Kezdőlap    LELKISÉG    Hirdetés    Programok    Szentmisék    Tudnivalók    Linkek    Elérhetőségek   Fotóalbum


 

 



Ferenc pápa körlevele a Szegények első világnapjára teljes terjedelmében itt olvasható.




2017. november 19.

Évközi 33. vasárnap

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt.
Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott: másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Mt 25,14-30



Izraelben kezdetben a vert pénz ismeretlen volt, általában súly szerint lemért arannyal és ezüsttel fizettek. A talentum sem pénz-, hanem súlyegység: Jézus korában egy talentum mintegy huszonhat kilogramm aranyat vagy ezüstöt jelent. A talentumokról szóló példabeszédet olvasva a legelső, amire fel kell figyelnünk: óriási összegről, nagy felelősségről van szó még azon szolga esetében is, aki „csupán” egy talentumot kapott idegenbe készülő gazdájától.

A példabeszéddel kapcsolatban sokan azon akadnak fenn, hogy a gazda miért tesz különbséget a szolgái között, illetve miért veszi el hazatérte után az egy talentumot attól, aki ugyan nem kamatoztatta, de el sem herdálta azt. Sokan észre sem veszik, hogy a gazda kivétel nélkül megbízik mind a három szolgájában: rájuk bízza a vagyonát, amíg ő távol lesz. Mi mernénk-e hasonlóképpen tenni? Mi megbízunk-e másokban?

A példabeszéd gazdája, Isten megbízik bennünk. Viszont nem egyformán osztotta ki a talentumokat. Mindenki rátermettsége szerint kapott – ki ötöt, ki kettőt, ki egyet. Isten nem úgy tesz különbséget az emberek között, hogy az egyiknek ad, a másiknak nem. Mindannyian kaptunk talentumokat, én is. Először is ezt fontos tudatosítanom. Értékes vagyok. Vegyem észre, fedezzem fel a talentumot magamban és másokban is.

Ha felismertem, hogy mindenki kapott talentumot, azt is tudatosítanom kell magamban, hogy Isten velem sem volt fukar, és eleget kaptam. Sajnos az irigység gyakran úgy láttatja (csak azt veteti észre) velünk, hogy másnak több jutott. Igen, emberi képességeink különböznek, és ez így van jól. Mindannyiunk számára van egy felső határ, ameddig tanulásban, cselekvésben, „megvalósításban” eljuthatunk. És az a kötelességem, hogy amit kaptam, azzal hűségesen gazdálkodjak. Nemcsak megtartani kell azt, hanem munkálkodni, nőni és érni általa.

Talentumból az egyikünknek öt, a másikunknak kettő vagy egy jutott. Viszont senki sem megy be „Ura örömébe” csak azért, mert neki öt vagy két talentuma van, illetve a csak egy talentum nem akadálya ennek. Mindannyiunknak személyre szabott feladata, küldetése, hivatása van, de jutalmat nem a kapott talentum, hanem a hűség arányában nyerünk.

Az én értékem nem az, hogy öt talentumom van, és értéktelenségem sem az, hogy csak egy, hanem az, hogy a rám bízott talentumot hogyan kamatoztatom. Tudjam megbecsülni az egy talentumot, és az legyen a legnagyobb gondom, hogy hűségesen kamatoztassam. Hányan vannak, akik nem is próbálkoznak a kevesebb kamatoztatásával, mert könnyebb siránkozni, hogy másnak több jutott. Mennyivel emberségesebb lenne a világ, ha nem az irigység vezetne, és tudnánk örvendeni mások sikereinek, megvalósításainak, eredményeinek.

Aki közreműködik a kapott kegyelmekkel, az újabbakat kap, és joggal remélheti, hogy az utolsó napon hozzá is fognak szólni a szavak: „menj be Urad örömébe”.

Kovács Gergely, Róma

https://www.magyarkurir.hu/






2017. november 12.

Évközi 32. vasárnap

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult.
Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!

Mt 25,1-13




Jézusnak a tíz szűzről szóló példázata – akárcsak a megelőzők és a következők – az idő kérdését veti fel. Ha az időt gondolatban földi élettartamra és örök életre, a halál vagy az utolsó ítélet előtti és utáni időre osztjuk, akkor kétségkívül a Szentírásnak megfelelően járunk el.

Eszerint a földi életben együtt vannak az okos és a balga szüzek, az ítélet után viszont már külön. Ez az egyébként helyes szemléletmód azonban nem fejezi ki a lényeget. A Biblia ugyanis az időt valóban két részre tagolja, de másképpen: az Isten igéjének meghallgatása előttire és utánira. Krisztus szól hozzánk, nekünk pedig döntenünk kell, hogy az okos vagy a balga szüzek példáját követve akarunk-e élni.

 Máté evangéliumának 24–25. fejezetében Jézus hosszabb beszédét olvassuk, amelyben az egyetlen téma visszajövetele. Több hasonlat, metafora és szókép után öt példázatot találunk: a váratlanul eljövő tolvajról (24,43–44), a hűséges intézőről (24,45–51), a talentumokról (25,14–30), az utolsó ítéletről (25,31–46) és középen a tíz szűzről (25,1–13). Nemcsak a téma közös, hanem a gondolatmenet is: várakozás, beteljesedés, ítélet.

A példázat első része (1–4. vers) a tíz szűz, az egyház várakozásáról szól. Várakozni csak úgy érdemes, ha „messiási” módon, szorgos igyekezettel figyelünk, milyen jövőt szán Isten a világnak, s benne életünknek.

A példabeszéd második üzenete a beteljesedéshez kapcsolódik (5–9.). A vőlegény késlekedése nemcsak feltűnő, hanem váratlan is, mint a vízözön Noé idejében (24,38), vagy mint a tolvaj megjelenése éjszaka (24,43). E képekkel Jézus azt kívánja mondani: nem az a fontos, hogy mikor jön el, hanem az, hogy eljön. Balga dolog emberileg időzíteni Jézus visszajövetelét, de a döntés pillanatát is, hiszen így erőszakolttá válik, kényszer és megfélemlítés hatására történik, vagyis nem őszinte és nem önkéntes a döntés. De ugyanígy balga dolog halogatni is, mert lehet, hogy végleg elmulasztjuk életünk egyetlen esélyét.

A példázat harmadik részében az ítéletről esik szó (10–13.). A szöveg olvasása, hallgatása közben az az érzésünk: a hangsúly tulajdonképpen nem is az öt okoson van, hanem az öt balgán. Az utóbbiak a vőlegény megérkezésekor nem kapnak kölcsönolajat a másik öttől, az üzletből már későn érkeznek vissza, és a vőlegény bezárja előttük az ajtót, nem vállal velük közösséget. Az elmulasztott alkalomról, a már jóvátehetetlenről szól a királyi menyegző példázata is, amely szerint a menyegzős ruhát már nem lehet beszerezni (Mt 22,10–14), de megemlíthetnénk a dúsgazdag és a koldus Lázárról szólót is (Lk 16,19–31). Vajon mennyire fontos, és milyen hangsúlyt kap szövegünkben ez a „már késő” motívum?

A „már késő” gondolatát az utolsó vers is kiemeli: „Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” Ez figyelmeztetés számunkra, balga keresztények számára, hogy a váratlan ítélet és a váratlan halál az Isten kezében van, s bármikor bekövetkezhet. De ami a példázat képanyagában „már késő” (a bezárt ajtó, a „nem ismerlek benneteket”), az Jézus igehirdetésében éppen az ellenkező előjelet kapja: „még nem késő”. Akkor, ott – most pedig itt. Így ami evangéliumi szakaszunkban elhangzik, az nem fenyegetés, hanem felszólítás a megtérésre: mozduljunk ki közömbösségünkből, rezignációnkból, a „nem érdemes”, az „úgyis mindegy” depresszív pesszimizmusából. S ha úgy érezzük, olajunk elfogyott, cselekedeteinkben ellankadtunk, tartsunk ki hűséggel, hiszen örömünnepre vagyunk hivatalosak. A hangsúly valóban az öt balga szűzön van, de nem róluk, hanem nekik – nekünk – szól Jézus.






2017. november 5.

Évközi 31. vasárnap

Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12




A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus éles kritikát fogalmaz meg az írástudók és a farizeusok vallásosságával kapcsolatban. Nem a tanításukkal volt gondja, hanem a magatartásukkal. Abban az időben írástudóknak nevezték azokat, akik a törvények értelmezésével, magyarázatával foglalkoztak. A zsidó emberek életét a mózesi törvény szabályozta, amely a vallási és a társadalmi, az egyéni és a közösségi életre egyaránt vonatkozott. Az évszázadok során a Mózesnek adott eredeti isteni törvényekhez sok más emberi szabály és előírás kapcsolódott. Az írástudók arra törekedtek, hogy az emberi parancsokat is visszavezessék a mózesi törvényekre, mintegy isteni eredetet, alapot adva nekik, bár ez nem mindig sikerült.
Az írástudók tanításával, törvényértelmezésével tehát nincs Jézusnak nagyobb problémája, azzal viszont igen, hogy éppen ők nem tartják meg ezeket a törvényeket, illetve inkább csak a látszatra törekszenek. Ezt nevezzük képmutatásnak, farizeusi lelkületnek, amely nem igazi vallásosságot jelent, hanem csak annak látszatát. Ez a vallásosság nem Isten iránti szeretetből fakad, hanem az emberi elismerést keresi. Jézus ezt a magatartást nem tartja követendőnek.
A magamutogatás és az öndicséret helyett Jézus az alázatosságot ajánlja követőinek. Az alázatos ember minden jót Istennek tulajdonít.

© Horváth István Sándor

Atyánk! Itt vagyok szolgálatodra, a te gyermeked, hogy rajtam keresztül folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem, rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért, hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel az Atya szereti őt
.
Boldog Kalkuttai Teréz





2017. november 1.

Mindenszentek ünnepe









2017. október 29.

Évközi 30. vasárnap

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Mt 22,34-40






Jézusnak egyetlen parancsa van, a szeretetparancs.
Nekem nagy lököttségnek tűnne, ha egy házaspár évente megtartaná azt a gyásznapot, amikor jól összevesztek. A lényeg az, hogy szeressék egymást, és a házasságkötés napját ünnepeljék meg. A gondokat, nehézségeket, maréknyi porságukból fakadó gyengeségeket alázattal bocsássák meg egymásnak. Nem lehet évről évre tragédiákat ünnepelni, unokákon számon kérni a nagyapák által elkövetett hibákat. Úgy gondolom, hogy a sok lamentáció, siránkozás, ellenségeskedés helyett a jövőbe kellene néznünk. Hagynunk kellene, hogy a múlt minden, akarva vagy akaratlanul okozott sebét, fájdalmát az idő begyógyítsa. Az előttünk álló feladatokra kellene koncentrálnunk. A kiengesztelődések új ünnepeit kellene alázattal megteremtenünk.
Böjte Csaba OFM


Lelkitükör (nem csak) fiataloknak a szeretet parancs alapján
Mikor gyóntam utoljára? Milyen gyakran szoktam áldozni?

I. Mennyei atyámat mindennél jobban szeretem.
A hit: Ismerem-e hitünk tanítását? Járok hittanra? Utána nézek-e a felmerülő nehézségeknek? Figyelek-e Isten üzenetére? Szeretettel beszélek-e Istenről, vallásról?
Az imádság: Rendszeresen (napponta), szívesen és jól imádkozom-e? Részt veszek-e a közös imádságokban? Szoktam-e saját szavaimmal is imádkozni?
A szentmise: Szívesen és pontosan járok-e a vasárnapi szentmisére? Tevékeny-e részvételem? Szoktam-e áldozni? Tudatosan követem-e Jézust?
A bűnbánat: komolyan törekszem-e a hibáim kijavítására? Tudom-e fegyelmezni magamat? Egészséges-e az életmódom? Megbánom-e naponta a bűneimet? Hogyan tartom meg a bűnbánati napokat? Rendszeresen (1-2 havonként) gyónok-e? Van-e lelkivezetőm, akitől tanácsot kérhetek?

II. Szeretem embertársaimat, ahogy Jézus szeretett minket.

A család: Megbecsülöm-e szüleimet? Segítek-e nekik? Megbízhatnak-e bennem? Jó kapcsolatban vagyok-e velük?
Testvérek és társak: Jóindulatú, udvarias vagyok-e mindenkihez? Tudok-e megbocsátani? Okoztam-e kárt valakinek? Jóvá tettem-e? Vigyázok-e mások életére, becsületére, testi-lelki épségére, egészségére? Szereztem-e másoknak örömet? Megértő vagyok-e, törődöm-e mások bajával?
Jövendőbelim: Van-e bennem felelősségtudat? Nem éltem-e vissza mások bizalmával? Fegyelmezni tudom-e nemi ösztönöm? (Szemérmetlen érintés, csók, önkielégítés, stb.) Kerülöm-e a bűnre vezető alkalmakat? (TV, filmek, újságok, öltözködés, társaság, beszélgetések, stb).
A közösség: Becsülettel teljesítem-e a kötelességemet? Részt veszek-e a közösség életében? Fejlesztem-e a képességeimet? Vállalok-e közösségi munkát? Igazságos vagyok-e? Helyesen kezelem-e az anyagi javakat? Nem éltem-e vissza helyzetemmel? Megbízható vagyok-e? Igazmondó vagyok-e? Beilleszkedek-e a közösségbe? Elviselem-e az embereket, s én elviselhető vagyok-e?
Az Egyház: Milyen apostoli szolgálatokat vállalok? Elősegítem-e a keresztények közötti egyetértést? Segítek-e másokat a kegyelmi életben? Tanúságtevő keresztény vagyok-e?






2017. október 22.

Évközi 29. vasárnap

Abban az időben:
A farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártrakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.
Mt 22,15-21





Ami az Istené

Bár sokszor ígérték már a magyar adórendszer egyszerűsítését, ennek megvalósítása még várat magára. Egyszerű ember aligha igazodik ki az adótörvények dzsungelében, sőt, néha még az adószakértők sem naprakészek a témában. Az adószabályok ugyanis évről évre, vagy akár évközben is állandóan változnak, egyes adófajták megszűnnek, mellette pedig új adók kerülnek bevezetésre. Az állam által megszabott adókat be kell fizetni, vagy legalábbis be kellene, mert sokan próbálnak ügyeskedni, például azzal, hogy külföldi, kedvezőbb adózású országokba, úgynevezett adóparadicsomokba irányítják pénzüket. Adócsalókról és hasonló bűncselekményeket elkövető személyekről szinte naponta hallunk a híradásokban. Aki becsülettel befizeti az adót, az is sokallja annak mértékét, mert adót fizetni általában nem szeretnek az emberek.

Bár más tartalommal és hangsúllyal, de a mai evangéliumban is az adófizetésről van szó. A kérdés egyszerűen hangzik, s látszólag egyszerűen lehet rá válaszolni. „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” (Mt 22,17). Az egykori zsidóság körében mindennapos kérdés lehetett, s bizonyára sok vitát eredményezhetett az igennel és a nemmel felelők között. Jézus azonban nem a megszokott módon, nem egyszerű egyetértéssel vagy elutasítással válaszol, s ennek oka van. Az adófizetéssel kapcsolatos kérdés hátterében az áll, hogy Jézus korában a zsidók országa a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, az adófizetés elfogadása a római uralom elfogadását jelentette, megtagadása pedig az idegen elnyomás elutasítását. A Jézusnak címzett kérdés hátterében ügyes csapda húzódik meg. Ha Jézus azt válaszolja, hogy szabad adót fizetni a császárnak, akkor ezzel elismeri az idegen, elnyomó hatalmat, és ez sok zsidó emberből váltana ki ellenszenvet. Ha viszont nem helyesli az adófizetést, akkor ez a római császár elleni lázadásnak és lázításnak számítana. A csapda kikerülhetetlennek tűnik, bármit is válaszol a kérdezett, szavaiba könnyen beleköthetnek.

Jézus viszont felismeri a kelepcét, a kérdezők álnok szándékát és könnyedén tér ki a csapdahelyzetből: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” (Mt 22,21). Két apró finomságra figyeljünk fel a leleményes válaszban. Egyrészt arra, hogy Jézus nem bátorítja azokat a zsidó csoportokat, amelyek a római hatalom ellen lázítottak abban az időben. Lázadásuknak alapvetően vallási oka van. A mózesi Törvény ugyanis egyértelműen rögzítette, hogy az ember egyedül Istennek szolgálhat és nem például egy idegen nemzet uralkodójának. Jogos volt-e, hogy lelkiismereti kérdést csináltak az adófizetésből és az isteni törvényekre hivatkozva megtagadták a földi hatalom irányába kötelességük teljesítését? Jézus válaszából arra következtethetünk, hogy nem helyeselte ezt az elképzelést, a fegyveres, erőszakos ellenállást pedig egészen biztosan nem támogatta. Másrészt azt is felfedezhetjük a válaszban, hogy Jézus nem nyugszik bele jámbor módon az idegen hatalom elnyomásába, tehát egyáltalán nem tekinthető felelete megalkuvásnak vagy beletörődésnek.

Az evangéliumi párbeszédben szereplő pénz, az adópénz a császáré. A pénzérmén az ő arcképe látható, s ez jelzi, hogy a pénz az ő tulajdonát képezi. A pénz tehát a császáré. De kié az ember? Kihez tartozunk mi, emberek? Ahhoz, akinek képét magunkon viseljük. Kinek a képe van rajtunk? A szentírás szerint Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Vajon hordozom-e arcomon Jézus arcát? Vajon odaadom-e magamat Istennek, akinek képét magamon viselem? Jó lenne, ha meglátnánk Jézus szavainak igazi értelmét és komolyan vennénk azt: Adjátok meg az Istennek pedig, ami az Istené!

© Horváth István Sándor


Október az idősek hónapja
       
        Itt élnek közöttünk, fogyó napjaik a mi életünktől függenek. Ők már ledolgozták a maguk részét. Egészségesek, betegek, erősek és gyengék, fáradtak, hajukba Isten jóságos kezének simítása nyomán ősz hajszálak vegyülnek, arcukra mély barázdákat vésett az idő és a rengeteg gond.
         Öregek, de nem feleslegesek. Öregek, de soha nem értéktelenek. Szeretetre, megértésre vágynak, több figyelemre, szeretetre. Sajnos, nem mindig kapják meg. Megtennének mindent, de erejük fogytán, és a ritkuló csontok már nem engedelmeskednek. Arcukon öröm szalad végig, ha az ember beszélget velük, érdeklődik sorsuk iránt. Szívük hálával telik meg, ha csendesen összeteszik kezüket a vasárnapi misén. Az életet már megismerték, sokat tapasztaltak. Már csak az elmúlás titka van előttük. Nem ellenkeznek, de ami még hátra van az életből, azt emberi módon szeretnék leélni. Nem félreállítva, mellőzve, állandó csöndben és magányban. Igaz, nem hibátlanok. Rengeteg türelemre, megértésre van szükségük. Lassúak, talán ügyetlenek, de azért még sokban tudnak segíteni. Sokat lehet tanulni tőlük: imát, bölcsességet, szeretetet, hálát és egymásra figyelést.
         Ha a jó Isten ad nekünk időt, egyszer mindnyájan megöregszünk, mint szüleink, és nagyszüleink. Olyanok leszünk, mint ők, lehet, hogy még nehezebb lesz velünk, s ahogyan mi fordulunk feléjük, gyermekeink úgy bánnak majd velünk, mert ők tőlük tanulják a szeretetet.

                                                       (Stróber) László atya




2017. október 15.

Évközi 28. vasárnap


Abban az időben: Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez:
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. *
Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Ezek az evangélium igéi.

Mt 22,1-14



Az újabb példabeszéd témája szintén az üdvösség, a mennybe jutás. A szőlőmunkásokról szóló példázat, inkább Isten nagylelkűségét emeli ki. Neki köszönhetjük elsősorban azt, hogy üdvözülhetünk.
A mai példabeszéd az érem másik oldalát mutatja, azt, hogy nekünk, embereknek is tennünk kell azért, hogy bejuthassunk a mennybe. Fel kell készülnünk erre, nem bízhatunk vakmerően abban, hogy Isten úgyis megadja kivétel nélkül mindenkinek az örök boldogságot, tehát nem is kell fáradoznunk annak elnyeréséért.
A király ünnepségre készül, meghívja a vendégeket fia lakodalmára. A meghívottak első körébe nyilvánvalóan azok lehettek, akik közeli kapcsolatban voltak az uralkodóval. A szeretetteljes hívás nem talált visszhangra, a meghívottak mindenféle mondvacsinált okkal visszautasítják azt, s ez tiszteletlenségük és udvariatlanságuk kifejezése. A király azonban emiatt nem halasztja el az ünnepséget, újra elküldi szolgáit, akik most már válogatás nélkül mindenkit meghívnak a lakodalomba. Ez az intézkedés sikerrel jár. A jelenlét azonban nem elegendő a király számára, aki jogosan várja el valamennyi vendégtől, hogy az ünnephez illő módon legyen felöltözve.
A hasonlat azt tanítja, hogy Isten mindenkit meghív az örök életre. Ne utasítsuk vissza, hanem fogadjuk el hívását!
Lelkünk tiszta ruhája méltó öltözék, hogy helyünk legyen az ünnepen.

© Horváth István Sándor





2017. október 8.

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya


Szent István halála előtt Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Felajánlása óta a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük a Szűzanyát. A külön ünnepet XIII. Leó pápa engedélyezte népünk számára.

Bővebben az ünnepről itt olvashat





Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására népünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el. Szent István, első királyunk rendeléséből Nagyasszonyunknak és pártfogónknak tiszteljük őt a földön. Add jóságosan, hogy egykor vele együtt örökké örvendezzünk a mennyben! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen .





2017. október 1.

Évközi 26. vasárnap
Termény hálaadás



Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! - A fiú azt válaszolta: »Nincs kedvem!«, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!«, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.”
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”

Mt 21,28-32









Urunk Istenünk, akitől minden jó és áldás származik, hála telt szivel mondunk köszönetet mindazokért a jókért, amelyekkel minket elhalmoztál, és amelyeket érdemtelenül csak a te határtalan szereteted jutatott nekünk. Add, hogy életünkben minél többször dicsérhessükés áldhassuk jóságodat: aki élsz és uralkodol mindörökké. Ámen.





2017. szeptember 24.

Szentírás vasárnapja




Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egyegy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?”

Mt 20,1-16a













Mint égen a csillagok

A Katolikus Egyház szeptember utolsó vasárnapján világszerte a Szentírás ünnepét tartja, amely könyv hitünk szerint Isten kinyilatkoztatott üzenetét tartalmazza. A Szentírás olyan, mint az éjszakai égbolt: minél tovább nézzük, annál több csillagot fedezünk fel rajta. Ez a hasonlat több szempontból is megvilágítja számunkra a Szentírás olvasásának fontosságát.
Az első ilyen szempont: a Szentírás olvasásához érdemes nyugodt körülményeket biztosítanunk, olyan helyet és időt találnunk, ahol és amikor valóban oda tudunk figyelni Isten hozzánk szóló üzenetére. Nagyon dicséretes, ha valaki például reggelente, munkába menet a vonaton vagy az autóbuszon elolvas egy-egy részletet a Bibliából, amely megadja annak a napnak az alaphangulatát. Talán csak egyetlen mondatot jegyez meg az olvasottakból, de ez a gondolat végigkíséri a napját. A közlekedés forgatagában, a nyüzsgő embertömegben azonban nem lehet elmélyülten olvasni. Ezért, ha naponta nincs is rá lehetőségünk, legalább hetente egy alkalommal szánjunk több időt a Szentírás olvasására! Minél több időt szánunk Isten üzenetének olvasására, annál jobban fog számunkra kirajzolódni Isten terve, annál világosabbnak látjuk azt az életutat, amelyet Isten szándéka szerint be kell járnunk és annál jobban megértjük hivatásunkat.
A második szempont: Az égboltozat csillagainak fényét a városok éjszakai megvilágítása és a reklámok erős fénye olyannyira elhomályosítja, mintha egyetlen csillag sem ragyogna az égen. A lakott településektől távolabbi helyekről viszont jól láthatóak. A Szentírás olvasása során is érdemes kiszűrnünk a zavaró tényezőket. Olvassuk úgy a Bibliát, hogy közben nem gondolunk azokra a hírekre, amelyeket az újságban vagy az interneten olvastunk, nem gondolunk azokra az eseményekre, amelyek aznap történtek velünk. Olvassunk odafigyelve, elmélyülten, az Istennel való találkozás vágyával! A Szentírás által Isten akarata tárul fel azok számára, akik készek Isten szándékai szerint élni. Isten megszólít minket, elmondja, hogy miként lehet teljes és boldog az életünk, lehajol hozzánk, hogy magához emeljen minket.
A harmadik szempont: Legyen meg bennünk a kíváncsiság vágya, a felfedezés vágya! Igen, szeretnénk valami újat felfedezni, új csillagot megpillantani az égen. Szeretnénk jobban megismerni Isten üzenetét, szeretnénk egyre jobban megérteni szavait, szeretnénk erőt meríteni ahhoz, hogy az olvasottakat meg is valósítsuk életünkben.
Befejezésül még egy gondolat: az ókeresztény hagyomány szerint az Istennel való találkozásnak és a vele való egyesülésnek biztos módja a Szentírás olvasása és az imádkozás. Ez a két mód, ez a két út azonban valójában egyetlen út, így tehát a Szentírás olvasása és az imádkozás szorosan összetartozik. Szent Ambrus püspök tanítja: „Ne feledkezzünk meg arról, hogy a szentírás olvasását imádságnak kell kísérnie. Így lesz belőle beszélgetés Isten és az ember között, mert amikor imádkozunk, őhozzá beszélünk, és amikor az isteni kinyilatkoztatást olvassuk, akkor Istent hallgatjuk.” Ha megtartjuk ezeket a szempontokat, a Szentírás által úgy fog számunkra ragyogni Isten igazsága, miként az égen a csillagok.

© Horváth István Sándor

Imádság:

Örökkévaló Isten! Szomjazom tanításodat, kutatom az igazságot, keresem az örök élet igéit. Hiszem, hogy a Szentíráson keresztül te szólsz hozzám, te vezetsz engem az üdvösség felé. Adj nekem türelmet, kitartást, figyelmességet, tanulékony lelket és alázatot! Add, hogy készséges legyek mindannak megvalósítására, amit üzenetedből megértek. Kinyilatkoztatott szavad és a megtestesült Ige, Jézus Krisztus legyen számomra a mindennapi lelki táplálék és a hit szerinti élet forrása!








2017. szeptember 17.

Évközi 24. vasárnap


Abban az időben:
Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”

Mt 18,21-35





Pintér Béla - Homokba írva (katt a képre)












A magvető - másképpen, rövid videó itt.







MIBEN MÁS A TEMPLOMOD?

A magyar felirat bekapcsolásához kattints a CC gombra a videóképernyő jobb alsó sarkában!










A tanítványozás - elgondolkodtató videó

katt a képre



by FHabakuk Inc.®