Kezdőlap    LELKISÉG    Hirdetés    Programok    Szentmisék    Tudnivalók    Linkek    Elérhetőségek   Fotóalbum


 

 


2018. szeptember 16.
Évközi 24. vasárnap


Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás!” Ekkor Jézus a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek. Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta.
Erre Péter félrevonta és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.” Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.

Mk 8,27-35




Isten több mint öt betű

A mai vasárnap evangéliumában Jézus érdekes kérdéssel fordul tanítványaihoz, arról tudakozódik, hogy kinek tartják őt az emberek (vö.: Mk 8,27). A válasz elárulja, hogy a nép körében nagy a bizonytalanság Jézus személyét illetően. Az újabb kérdés arra irányul, hogy a tanítványok mit gondolnak mesterükről (vö.: Mk 8,29). Péter válasza valójában saját maga és apostoltársai nevében tett hitvallás: „Te vagy a Messiás!” (Mk 8,29).

Hogyan juthatunk el egy személyes hitvallásra? Hogyan juthatok el egy szavakba foglalt hitvalláson túl arra a szintre, hogy életem legyen a hitvallásom? Akit kisgyermekként kereszteltek meg, nem emlékezhet rá, hogy az ő nevében szülei tettek egykor hitvallást a keresztelési szertartás keretében. A keresztségi fogadalom megújítása a húsvéti szertartás alkalmával már személyesebb hitvallásnak számít, miként az is, hogy vasárnapokon és ünnepnapokon a szentmisében a közösség minden tagja elmondja a Hiszekegyet vagy az Apostoli Hitvallást. Jogosan érezzük, mégpedig nem csak most, amikor közeledik a Hit éve, hanem máskor is, hogy e szóbeli hitvallást felülmúlóan kellene tanúskodnunk hitünkről a világban, hogy felébresszük a hitet és a hit szerinti élet utáni vágyat a hittől eltávolodottakban.

Csak arról tudunk tanúságot tenni, amit megismertünk, ismerünk. Mégpedig olyan mértékben, amennyire megismertük. Keresztény tanúságtételünk Krisztusról szól. Hogyan ismerjük meg őt? Milyen szintre juthatunk el e megismerésben? Erre a kérdésre azért szükséges válaszolnunk, mert ez a kulcsa tanúságtételünknek és személyes hitvallásunknak, s ez utóbbin már nem csupán hittételek felsorolását értem. A kulcskérdés tehát a következő: Hogyan ismerem meg Jézus Krisztust? A válasz megmutatja az utat, hogy az evangéliumi kérdésre, tudniillik arra, hogy mit gondolok és mit hiszek Jézus személyéről, egész életem hitvallásával tudjak felelni.

Hogyan ismerem meg Krisztust? A következő példa talán közelebb visz egy hiteles válaszhoz. Avilai Szent Teréz szerint az imaéletnek két kútja van. Az egyiket magunknak kell megásnunk és gondoskodnunk kell arról, hogy minden árok oda vezesse a vizet. A másik kút, amely jobb vizet ad, magától buzog fel egyszer. De várnunk kell rá, hogy felbuzogjon. E gondolatot alkalmazhatjuk a mi kérdésükre is. Isten megismerésének két kútja van. Az egyiket magunknak kell megásnunk, és gondoskodnunk kell arra, hogy minden árok ide fusson. Melyek ezek az árkok, csatornák? Először is az értelmi megismerés. Bizonyos dolgokat megtanulunk Istenről, az ő cselekedeteiről a történelem folyamán, a vallás dolgairól. A bal oldali agyfélteke munkája ez, az értelmünkkel megszerzett tudást ott raktározzuk. A „tudásközpontú társadalmat” emlegetők itt meg is állnának, de mi továbbmegyünk. A megismerés másik csatornája az akarat szintjén történik. A felelős módon meghozott döntés, a ragaszkodás ahhoz, ami mellett elköteleztük magunkat, és a hűség egy új szintre visz minket Isten megismerésében. A pappá szentelt, a szerzetesi fogadalmat tett vagy a házastársi hűséget fogadott személyik értik leginkább, hogy mire gondolok. Az értelmi és akarati megismerés mellett a harmadik lehetőség az érzelem. E terület tanítómesterei: öröm, boldogság, szeretet, harag, félelem, féltékenység (stb.), igen, a negatívnak nevezett érzéseink is számos titkot felfednek számunkra. Érzelmek nélkül aligha lelkesednénk Istenért. Megismerési csatornáink következő eleme a testi érzékelés, érzékszerveink használata. E terület fontosságát jelzi, hogy szinte minden gyógyítása alkalmával Jézus megérinti a beteget, a beteg testrészt. Ezen érintésnek is szerepe van a gyógyulásban és a beteg részéről az isteni jóság megismerésében, megtapasztalásában. Itt kell megemlítenünk a szenvedéseket, a test fájdalmát, gyötrődését. Ne a fejfájásra, a lábtörésre vagy a megfázásra gondoljunk, hanem a test mély szenvedésére. Az igazi szenvedés megtapasztalása Isten megismerésének sajátos forrása, hiszen Krisztus is átélte az emberi szenvedést keresztútja és halála során. Úgy tűnik, hogy a szenvedés a bennünket leginkább átalakító, Krisztushoz hasonlóvá tevő erő. A következő csatorna a művészet, az esztétika világa. Ez talán a legkevésbé átformáló, hiszen a gyönyörködés, a rácsodálkozás ritkán ösztönöz cselekvésre. A vallási életben, Isten megismerésében azonban mégis szerepe van, gondoljunk csak arra, hogy a természet szépsége vagy egy meghittséget sugárzó szép templombelső áhítatot ébreszt bennünk. De legyünk óvatosak, mert amit egy szakértő a lehető legszebbnek, a lehető legjobbnak nevez, nem biztos, hogy valóban a legszebb, valóban a legjobb. Egy ínyenc borszakértő soha nem fogja egy szentmiséhez szánt, de nem átváltoztatott misebor kóstolásakor azt érezni, amit Krisztus vérének vételekor érzünk. Egyetlen, még a legfinomabb kenyér ízéhez sem hasonlítható a Krisztus testévé átváltozott kenyér. E sor utolsó elemeként szóljunk még a képszerű megismerésről. Jézus nem véletlenül használt példabeszédeket, hasonlatokat tanítása során. Ezek segítségével könnyen a szereplők helyébe képzelem magamat, a történek részesévé válok, s megértem, hogy milyen cselekvésre akar ösztönözni a példázat. Ebbe a világba tartozik a felebaráti szeretet, a segítségnyújtás az irgalmasság gyakorlása. Azt képzelem, gondolom, hiszem, hogy a másik emberben Jézusnak segítek. Ő mondta: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” (Mt 25,40). Krisztust látni a másik emberben nagyszerű megismerési forrás.

Azt gondolnánk, hogy ily módon megismerhető az Isten. De ott van még az a bizonyos másik kút, a másik forrás. Ami egyszer csak felbuzog. Tőlünk függetlenül. Váratlan időben és olyan helyen, ahol nem számítottunk rá. Lehull a lepel a titkokról, eltűnik szemünkről a homály. Isten feltárja, megmutatja önmagát. Aki már átélte, Isten-élménynek nevezi. Aki még nem élte át, várjon rá türelmesen! Egyszer majd felbuzog. Íze jobb lesz minden más vízénél. Igyunk belőle bőségesen! Akkor majd megértjük, hogy Isten több mint öt betű .
© Horváth István Sándor





2018. szeptember 9.
Évközi 23. vasárnap


Abban az időben: Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő siketet, és kérték, tegye rá a kezét. (Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: A siketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!”
Mk 7,31-37



A pogányok lakta vidéken Jézus második csodája az, amikor egy süketnémát gyógyít meg. A történet érdekessége, hogy nem a beteg kéri a gyógyítást, tehát a gyógyulás alapja nem az ő hite. Márk evangélista nem árul el semmit azokról a személyekről, akik a beteget Jézushoz vezették a gyógyulás reményében. Mivel még mindig pogány területen járunk, valószínűleg ez esetben is nem zsidó, hanem pogány származásúak lehettek a segítők és a beteg is. A tény, hogy e pogány emberek hisznek Jézus gyógyító erejében, azt jelzi, hogy csodás gyógyításainak híre, valamint tanítása gyorsan elterjedhetett távolabbi vidékekre, és ott nyitott szívekre talált.
Érdemes követnünk az Úr tekintetét. Abban a pillanatban, amikor Jézus az égre tekint és a mennyei Atyához fohászkodik, már sejteni lehet, hogy hamarosan csoda fog történni. Ez a tekintet az ég felé emeli a beteg ember gyógyulás utáni vágyát és hitét a gyógyító isteni hatalmában, s lehozza az irgalmas Isten jóságos pillantását, érintését a beteg számára. Aztán pedig Jézus a betegre tekint, s ebben a tekintetben a süketnéma felfedezheti Isten emberszeretetét, amely segíteni akar. Miközben az Úrra emelem tekintetem, azért fohászkodom, hogy nézzen rám. Az én lelkemnek is szüksége van a gyógyulásra, a tisztulásra, a megtérésre. Uram, tekints rám irgalmas szívvel!

© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A te hívásodra vállalkozunk az igehirdetés feladatára, amelyet mindenkor a te nevedben szeretnénk végezni. Bátoríts bennünket, hogy akkor is folytassuk szolgálatunkat, ha az eredmény csekély. Ha hűséggel teljesítjük kötelességünket, nincs okunk félelemre, mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy velünk és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által növekedjék az Isten Országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!






A prédikációban is említett részletes lelkitükör itt tölthető le.






2018. szeptember 2.
Évközi 22. vasárnap

Abban az időben összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan, kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: »Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.« Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Mk 7,1-8.14-15.21-23




Isten „szabad akaratból hívott minket életre” (Jak 1, 18a) Ő akarja, hogy éljünk, hogy létezzünk. Megengedi azt, hogy mi is hozzá való hasonlatosságunk folytán, éljünk szabad akaratunkkal, hol a jót, hol a rosszat választva, hiszen „utálja az Úr a gonosz életét, de aki az igazság útján jár, azt kedveli.” (Péld 15, 9) A próféta sem ír másképpen: „Talán örömöm telik a bűnös halálában - mondja az Úr, az Isten -, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?” (Ez 18, 23) Mindezek után nem ok nélküli üti meg fülünket az apostoli intelem sem: „Fogadjátok ezért tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, amely képes megmenteni lelketeket.” (Jak 1, 21b) Tanulékony… a kifejezés maga ama képességre utal, hogy mennyire tud az ember új dolgokat befogadni, nem feltétlenül csak a tudás kapcsán az iskolában. Különösen itt, mert az apostol más értelemben magyaráz, ahol Isten tanításának befogadásának készségéről van szó. S bár igaz, hogy az oktatási rendszer folytán intézményesített hittan, teológiaoktatás van, ami tudásszerzést jelent, és igen hasznos ismeretanyag is, mégis itt ama tanulékonyságról volna szó, mely oly sok szentet jellemez. Soubirous Szent Bernadett, Vianney Szent János nem kifejezetten észbeli képességeikről nevezetesek, jó ha az átlagot megütötték, semmiképpen sem értek fel oly nagyságokhoz mint Szent Ágoston vagy Aquinói Szent Tamás és más egyháztanítók. Mégis mi mindnyájukban közös, a mi igazán szentségük alapja, az Istennel való bensőséges kapcsolatra való törekvés és annak megélése. Megvalósul tehát az apostol intelme: „A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csapjátok meg.” (Jak 1, 22) Bernadett megőrizte látomásai titkát és igyekezett egyszerű szerzetesként élni és szolgálni. Az Ars-i plébános sem törte magát nagy dolgok után (vö. Zs130, 1b), mégis felfedeződött a kegyelem, melyet általa közvetít az Isten. Ágoston is, ahogy egybegyűjtötte papjait, az imádságban közösséget formálva. Ők nem csalatkoztak meg az Istenben, mivel „így tesztek szert bölcsességre és okosságra.” (MTörv 4, 6b) Ahogy az élet sem áll meg az iskola befejezésében, a diploma megszerzésével, hanem tovább kell, hogy folytatódjék a munkában, más aktív tevékenységben, amelyre felkészült az ember, nemcsak tudása, hanem emberi érettsége folytán. Mit ér a papszentelésben megkapott Isteni kegyelem, ha nincs, aki fogadná? Bizony, ez a hozzáállás az, ami igazán próbára teszi még egy pap hitét is! Mégis mindünknek, állástól függetlenül, tennünk kell azt, amire Jézus tanított bennünket. Csak így érhetünk meg az örök életre.

Kormányos Zoltán atya





2018. augusztus 26.

Évközi 21. vasárnap

Abban az időben Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”

Jn 6,60-69






Az elmúlt vasárnapokon Jézusnak a csodálatos kenyérszaporítást követően mondott beszédét olvastuk az evangéliumban, amely az általa adott élő kenyérről szólt. Kijelentette, hogy az ő teste valóban étel az emberek számára és azok juthatnak el az örök életre, akik az ő testét eszik. E beszédre, illetve tanításra adott reakcióról számol be a mai részletünk. Sokan nem értették szavait, még tanítványai is méltatlankodva mondják: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” (Jn 6,60). Értetlenségükön nem érdemes csodálkoznunk, hiszen jóval az utolsó vacsora előtt járunk, még mit sem tudnak az Oltáriszentség alapításáról és titkáról. A beszéd hatására egyesek nem követik őt, megszakítják Jézussal a kapcsolatot, nem lesznek tovább a tanítványai. Távozásuk Jézus számára is keserű lehetett. Mások viszont továbbra is kitartottak mellette, az ő nevükben Péter apostol fogalmazza meg a következőket: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje” (Jn 6,69).
A beszéd hatásaként tehát egyesek megszakították, mások pedig megerősítették a Jézussal való közösségüket. Ez a tény, ez a kettős hatás arra késztet minket, hogy miután az Oltáriszentséggel kapcsolatban már elmélkedtünk a valóságos jelenlétről, továbbá annak szentségi és áldozati jellegéről, mindezeket kiegészítvén figyeljünk az Eucharisztia közösségi vonatkozására. Mivel Krisztus azért teszi magát jelenvalóvá az Oltáriszentségben, hogy egyesülhessünk vele, és mivel az ő áldozatához kapcsolódik a mi személyes áldozatunk, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy e szentség az Isten és az ember találkozását szolgálja. Az Oltáriszentség ünnepe a szentmise. A szentmise nem az egyén magánjellegű istentisztelete, hanem az egyes személyek közös ünneplése, cselekvése, áldozata. Ebből következik, hogy a szentáldozás sem csupán az egyén cselekedete, hanem közösségteremtő cselekedet, azaz egységbe forrasztja mindazokat, akik Krisztus testével táplálkoznak - miként erről a korábbiakban már szó volt. Itt máris eljutottunk ahhoz, hogy az Egyház közösség, mégpedig azoknak a gyülekezete, akik együtt ünneplik az Eucharisztiát.
Az Eucharisztiáról szóló elmélkedések sorozatát zárjuk azzal a gondolattal, hogy e szentség túlmutat az Egyház keretein. Egyházunk ugyanis nem zárt közösség, hanem folyamatos növekedés jellemzi, mert Isten akaratának megfelelően ezáltal terjed a világon az Isten országa. A világ felé való nyitottságnak és odafordulásnak az Eucharisztia a kiindulópontja és forrása, innen indulhat minden evangelizáció és misszió. A szentmisében találkozunk a tanító és önfeláldozó Krisztussal, akinek üzenetet továbbadjuk a világban és meghívását közvetítjük a nem hívők felé. Az Úr ugyanis arra hív minket, akik az ő szavaiban felismertük az örök élet igéit, hogy legyünk munkatársai, és közvetítsük azt mindazok felé, akik jószándékkal keresik az igazságot és Istent. Segítsen minket a Szentlélek az áldozatkész, szeretetteljes szolgálatban!

© Horváth István Sándor





2018. augusztus 20.

Szent István király főünnepe



Szent István király imája

A mélységből kiáltok Hozzád , hallgass meg Uram!

Taníts meg, hogy kell könnyezni a meg nem érdemelt örömben, s hogyan

kell örülni a megérdemelt könnyben.

Adj erőt, hogy kevélységem csillogását elhomályosítsam, s az alázatosság

színtelenségét okosan csillogtassam.

Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni, s hogyan kell féktelen erővel

egyenesen állni.

Adj erőt, hogy fölényesen legyőzzem a testet, s alázatosan megadjam magam

a léleknek.

Taníts szelíd szóra, ha bántások érnek, s hideg mosolyra, ha jogtalan dicsérnek.

Adj erőt napközben, hogy el ne fáradjak, s fáradtságot este, hogy rögtön elaludjak.

Taníts meg lendülni, ha Reád találtam, s hirtelen megállni, ha utat hibáztam.

Ne add meg mindig, amit nagyon kérek. Taníts bátor lenni, mikor nagyon félek.

Engedd a világot megvetve szeretni, csak magadat ne hagyd soha elfeledni.

Ez a kívánságom, ez maradjon végleg, de ha másként szólnék,

nagyon szépen kérlek, ne neheztelj reám, ne fordítsd el orcád,

hiszen a mélységből kiáltok fel Hozzád.

Ámen.






2018. augusztus 19.

Évközi 20. vasárnap

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidók sokaságához: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ is életéért.”
Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!”
Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,51-58




Krisztus megígéri az Oltáriszentséget

 ,,Fáradozzatok, de ne olyan eledelért, mely veszendô, hanem azért, mely megmarad az örök életre, melyet majd az Emberfia ád nektek'' (Jn 6,27). Az emberek felfigyelnek: miféle eledelt fog nekünk adni, ha nem kenyeret? És Jézus most már nyíltan megmondja: ,,Én vagyok az élô kenyér... A kenyér, melyet majd én adok, az én testem a világ életéért'' (Jn 6,51-52). ,,A világ életéért!'' Vagyis a kenyér színe alatt azt a testet adom majd nektek, amely a keresztfán fog szenvedni a világ megváltásáért. Hallgatói szóról-szóra értették -- úgy, ahogy ma is érti az Egyház -- és éppen ezért nagy vita támadt köztük: ,,Hogyan adhatja ez nekünk az ô testét eledelül?'' (Jn 6,53). Akárcsak a mai hitetleneket hallanók: Ugyan, hogy képzeltek olyat, hogy az a mozdulatlan kis ostya az élô Krisztus legyen?... Az Úr látja a mozgolódást, hallja a vitatkozást, -- és mit csinál? Ha beszédét nem szóról-szóra akarta volna értetni, föltétlenül ki kellett volna javítania szavait: Ne vitatkozzatok, nem így értettem. De vajon kijavította-e? Annyira nem, hogy inkább még erôsebben megismétli, amit elsô ízben mondott. ,,Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ô vérét, nem leszen élet tibennetek.''

...Egyenesen elképzelhetetlen, hogy Krisztus egy ennyire fontos, ennyire alapvetô kérdésben tévedésben hagyta volna apostolait és általuk a hívek százmillióit egész a világ végéig! Krisztus soha nem szedett rá minket; csak ebben a legfontosabb hittételben tette volna meg? Ha Krisztus nincs jelen az Oltáriszentségben, akkor bálványozás, a legszörnyűbb bálványozás, amit mi a misében, amit az áldozásnál csinálunk! És Krisztus mindezt elôre tudta, -- hát megengedte volna, szó nélkül elnézte volna ezt a tévedésünket? Pedig nézzük csak, mit tesz Krisztus? Nem javít ki semmit! Nem von vissza semmit! Ellenben odafordul a legbensôbb barátaihoz, a tizenkettôhöz: ,,Csak nem akartok ti is elmenni?'' (Jn 6,68) Mintha mondaná: Tudjátok, mennyire szeretlek titeket; ha azonban ti sem hiszitek, amit mondok, inkább menjetek el ti is, de szavaimból vissza nem vonok semmit!

Az utolsó vacsorán eljött az alapítás ideje.
 Az Eucharisztiáról szóló egész katolikus hit, az egész eucharisztia-tan, az Úr Jézusnak három rövidke mondatán épül. Ez a három mondat: ,,Ez az én testem'', ,,ez az én vérem'', és ,,ezt cselekedjétek az én emlékezetemre''. Ez a három mondat egy egységbe olvad össze, és forrása mindannak, amit az Oltáriszentségrôl tanít a katolikus Egyház. És mit tanít? Valami egészen páratlan, egészen fölfoghatatlan, egészen megrendítô fönséges dolgot. ,,Ez az én testem'', ,,ez az én vérem''. A kenyér és bor külsô megjelenési formája, íze, illata, alakja, súlya, szóval a kenyér és bor színei megmaradtak, de nem maradt meg a kenyér lényege: átváltozott Krisztus testévé és vérévé. És hogy ez ne csak egyszer történt légyen, az utolsó vacsorán, errôl intézkedik az Úr parancsa: ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre''.

A világ ilyen döntô fontosságú szavakat még nem hallott. Páratlanul fönséges szavak voltak azok is, amik a világ teremtésekor elhagyták a Teremtô ajkát: ,,Legyen világosság! És lôn világosság'' (1Mz 1,3); de ezek csak a világosságot hívták le a földre, míg amazok magát a világosság Teremtôjét hívják közénk. Nagyszerű szavak voltak azok, amiket Szűz Mária mondott az angyalnak: ,,Legyen nekem a te igéd szerint'' (Lk 1,38); nagyszerűek, mert lehívták Krisztust a földre; de csak egyszer hívták le. Ellenben e szavak óta: ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre'', bármikor közénk hívhatjuk, mintegy állandóan fogva tarthatjuk Krisztust a földön.
Tóth Tihamér





2018. augusztus 15.

Nagyboldogasszony



A katolikus egyházban a Mária-napok között Nagyboldogasszony napja a legbensőségesebb és legmagasztosabb ünnep, amelyhez számos legenda és népszokás fűződik. Mindenekelőtt ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy ezen a napon a napfelkeltében meg lehet látni a "Napba öltözött Boldogasszonyt", akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít.

A másik ismeretes e napi hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat később a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson. A megszentelt füveket-virágokat olykor az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe vagy az új pár ágyába helyezték. E nap időjárásából - úgy tartják - a termésre is következtetni lehet: "Ha a nagyasszony fénylik, jó lesz a bortermés."

A népi kalendáriumban a "két asszony köze", azaz az augusztus 15. és szeptember 8. (Kisboldogasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor "ültették a tyúkokat", hogy jó tojók legyenek, gyűjtötték a mészben sokáig elálló "két asszony közi" tojást.







2018. augusztus 12.
Évközi 19. vasárnap

Abban az időben a zsidók zúgolódni kezdtek Jézus ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem, Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?”
Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza, – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”

Jn 6,41-51





Örök élet

A mai evangéliumban érdekes beszélgetést, vitát hallottunk Jézus származásáról. A szereplők egyrészt Jézus, aki azt állítja magáról, hogy ő „az égből szállott kenyér”, valamint a zsidók, akiket az evangélista nem nevez meg közelebbről. Feltételezhetjük, hogy írástudók és farizeusok lehettek a vitapartnerek, hiszen más alkalmakkor is ők szálltak vitába Jézussal, illetve ők voltak annyira járatosak a vallási kérdésekben, hogy arról magasabb szinten beszélni tudjanak. Mivel Jézus emberként áll előttük, ezért számukra elfogadhatatlan volt az a kijelentés, hogy Jézus az égből, a mennyből származik.

A vitát a csodálatos kenyérszaporítás és Jézus vízen járása előzi meg. Mindkét esemény megmagyarázhatatlan hit nélkül. Hogyan képes egy ember néhány halból és kenyérből sok ezer embert jóllakatni? És hogyan képes egy ember a víz tetején járni úgy, hogy nem süllyed el? Mivel magyarázhatóak ezek a csodák? Elfogadható magyarázat csak azok számára van, akik hiszen Jézus istenségében. Akik hiszik, hogy Jézus valóban Isten, azok könnyen elfogadják, hogy isteni hatalmával volt képes megszaporítani a kevés ennivalót és isteni erejével volt képes felülemelkedni a természet törvényein. Akik pedig hitetlenkedve szemlélték ezt a két esetet, azok most hitetlenkedve hallgatják, amit Jézus a saját származásáról állít. Ők továbbra is csak egy embert látnak Jézus személyében. Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy azok számára, akik nem nyitják meg szívüket az igazság felé, Jézus akárhány jelet mutathat, akárhány csodát tehet, ők megmaradnak hitetlenségükben és nem képesek eljutni a hitre. És szomorúan mondhatjuk, hogy ez napjainkban is így van. Vannak emberek, akik számára semmilyen figyelmeztetés nem elég, semmit nem tekintenek isteni jelnek.

És ha már egy nagy ugrással Jézus korából napjainkba jutottunk, maradjunk is itt. Kinek van ma szüksége arra, hogy Istenről beszéljenek neki? Kinek van szüksége arra, hogy arról beszéljenek neki, hogy Jézus Isten volt, aki olyan rendkívüli dolgokra volt képes, mint a kenyerek megszaporítása vagy tudott a víz tetején járni? Napjaink tudománya jól megvan Isten nélkül. A még nyitott kérdésekre a tudósok olyan magyarázatokat, válaszokat keresnek, amelyekben nincs helye az Istennek. Isten nélkül akarnak mindenre tudományos magyarázatot találni. Persze régen is voltak és ma is vannak hívő tudósok, akik eljutnak ahhoz a pontig, ahol már megsejtik Isten jelenlétét, titkát, de talán ők vannak kisebbségben. Napjaink művészete szintén jól megvan Isten nélkül. Évszázadokkal ezelőtt szinte minden művészeti alkotás hitből született, a hívő művész fejezte ki alkotásával Isten-hitét. Napjainkra ez erősen megcsappant. A gazdasági élet irányítói szintén nem kérnek Istenből. Ezért is jutottunk a nagy gazdasági világválságba. És a politikai vezetők? Nekik szükségük van Istenre? Dehogy! Emlékezzünk csak vissza arra, hogy pár éve milyen heves tiltakozások voltak az ellen, hogy Isten és a kereszténység bekerüljön az Európai Unió alkotmányába.

Tényleg, ki igényli manapság, hogy Istenről beszéljünk neki? Talán az a fiatal, aki egész nap a számítógép előtt ül és a közösségi oldalakon éli valójában nem létező életét? Vagy talán egy másik, akinek már eszébe sem jut, hogy átszóljon szomszédban lakó barátjának, hogy üljenek le a kertben a diófa alá egy jó beszélgetésre, hanem inkább küld neki az interneten néhány mosolygó c-vitamint? Vagy talán a harmadik fiatal, aki büszkén mutatja társainak, hogy csuklótól könyékig belépő-karszalagok borítják karját, mert 28 bulizós fesztiválon volt a nyár folyamán? Kinek van szüksége arra, hogy Istenről beszéljenek neki? És természetesen nem csak a beszédről van itt szó! Kinek van szüksége arra, hogy higgyen Istenben? Ki igényli, hogy megtanítsák az Istennel való életre?

A mai evangélium kulcsszava az „örök élet”. Jézus ezt mondja: „Aki hisz bennem, annak örök élete van” (Jn 6,47). Az a tapasztalatom, hogy akiben megvan az örök élet utáni vágy, annak lehet, érdemes beszélni Istenről. Mindegy, hogy az illető gyermek, fiatal, felnőtt vagy idős, mindegy, hogy tudós vagy művész, mindegy, hogy tehetős vagy szegény, mindegy, hogy több diplomás vagy szerényebb képességű, ha valakiben él az örök élet vágya, annak érdemes beszélnünk Istenről, mert egedül Isten adhatja meg bárkinek az örök életet. Aki szeretne túllépni tudománya vagy művészete határain és aki ki akar mozdulni a számítógépek virtuális világából, annak érdemes beszélnünk Istenről. Úgy tapasztalom, hogy aki nem túlélni akarja az életet, hanem lehetőséget lát saját életében, hogy másokat és Istent szolgálja képességeivel, abban megvan az örök élet vágya, mert olyasmit szeretne, ami túlmutat a földi életen. A mai evangélium kapcsán próbáljunk meg őszintén válaszolni egy nagyon egyszerű kérdésre: Él-e bennem az örök élet vágya?

© Horváth István Sándor







2018. augusztus 6.

Urunk színeváltozása


Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”
Mt 17,1-9




"Testvéreim! Ha már a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata oly dicsőséges volt, hogy Izrael fiai nem tekinthettek Mózes arcára arcának múló ragyogása miatt, hogyne volna sokkal dicsőségesebb a Lélek szolgálata? Ha ugyanis már az ítélet szolgálata dicsőséges volt, akkor az (Isten) igazságosságának szolgálata még sokkal dicsőségesebb. Sőt, ami ott dicsőséges volt, ennek túláradó dicsőségéhez képest valójában nem is dicsőséges. Ha ugyanis már a mulandó oly dicsőséges volt, akkor a maradandó még sokkal dicsőségesebb lesz. Mivel ezt reméljük, teljes nyíltsággal szólunk, nem úgy, mint Mózes, aki befödte arcát, hogy Izrael fiai ne lássák mulandó dicsőségének a végét. Az ő értelmük eltompult, hiszen mindmáig rajta a fátyol az Ószövetségen, amikor olvassák, s rajta is marad, mert csak Krisztusban tűnik el. Igen, mind a mai napig fátyol borítja szívüket, amikor Mózest olvassák, de ha majd az Úrhoz térnek, eltűnik a fátyol. Az Úr ugyanis a Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által. Mivel Isten irgalmából ez a hivatásunk, nem veszítjük el bátorságunkat. Elutasítjuk a gyalázatos alattomosságot, nem alkalmazunk cselt, és nem hamisítjuk meg az Isten szavát, hanem az Isten jelenlétében nyíltan hirdetjük az igazságot, s rábízzuk magunkat az emberek lelkiismeretére. Ha evangéliumunk mégsem érthető világosan, csak azoknak nem érthető, akik elvesztek. Az ilyen hitetleneknek az e világ istene elvakította értelmüket, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága ne ragyogjon fel nekik. Mi ugyanis nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus kedvéért. Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk."
2 Kor 3,7 - 4,6






Az Édesanya teremtése

Bruno Ferrero írása

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:
- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?
- Ige. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az elöző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyítson, és legalább hat pár keze legyen.

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
- Hat pár?
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
- Olyan sok?
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok."
- Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.
- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.

Az angyal kiváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.
- Tud gondolkodni?
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal.
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
- Hát az meg mire jó?
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal.

Finom melankóliával válaszólt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!








Lelkitükör (nem csak) fiataloknak a szeretet parancs alapján
Mikor gyóntam utoljára? Milyen gyakran szoktam áldozni?

I. Mennyei atyámat mindennél jobban szeretem.
A hit: Ismerem-e hitünk tanítását? Járok hittanra? Utána nézek-e a felmerülő nehézségeknek? Figyelek-e Isten üzenetére? Szeretettel beszélek-e Istenről, vallásról?
Az imádság: Rendszeresen (napponta), szívesen és jól imádkozom-e? Részt veszek-e a közös imádságokban? Szoktam-e saját szavaimmal is imádkozni?
A szentmise: Szívesen és pontosan járok-e a vasárnapi szentmisére? Tevékeny-e részvételem? Szoktam-e áldozni? Tudatosan követem-e Jézust?
A bűnbánat: komolyan törekszem-e a hibáim kijavítására? Tudom-e fegyelmezni magamat? Egészséges-e az életmódom? Megbánom-e naponta a bűneimet? Hogyan tartom meg a bűnbánati napokat? Rendszeresen (1-2 havonként) gyónok-e? Van-e lelkivezetőm, akitől tanácsot kérhetek?

II. Szeretem embertársaimat, ahogy Jézus szeretett minket.

A család: Megbecsülöm-e szüleimet? Segítek-e nekik? Megbízhatnak-e bennem? Jó kapcsolatban vagyok-e velük?
Testvérek és társak: Jóindulatú, udvarias vagyok-e mindenkihez? Tudok-e megbocsátani? Okoztam-e kárt valakinek? Jóvá tettem-e? Vigyázok-e mások életére, becsületére, testi-lelki épségére, egészségére? Szereztem-e másoknak örömet? Megértő vagyok-e, törődöm-e mások bajával?
Jövendőbelim: Van-e bennem felelősségtudat? Nem éltem-e vissza mások bizalmával? Fegyelmezni tudom-e nemi ösztönöm? (Szemérmetlen érintés, csók, önkielégítés, stb.) Kerülöm-e a bűnre vezető alkalmakat? (TV, filmek, újságok, öltözködés, társaság, beszélgetések, stb).
A közösség: Becsülettel teljesítem-e a kötelességemet? Részt veszek-e a közösség életében? Fejlesztem-e a képességeimet? Vállalok-e közösségi munkát? Igazságos vagyok-e? Helyesen kezelem-e az anyagi javakat? Nem éltem-e vissza helyzetemmel? Megbízható vagyok-e? Igazmondó vagyok-e? Beilleszkedek-e a közösségbe? Elviselem-e az embereket, s én elviselhető vagyok-e?
Az Egyház: Milyen apostoli szolgálatokat vállalok? Elősegítem-e a keresztények közötti egyetértést? Segítek-e másokat a kegyelmi életben? Tanúságtevő keresztény vagyok-e?









A magvető - másképpen, rövid videó itt.







MIBEN MÁS A TEMPLOMOD?

A magyar felirat bekapcsolásához kattints a CC gombra a videóképernyő jobb alsó sarkában!










A tanítványozás - elgondolkodtató videó

katt a képre



by FHabakuk Inc.®