Istentől kaptam.  Ennek felismerése nélkül nem lehet ünnepelni, mert nincs kinek hálát adni.








2018. szeptember 30.

Évközi 26. vasárnap
Szentírás vasárnapja


Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.
Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.
De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”

Mk 9,38-43.45.47-48





Érdekességek a Bibliáról - EMBERFIA


Emberfia, azaz: 'ben adam'. Hebraizmus, vagyis jellemzően héber kifejezés, amit gyakran használ a Biblia. Jelentése: gyenge kis lény. Az emberiség fia. Ádám fia.

A fogalom kiemeli a földi halandó törékenységét és kicsinységét.
Bár az ember Isten előtt csak egy lehelet, Isten mégis a teremtés urává teszi, és elhalmozza ajándékaival.  

Az Ószövetségben

Ezekiel prófétát 87-szer szólítja így Isten, annak érzékeltetésére, hogy milyen kicsi is a Magasságbelihez viszonyítva.
A zsoltárok könyvében néha a királyra, néha pedig az emberiség, vagy a zsidó nép körülírására használják a szót.
Dániel próféta látomásában az Emberfia égi lény, aki minden hatalmat és méltóságot megkap. Az ég felhőin érkezik Istenhez, aki királyságot ad neki, hogy legyőzze a négy vadállatot.
/Dániel leírását valószínűleg keleti, ill. kánaáni mitológiai elemek is befolyásolták, melyekben szintén megtalálható az égi király fogalma, aki a világ ura lesz./

A zsidó hagyományban

A Dániel könyvénél későbbi zsidó iratok is írnak az Emberfiáról, mégpedig természetfeletti vonásait hangsúlyozva. Isten jobbján ül, birtokában van az igazság, ami szerint az idők végén ítélkezni fog. Dicsőségben jelenik meg, bosszút áll az igazakért...  ám szó sincs szenvedéséről!

Az Újszövetségben

Az 'Emberfia' kifejezést csak Jézus használja, mégpedig önmagára vonatkoztatva, és kizárólag a feltámadás előtt. Kijelentései két csoportra oszthatók.
Az egyikben az Emberfiának hatalma van:
                -  a bűnök bocsánatára,
                -  arra, hogy ura legyen a szombatnak,
                -  hogy Atyja dicsőségében, felhőkön jöjjön el,
                -  az Atya jobbján üljön.
A másikban az Emberfia szenved és gyalázat éri:
                -  nincs hol lehajtania a fejét,
                -  sokat kell szenvednie,
                -  azért jött, hogy szolgáljon, és váltságul adja életét.
Az Emberfia elleni bűnök bocsánatot nyernek. Tanítványai az Emberfiáért szenvedni fognak.

Sok szentírás-magyarázó úgy gondolja, hogy Jézus tudatosan alkalmazta magára a dánieli apokaliptikus látomás 'Emberfia' kifejezését. Mások szerint a név használatával az volt a szándéka, hogy törékenységét és sebezhetőségét összefüggésbe hozza égi eredetével és természetfeletti tulajdonságaival.
Számunkra mindegy is, hiszen a lényeg: ez az Emberfia adta értünk az életét! Teste éltető eledelünk, vére bűneink bocsánata. Lelke pedig vigasz és erő a mindennapokban!





2018. szeptember 23.

Évközi 25. vasárnap

Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Mk 9,30-37






A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy az első jövendölés után (vö. Mk 8,31-33) Jézus immár másodszor jövendöli meg szenvedését, halálát és feltámadását. Tanítványai azonban még mindig nem értik szavait és azok lényegét. Sőt, mondhatjuk, hogy teljesen érzéketlenek a problémára, hiszen maguk között inkább arról tanakodnak, hogy ki a nagyobb közülük.
Ezután Jézus a tanítványi élet fontos elemére mutat rá, amikor egy gyermeket állítva eléjük példaként, értésükre adja, hogy nem az uralkodás, a hatalom vagy a felemelkedés a fontos, hanem a szolgálat. Nem véletlen, hogy Jézus a szolgálatot hangsúlyozza, hiszen szenvedését és halálát, tehát azt, amiről éppen előzőleg beszélt nekik, ő is szolgálatnak fogja fel. Olyan szolgálat ez Jézus részéről, amelyet az Atya vár tőle az emberek üdvössége érdekében. Isten szenvedő szolgája lesz, hogy megváltásunkat szolgálja engedelmes halálával és feltámadásával.
A kérdés számunkra az, hogy megértem-e Jézus szolgálatának lényegét és akarok-e szolgáló tanítványa lenni? Napjainkban sokan legfőbb értéknek tekintik az érvényesülést, az ambíciót, a karriert. Ha nem másokat akarunk szolgálni a ránk ruházott hatalommal, önzéssé fajul mindez. Ha nem másokat akarunk segíteni vezető helyzetből, csupán hatalomvágy ég bennünk. Tanuljuk meg Jézustól az alázatot és a szolgálat szellemét!
© Horváth István Sándor





2018. szeptember 16.

Évközi 24. vasárnap


Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás!” Ekkor Jézus a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek. Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta.
Erre Péter félrevonta és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.” Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.

Mk 8,27-35




Isten több mint öt betű

A mai vasárnap evangéliumában Jézus érdekes kérdéssel fordul tanítványaihoz, arról tudakozódik, hogy kinek tartják őt az emberek (vö.: Mk 8,27). A válasz elárulja, hogy a nép körében nagy a bizonytalanság Jézus személyét illetően. Az újabb kérdés arra irányul, hogy a tanítványok mit gondolnak mesterükről (vö.: Mk 8,29). Péter válasza valójában saját maga és apostoltársai nevében tett hitvallás: „Te vagy a Messiás!” (Mk 8,29).

Hogyan juthatunk el egy személyes hitvallásra? Hogyan juthatok el egy szavakba foglalt hitvalláson túl arra a szintre, hogy életem legyen a hitvallásom? Akit kisgyermekként kereszteltek meg, nem emlékezhet rá, hogy az ő nevében szülei tettek egykor hitvallást a keresztelési szertartás keretében. A keresztségi fogadalom megújítása a húsvéti szertartás alkalmával már személyesebb hitvallásnak számít, miként az is, hogy vasárnapokon és ünnepnapokon a szentmisében a közösség minden tagja elmondja a Hiszekegyet vagy az Apostoli Hitvallást. Jogosan érezzük, mégpedig nem csak most, amikor közeledik a Hit éve, hanem máskor is, hogy e szóbeli hitvallást felülmúlóan kellene tanúskodnunk hitünkről a világban, hogy felébresszük a hitet és a hit szerinti élet utáni vágyat a hittől eltávolodottakban.

Csak arról tudunk tanúságot tenni, amit megismertünk, ismerünk. Mégpedig olyan mértékben, amennyire megismertük. Keresztény tanúságtételünk Krisztusról szól. Hogyan ismerjük meg őt? Milyen szintre juthatunk el e megismerésben? Erre a kérdésre azért szükséges válaszolnunk, mert ez a kulcsa tanúságtételünknek és személyes hitvallásunknak, s ez utóbbin már nem csupán hittételek felsorolását értem. A kulcskérdés tehát a következő: Hogyan ismerem meg Jézus Krisztust? A válasz megmutatja az utat, hogy az evangéliumi kérdésre, tudniillik arra, hogy mit gondolok és mit hiszek Jézus személyéről, egész életem hitvallásával tudjak felelni.

Hogyan ismerem meg Krisztust? A következő példa talán közelebb visz egy hiteles válaszhoz. Avilai Szent Teréz szerint az imaéletnek két kútja van. Az egyiket magunknak kell megásnunk és gondoskodnunk kell arról, hogy minden árok oda vezesse a vizet. A másik kút, amely jobb vizet ad, magától buzog fel egyszer. De várnunk kell rá, hogy felbuzogjon. E gondolatot alkalmazhatjuk a mi kérdésükre is. Isten megismerésének két kútja van. Az egyiket magunknak kell megásnunk, és gondoskodnunk kell arra, hogy minden árok ide fusson. Melyek ezek az árkok, csatornák? Először is az értelmi megismerés. Bizonyos dolgokat megtanulunk Istenről, az ő cselekedeteiről a történelem folyamán, a vallás dolgairól. A bal oldali agyfélteke munkája ez, az értelmünkkel megszerzett tudást ott raktározzuk. A „tudásközpontú társadalmat” emlegetők itt meg is állnának, de mi továbbmegyünk. A megismerés másik csatornája az akarat szintjén történik. A felelős módon meghozott döntés, a ragaszkodás ahhoz, ami mellett elköteleztük magunkat, és a hűség egy új szintre visz minket Isten megismerésében. A pappá szentelt, a szerzetesi fogadalmat tett vagy a házastársi hűséget fogadott személyik értik leginkább, hogy mire gondolok. Az értelmi és akarati megismerés mellett a harmadik lehetőség az érzelem. E terület tanítómesterei: öröm, boldogság, szeretet, harag, félelem, féltékenység (stb.), igen, a negatívnak nevezett érzéseink is számos titkot felfednek számunkra. Érzelmek nélkül aligha lelkesednénk Istenért. Megismerési csatornáink következő eleme a testi érzékelés, érzékszerveink használata. E terület fontosságát jelzi, hogy szinte minden gyógyítása alkalmával Jézus megérinti a beteget, a beteg testrészt. Ezen érintésnek is szerepe van a gyógyulásban és a beteg részéről az isteni jóság megismerésében, megtapasztalásában. Itt kell megemlítenünk a szenvedéseket, a test fájdalmát, gyötrődését. Ne a fejfájásra, a lábtörésre vagy a megfázásra gondoljunk, hanem a test mély szenvedésére. Az igazi szenvedés megtapasztalása Isten megismerésének sajátos forrása, hiszen Krisztus is átélte az emberi szenvedést keresztútja és halála során. Úgy tűnik, hogy a szenvedés a bennünket leginkább átalakító, Krisztushoz hasonlóvá tevő erő. A következő csatorna a művészet, az esztétika világa. Ez talán a legkevésbé átformáló, hiszen a gyönyörködés, a rácsodálkozás ritkán ösztönöz cselekvésre. A vallási életben, Isten megismerésében azonban mégis szerepe van, gondoljunk csak arra, hogy a természet szépsége vagy egy meghittséget sugárzó szép templombelső áhítatot ébreszt bennünk. De legyünk óvatosak, mert amit egy szakértő a lehető legszebbnek, a lehető legjobbnak nevez, nem biztos, hogy valóban a legszebb, valóban a legjobb. Egy ínyenc borszakértő soha nem fogja egy szentmiséhez szánt, de nem átváltoztatott misebor kóstolásakor azt érezni, amit Krisztus vérének vételekor érzünk. Egyetlen, még a legfinomabb kenyér ízéhez sem hasonlítható a Krisztus testévé átváltozott kenyér. E sor utolsó elemeként szóljunk még a képszerű megismerésről. Jézus nem véletlenül használt példabeszédeket, hasonlatokat tanítása során. Ezek segítségével könnyen a szereplők helyébe képzelem magamat, a történek részesévé válok, s megértem, hogy milyen cselekvésre akar ösztönözni a példázat. Ebbe a világba tartozik a felebaráti szeretet, a segítségnyújtás az irgalmasság gyakorlása. Azt képzelem, gondolom, hiszem, hogy a másik emberben Jézusnak segítek. Ő mondta: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” (Mt 25,40). Krisztust látni a másik emberben nagyszerű megismerési forrás.

Azt gondolnánk, hogy ily módon megismerhető az Isten. De ott van még az a bizonyos másik kút, a másik forrás. Ami egyszer csak felbuzog. Tőlünk függetlenül. Váratlan időben és olyan helyen, ahol nem számítottunk rá. Lehull a lepel a titkokról, eltűnik szemünkről a homály. Isten feltárja, megmutatja önmagát. Aki már átélte, Isten-élménynek nevezi. Aki még nem élte át, várjon rá türelmesen! Egyszer majd felbuzog. Íze jobb lesz minden más vízénél. Igyunk belőle bőségesen! Akkor majd megértjük, hogy Isten több mint öt betű .
© Horváth István Sándor





2018. szeptember 9.
Évközi 23. vasárnap


Abban az időben: Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő siketet, és kérték, tegye rá a kezét. (Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: A siketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!”
Mk 7,31-37



A pogányok lakta vidéken Jézus második csodája az, amikor egy süketnémát gyógyít meg. A történet érdekessége, hogy nem a beteg kéri a gyógyítást, tehát a gyógyulás alapja nem az ő hite. Márk evangélista nem árul el semmit azokról a személyekről, akik a beteget Jézushoz vezették a gyógyulás reményében. Mivel még mindig pogány területen járunk, valószínűleg ez esetben is nem zsidó, hanem pogány származásúak lehettek a segítők és a beteg is. A tény, hogy e pogány emberek hisznek Jézus gyógyító erejében, azt jelzi, hogy csodás gyógyításainak híre, valamint tanítása gyorsan elterjedhetett távolabbi vidékekre, és ott nyitott szívekre talált.
Érdemes követnünk az Úr tekintetét. Abban a pillanatban, amikor Jézus az égre tekint és a mennyei Atyához fohászkodik, már sejteni lehet, hogy hamarosan csoda fog történni. Ez a tekintet az ég felé emeli a beteg ember gyógyulás utáni vágyát és hitét a gyógyító isteni hatalmában, s lehozza az irgalmas Isten jóságos pillantását, érintését a beteg számára. Aztán pedig Jézus a betegre tekint, s ebben a tekintetben a süketnéma felfedezheti Isten emberszeretetét, amely segíteni akar. Miközben az Úrra emelem tekintetem, azért fohászkodom, hogy nézzen rám. Az én lelkemnek is szüksége van a gyógyulásra, a tisztulásra, a megtérésre. Uram, tekints rám irgalmas szívvel!

© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A te hívásodra vállalkozunk az igehirdetés feladatára, amelyet mindenkor a te nevedben szeretnénk végezni. Bátoríts bennünket, hogy akkor is folytassuk szolgálatunkat, ha az eredmény csekély. Ha hűséggel teljesítjük kötelességünket, nincs okunk félelemre, mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy velünk és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által növekedjék az Isten Országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!






Részletes lelkitükör itt tölthető le.






Az Édesanya teremtése

Bruno Ferrero írása

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:
- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?
- Ige. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az elöző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyítson, és legalább hat pár keze legyen.

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
- Hat pár?
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
- Olyan sok?
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok."
- Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.
- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.

Az angyal kiváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.
- Tud gondolkodni?
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal.
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
- Hát az meg mire jó?
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal.

Finom melankóliával válaszólt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!








Lelkitükör (nem csak) fiataloknak a szeretet parancs alapján
Mikor gyóntam utoljára? Milyen gyakran szoktam áldozni?

I. Mennyei atyámat mindennél jobban szeretem.
A hit: Ismerem-e hitünk tanítását? Járok hittanra? Utána nézek-e a felmerülő nehézségeknek? Figyelek-e Isten üzenetére? Szeretettel beszélek-e Istenről, vallásról?
Az imádság: Rendszeresen (napponta), szívesen és jól imádkozom-e? Részt veszek-e a közös imádságokban? Szoktam-e saját szavaimmal is imádkozni?
A szentmise: Szívesen és pontosan járok-e a vasárnapi szentmisére? Tevékeny-e részvételem? Szoktam-e áldozni? Tudatosan követem-e Jézust?
A bűnbánat: komolyan törekszem-e a hibáim kijavítására? Tudom-e fegyelmezni magamat? Egészséges-e az életmódom? Megbánom-e naponta a bűneimet? Hogyan tartom meg a bűnbánati napokat? Rendszeresen (1-2 havonként) gyónok-e? Van-e lelkivezetőm, akitől tanácsot kérhetek?

II. Szeretem embertársaimat, ahogy Jézus szeretett minket.

A család: Megbecsülöm-e szüleimet? Segítek-e nekik? Megbízhatnak-e bennem? Jó kapcsolatban vagyok-e velük?
Testvérek és társak: Jóindulatú, udvarias vagyok-e mindenkihez? Tudok-e megbocsátani? Okoztam-e kárt valakinek? Jóvá tettem-e? Vigyázok-e mások életére, becsületére, testi-lelki épségére, egészségére? Szereztem-e másoknak örömet? Megértő vagyok-e, törődöm-e mások bajával?
Jövendőbelim: Van-e bennem felelősségtudat? Nem éltem-e vissza mások bizalmával? Fegyelmezni tudom-e nemi ösztönöm? (Szemérmetlen érintés, csók, önkielégítés, stb.) Kerülöm-e a bűnre vezető alkalmakat? (TV, filmek, újságok, öltözködés, társaság, beszélgetések, stb).
A közösség: Becsülettel teljesítem-e a kötelességemet? Részt veszek-e a közösség életében? Fejlesztem-e a képességeimet? Vállalok-e közösségi munkát? Igazságos vagyok-e? Helyesen kezelem-e az anyagi javakat? Nem éltem-e vissza helyzetemmel? Megbízható vagyok-e? Igazmondó vagyok-e? Beilleszkedek-e a közösségbe? Elviselem-e az embereket, s én elviselhető vagyok-e?
Az Egyház: Milyen apostoli szolgálatokat vállalok? Elősegítem-e a keresztények közötti egyetértést? Segítek-e másokat a kegyelmi életben? Tanúságtevő keresztény vagyok-e?









A magvető - másképpen, rövid videó itt.







MIBEN MÁS A TEMPLOMOD?

A magyar felirat bekapcsolásához kattints a CC gombra a videóképernyő jobb alsó sarkában!










A tanítványozás - elgondolkodtató videó

katt a képre



by FHabakuk Inc.®