Kezdőlap    LELKISÉG    Hirdetés    Programok    Szentmisék    Tudnivalók    Linkek    Elérhetőségek   Fotóalbum


 

 


2018. január 21.
Évközi 3. vasárnap

Miután Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: ,Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták a hálóikat, és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt.

Mk 1,14-20



Szent Sebestyén oratórium -
katt a képre


Márk evangélista nagyon tömören, lényegre törően írja le azt, hogy mit tanít Jézus: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15). E helyen nem szól bővebben, részletesebben a tanítás tartalmáról, nincs utalás egyetlen példázatra sem, hanem csupán annak összefoglalása ez, hogy mi Krisztus tanításának lényege.
Az első tanítványok meghívása esetén is megfigyelhető ez a rövidség. Simon Péternek és testvérének, Andrásnak Jézus csak ennyit mond: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket” (Mk 1,17). A meghívásban és a későbbiekben majd a küldésben is egyértelműen Jézusé a kezdeményező szerep. A meghívottaknak tudatosítaniuk kell magukban, hogy személyesen Jézus hívta meg őket, s ennek jelentőségét akkor értik meg igazán, amikor küldetésüket is személyesen tőle kapják. Az Úr meghívó kijelentése, felszólítása magában foglalja azt, hogy mit vár a meghívottaktól, mire hívja őket.
A meghívás első eleme a követés. A „jöjjetek utánam” felszólítás, nem egy közös sétára vagy kirándulásra szól, hanem a követésre. A meghívottak hagyják el mesterségüket, a halászatot és legyenek Jézusnak, a Mesternek tanítványai. Éljenek vele, hogy életüket hozzá alakítsák. Mindez vonatkozik rájuk és ránk is, akiket szintén követésére hív az Úr. Azért érdemes az ő követésére vállalkozni, mert aligha találunk olyan személyt, aki fontosabb igazságokat taníthatna nekünk, mint ő. Jézus tanítása ugyanis az életet és az örök életet jelenti számunkra. Emellett igaz továbbá, hogy tanítását hallgatva mindig új oldalról ismerhetjük meg feladatainkat, ha életünk végéig hűséges tanítványai maradunk. Jól tesszük, ha őszintén belátjuk, hogy még messze vagyunk az ő tökéletes életétől, s bőven van mit tanulnunk tőle. Szenvedésével és halálával végigjárta előttünk az emberi élet útját. Induljunk el Jézus követésének útján!
Felszólítása második részében ezt mondja Jézus: „emberhalászokká teszlek titeket.” A kifejezés nem azt jelenti, hogy halászhálóval kell majd kimenteni a tengerben vergődő embereket. E jelképes kifejezés előremutató módon jelzi a meghívottak jövőbeli feladatát. Az emberhalászat tanúságtételt és igehirdetést jelent. A meghívottak életében összetartozik a Mesterrel való mindennapi kapcsolat és az igehirdetés, amely az előbbiből táplálkozik. Egyedül a Krisztussal való egység teszi lehetővé hogy a küldött, az „emberhalász” hatékonyan tudja végezni szolgálatát, és az Úrral való egység teszi hitelessé mondandóját, mindazt, amit Jézus nevében hirdet. Amikor ugyanis Krisztus örömhírét hirdetjük, nem a magunk igazságát törekszünk népszerűsíteni, hanem azt az igazságot adjuk tovább, amelynek hirdetésére személyesen Jézustól kaptunk megbízást. Ő arra bíztat minket, hogy menjünk, hirdessük mindenkinek az evangéliumot, és tegyük tanítványaivá az embereket, legyünk valóban emberhalászok.
Ha hallom nekem szóló szavát, ne késlekedjek, hanem örömmel csatlakozzak hozzá! Akarok-e Krisztus lelkes követője lenni? Akarok-e emberhalásszá válni?

© Horváth István Sándor






2018. január 14.

Évközi 2. vasárnap

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”

Jn 1,35-42




A mai evangéliumban szereplő két tanítvány, akik Keresztelő János tanúságtételének hatására követni kezdik Jézust, csupán egy egyszerű kérdést tesznek fel, amelyre látszólag csak egy közönséges választ kapnak. Kérdésük így hangzik Jézushoz: „Mester, hol laksz?” Mi mást lehetne erre válaszolni, mint amit Jézus is felajánlott számukra, hogy tudniillik jöjjenek és nézzék meg!
Ha a kérdés és a válasz mélyebb rétegeibe nézünk, megértjük, hogy a két tanítvány nem csak egy épületre kíváncsi és nem egy lakóházat akarnak látni, hanem Jézus életébe kérnek bebocsátást. Jézus pedig pontosan megérti szándékukat, megérti, hogy ezek az emberek az ő életében akarnak részesedni. Bár azon a napon csupán a lakhelyéül szolgáló házat mutatja meg nekik, de a következő években bevezeti őket abba a titokba, hogy ő milyen egységben van a mennyei Atyával, azaz hogy ő az Atyában lakik és az Atya él őbenne.
Ennek fényében már egészen másként hangzik az evangélista megjegyzése azzal kapcsolatban, hogy a tanítványok „nála maradtak.” Ők is beléptek az Atya és a Fiú életébe, szeretetközösségébe, ahová minden ember meghívást kap. A Jézusban való élet a mi számunkra is azt jelenti, hogy belépünk a Szentháromság titkába. Isten lényegét, a szeretet titkát csak akkor ismerjük meg, ha közösségben vagyunk Istennel.
Horváth István Sándor




2018. január 7.

Urunk megkeresztelkedésének ünnepe







2017. december 31.

Szent Család vasárnapja

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatni. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr tővénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.

Lk 2,22-40


A karácsony ünnepét követő vasárnapon a Szent Családot: Jézust, Máriát és Józsefet ünnepeljük. Őket kérjük, hogy segítsék a mai kor családjait hivatásuk megtalálásában és teljesítésében, és támogassák a szülőket és a gyermekeket a szeretet gyakorlásában. 2006-ban, a karácsony előtti időben mutatták be a mozikban A születés című filmet, amely Jézus születésének történetét mutatja be. Az alkotás nem hasonlít a látványos jelenetekben gazdag, szokásos amerikai filmekre, hanem egészen egyszerűen és az evangéliumokhoz hűen mutatja be az Úr születésének körülményeit. A film azzal a jelenettel zárul, hogy miután József figyelmeztetést kapott álmában, hogy Heródes király a gyermek életére tör, a Szent Családnak menekülnie kell Egyiptom földjére. A Szent Család további életéről nem tudunk meg semmit sem a filmből, sem az evangéliumokból. Az evangéliumok a későbbiekben beszámolnak arról, hogy Heródes halálát követően Jézus, Mária és József visszatértek Názáretbe. A száműzetés éveit homály fedi, de biztosak lehetünk benne, hogy a menekülés és az idegen országban való tartózkodás komoly nehézséget jelentett számukra. Napjainkban is sok nehézséggel és gonddal kell szembenéznie a a családoknak, amelyeket a társadalmi körülmények gyors változása okoz. Az Egyház éppenezért kötelességének tekinti ma is, úgyanúgy, mint más korokban, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülő fiataloknak és a házastársaknak, különösen akkor, amikor válságba kerülnek.

II. János Pál pápa 1981-ben A családi közösség címmel apostoli buzdítást írt a család feladatairól a mai világban, amelyet ma, harminchat évvel a megjelenése után nagyonis aktuálisnak mondhatunk. A szentatya egyértelműen leszögezi írásában az Egyház tanítását a család feladatairól, amikor így ír: „A feladatok, amelyeket a családnak Isten akaratából kell végrehajtania az emberi történelem folyamán, a család belső természetéből fakadnak, s megmutatják fejlődését. Minden család megtalálja és felfedezi önmagában a hivatást, amelyet soha nem lehet elvenni tőle, s amely egyúttal méltóságát és kötelességét is meghatározza. Mivel Isten terve szerint a család az élet és a szeretet bensőséges közössége, ezért feladata, hogy egyre inkább azzá váljon, ami, tudniillik váljon az élet és a szeretet közösségévé. Azt kell mondanunk, hogy a család lényegét és feladatát végsősoron a szeretet határozza meg, emiatt a családnak az a küldetése, hogy őrizze, kinyilvánítsa és közölje a szeretetet” (Familiaris consortio 17.).

Ha tudja is a család hivatását, bizony be kell látnunk, hogy nehéz megfelelnie a kihívásoknak olyan időkben, amikor egyre több teher nehezedik a családra és a családtagokra. Ezért kérjük a mai napon különösen is a Szent Családot, hogy segítse a magyar családokat és plébániánk családjait mindennapi kötelességeik teljesítésében, a nehézségek elviselésében, valamint az élet és szeretetközösség megvalósításában!
(Horváth István Sándor)

Szent József,
légy házunk ura,
kis családunk pártfogója!
Egyetértés, hű szeretet
egyesítse szíveinket!
Az ég felé mutass utat,
bátorítsd az ellankadtat!
Küzdelmünkben légy vezérünk,
erényekben példaképünk!
Átadjuk a ház kulcsait,
oltalmazd és védd lakóit!
Zárd ki mindazt, ami káros,
ami üdvünkre hátrányos!
Engedd be az Isten-áldást,
minden jóban gyarapodást!
Ajánlj minket Jézusodnak,
Szeplőtelen Szűz Anyánknak,
hogy családunk kicsi háza,
Názáretnek legyen mása!
Ámen.




Urunk, Jézus Krisztus születése

Karácsony ünnepe


Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18




„Ki hozza vissza minékünk a régi idők szép karácsonyát?” – egy idén kiadott ünnepi verseskötetet olvasgatva akadt meg a szemem ezen a kérdésen, amelyben a felnőtt ember nosztalgiázását és szomorúságát véltem felfedezni. Az ünnepek alatt a vers szerzőjéhez hasonlóan nagyot sóhajtva bizonyosan sokan mondogatják: „Hol vannak már azok a régi, szép karácsonyok!” A vers végére érve, az írás dátumánál a szemem után megakadt a szívem is: 1927. Én pedig azt hittem, hogy mostanában írták ezt a verset. Lám, mi visszasírjuk a korábbi évtizedeket, de akkor sem lehetett jobb, mert az akkori idők embere meg visszasírta a még korábbi éveket. Hát akkor mikor volt igazi karácsony? Kicsit mérgesen becsuktam a könyvet, mondván: Elegem van ebből a búsmagyar elkeseredésből! Elegem van a nosztalgiázásból és szomorkodásból! Nem való ez a mai ünnephez! A karácsony egy igazi örömünnep mindannyiunk számára! Idén is, és minden esztendőben. Csak meg tanulnunk örülni! Az örömteli hangulatot nagyon szépen fejezi ki jól ismert énekünk, Gárdonyi Géza megzenésített verse, amely így szól:
Fel nagy örömre! ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Ha el akarunk jutni örvendezésünk forrásáig, és ha már gondolatban megtettük az első lépéseket időben visszafelé, akkor ne álljunk meg, hanem haladjunk csak visszafelé, egészen az első karácsonyig, Jézus születéséig. Képzeljük magunk elé a szegényes istállót, amely első lakóhelyként szolgált a világ Urának. Képzeljük el, hogy egyszerű pásztorként mi is hallottuk az éjszaka az angyalok énekét és útnak indultunk, hogy felkeressük a világ Megváltóját. Keressünk mi is egy csillagot, amely elvezet minket a betlehemi Gyermekhez! Induljunk mindanyian, mert a betlehemi öröm mindenkié.

Ottlik Géza, az ismert magyar író, egyik elbeszélésében visszaemlékezik arra, hogy gyermekkorában, a háború utáni években az utcán gyakran látott egy koldust, akitől iszonyatosan félt. Félt tőle, mert a koldus néma volt, nem tudott beszélni, s csak arra volt képes, hogy hangos, de érthetetlen nyögésekkel kérjen adományokat, s még hangosabb, még érthetetlenebb nyögésekkel köszönje meg azokat. A félős kisfiú minden nap látta a megszokott helyén ezt a katonakabátba bújt koldust, s időnként arra kényszerítette magát, hogy közel menjen hozzá és alamizsnát adjon neki. A következő karácsonykor az istentiszteleten a kisfiúnak feltűnt a templom oldalajtójánál egy ismerős férfi. Sokáig gondolkozott azon, hogy honnan ismerős neki ez az ember, mígnem az utolsó éneknél a közelébe furakodott, hogy jobban megnézze magának. Akkor látja ám, hogy ez bizony a néma koldus, aki a megszokottnál most jobban van felöltözve és tele tüdővel énekli a karácsonyi éneket. A gyerek ámulva nézte az éneklő némát, s bár egy pillanatra talán megfordult a fejében, hogy csoda történt karácsony napjára, a legszívesebben hangosan felkiáltott volna, hogy ez az ember egy közönséges csaló, egy szélhámos, aki némának teteti magát. Az ének végén a többiek között a némának hitt koldus is megindult kifelé a templomból. Bizonytalanul lépkedett, a barátja vezette, aki szorosan tartotta a karját. Ő meg ugyanolyan furcsán tartotta a fejét, mint mindig, nem nézett se jobbra, se balra. A gyerek megértette titkát. Naphosszat eljátszotta a némát, mert titkolni akarta vakságát. Nem volt ő szélhámos, csak vak volt, egy világtalan háborús katona.

Ennek az elgondolkoztató történetnek sok mondanivalója és értelmezési szintje van. Karácsonykor érhetik meglepetések az embert, sok titokról lehull a lepel és sok igazság kiderül. Ne tetessük magunkat szerencsétlen koldusnak, ha egyszer nem vagyunk azok. Ne játszuk évközben a bénát, aki nem tud elmenni a vasárnapi szentmisére, ha karácsonykor itt vagyunk! Ne csináljunk úgy, mintha vakok volnánk, akik nem láthatjuk meg sosem a betlehemi kis Jézusban az Isten Fiát! Ne hitessük el másokkal, hogy némák vagyunk, akik nem vagyunk képesek elmondani a mindennapi imádságot! És ne játszuk el a szeretet ünnepén, hogy nekünk aztán igazán okunk van a szomorúságra és az elkeseredésre, mert minket senki sem szeret!

Abban egészen biztosak lehetünk és ebben karácsony ünnepe megerősít minket, hogy Isten szeret minket. Szeretetből küldte el Jézust ebbe a világba, a mi világunkba, az emberi világba. Elküldte, hogy levegye álarcainkat és a gyermek Jézus szemének tükrében meglássuk igazi önmagunkat. Elküldte, hogy örömöt, reménységet, fényt, boldogságot és szeretetet hozzon nekünk. Fogadjuk el Isten karácsonyi szeretet-ajándékát!

(Horváth István Sándor)




2017. december 24.
Ádvent 4. vasárnapja

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt.
Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!”
Ezután az angyal eltávozott.

Lk 1,26-38



Jézus születésének hírüladását beszéli el a mai evangélium. Íme itt a csoda és a titok. Jézus származásának csodája és titka. Az Úr születésének csodája és titka. A megtestesülés csodája és titka. Isten emberré válásának csodája és titka. A megváltást évszázadokon keresztül előkészítő és az idők teljességében megvalósító Isten csodája és titka. Az üdvtörténet korábbi időszakának minden isteni tevékenységét felülmúló csoda és titok. Az idők végezetéig felülmúlhatatlan csoda és titok. Az egyszeri és megismételhetetlen csoda és titok. Megváltásunk és üdvösségünk csodája és titka. Isten és ember kapcsolatának csodája és titka.
E csodáról és titokról elsőként a születendő gyermek, a Megváltó édesanyja, Szűz Mária értesül. Názáreti otthonában angyal hozza számára a hírt, hogy a mindenható Isten őt választotta ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen. Meglepődve, csodálkozva fogadja a hírt, majd készséggel jelenti ki, hogy az Úr szolgálója lesz. Mária az igen kimondásával, teljes lényének beleegyezésével magába, méhébe fogadja Isten Fiát, az örök Igét, a csodát és a titkot.
Az esemény lezárásaként, bár a názáreti leány nem kérte, az angyal mégis különleges jelről beszél neki az elhangzottak igazolására. A jel az lesz, hogy rokona Erzsébet is hamarosan édesanya lesz.
Hittel várom-e a születendő Megváltót? Hittel szemlélem-e a csodát és a titkot?

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz minket. Emberi világunkba születéseddel az isteni világba hívsz mindannyiunkat. Megváltást és üdvösséget hozol számunkra. Ó, betlehemi Gyermek, taníts minket, hogy örökre megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet!






Lelkitükör (nem csak) fiataloknak a szeretet parancs alapján
Mikor gyóntam utoljára? Milyen gyakran szoktam áldozni?

I. Mennyei atyámat mindennél jobban szeretem.
A hit: Ismerem-e hitünk tanítását? Járok hittanra? Utána nézek-e a felmerülő nehézségeknek? Figyelek-e Isten üzenetére? Szeretettel beszélek-e Istenről, vallásról?
Az imádság: Rendszeresen (napponta), szívesen és jól imádkozom-e? Részt veszek-e a közös imádságokban? Szoktam-e saját szavaimmal is imádkozni?
A szentmise: Szívesen és pontosan járok-e a vasárnapi szentmisére? Tevékeny-e részvételem? Szoktam-e áldozni? Tudatosan követem-e Jézust?
A bűnbánat: komolyan törekszem-e a hibáim kijavítására? Tudom-e fegyelmezni magamat? Egészséges-e az életmódom? Megbánom-e naponta a bűneimet? Hogyan tartom meg a bűnbánati napokat? Rendszeresen (1-2 havonként) gyónok-e? Van-e lelkivezetőm, akitől tanácsot kérhetek?

II. Szeretem embertársaimat, ahogy Jézus szeretett minket.

A család: Megbecsülöm-e szüleimet? Segítek-e nekik? Megbízhatnak-e bennem? Jó kapcsolatban vagyok-e velük?
Testvérek és társak: Jóindulatú, udvarias vagyok-e mindenkihez? Tudok-e megbocsátani? Okoztam-e kárt valakinek? Jóvá tettem-e? Vigyázok-e mások életére, becsületére, testi-lelki épségére, egészségére? Szereztem-e másoknak örömet? Megértő vagyok-e, törődöm-e mások bajával?
Jövendőbelim: Van-e bennem felelősségtudat? Nem éltem-e vissza mások bizalmával? Fegyelmezni tudom-e nemi ösztönöm? (Szemérmetlen érintés, csók, önkielégítés, stb.) Kerülöm-e a bűnre vezető alkalmakat? (TV, filmek, újságok, öltözködés, társaság, beszélgetések, stb).
A közösség: Becsülettel teljesítem-e a kötelességemet? Részt veszek-e a közösség életében? Fejlesztem-e a képességeimet? Vállalok-e közösségi munkát? Igazságos vagyok-e? Helyesen kezelem-e az anyagi javakat? Nem éltem-e vissza helyzetemmel? Megbízható vagyok-e? Igazmondó vagyok-e? Beilleszkedek-e a közösségbe? Elviselem-e az embereket, s én elviselhető vagyok-e?
Az Egyház: Milyen apostoli szolgálatokat vállalok? Elősegítem-e a keresztények közötti egyetértést? Segítek-e másokat a kegyelmi életben? Tanúságtevő keresztény vagyok-e?









A magvető - másképpen, rövid videó itt.







MIBEN MÁS A TEMPLOMOD?

A magyar felirat bekapcsolásához kattints a CC gombra a videóképernyő jobb alsó sarkában!










A tanítványozás - elgondolkodtató videó

katt a képre



by FHabakuk Inc.®