Kezdőlap    LELKISÉG    Hirdetés    Programok    Szentmisék    Tudnivalók    Linkek    Elérhetőségek   Fotóalbum


 

 


Minden kedves Hívemnek kívánok sok húsvéti kegyelmet és 

áldott békés ünnepet!


2019. április 21. - Húsvét ünnepe




"Boldog nyuszit!" - kívánta húsvét előtt egy pénztáros a vásárlónak.

Komolyan ennyi?! Erre próbálja az ember lecserélni a Megváltót?! Boldog nyuszira Azt, Aki életét adta értem?!



“ha úgy élek, mint Krisztus tanácsolja, abból bajom nem lehet, akkor sem, ha nem igaz a feltámadás, de ha igaz és nem úgy élek, ahogy az evangélium tanítja, abból óriási nagy bajom lehet”
 Neumann János


dr. Csókay András húsvét utáni gondolatait itt olvashatja.




Válás után - "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" Mt 27, 46b

Nagypénteki gondolatok


A válások idejét éljük. Családok, akik régóta közösségben élnek tönkre mennek. Az édesapa vagy édesanya ott hagyja szeretett családját és új életet próbál. De vajon tényleg boldogabb lesz? Megtalálja élete értelmét és minden vágya beteljesülését. El tudja feledni azokat, akiket azelőtt szeretett?

A válások idejét éljük. Kapcsolatok (Isten és ember között), amelyek régóta közösségben éltek tönkre mennek. A férfi vagy a nő eldobja hitét és Isten nélkül próbál új életet. De vajon tényleg boldogabb lesz?
Megtalálja élete értelmét és minden vágya beteljesülését. El tudja feledni Azt, Akit azelőtt szeretett?

Ki hagyott el kit?

Jézus a keresztfán felkiáltott, mintha Isten elhagyta volna. Talán igaz, hiszen Istent nem lehet megölni. De tényleg elhagyja-e az embert Isten? A Szentírás azt mondja: "de ha hűtlenek leszünk, Ő hű marad." 2Tim 2, 13a Akkor nemde az ember hagyja el az Istent?

De nem Jézus! Ő halálig hű maradt Atyjához és az Istentől kapott megváltó parancshoz. Mi vagyunk (mond ki magadban vagy hangosan: én vagyok), aki elhagyta az Istent.

Azt gondolom sürgősen rendbe kellene tennünk a kapcsolatunkat Istennel.
Milyen áldozatot hoztam eddig, hogy rendbe tegyem a kacspolatomat Istennel?

Ő Egyszülőtt Fiát adta azért, hogy lássam mennyire szeret. A legtöbbet adta, mert "senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mintha valaki életét adja barátaiért." Jn 15,13

Isten nem mondott le az emberíségről, elküldte a Megváltót, Jézus Krisztust! Isten nem mondott le Rólad sem hűtlen barátom! Érted is meghalt.

Te mit teszel a válás után?



Uram dicsérünk Téged, mert az irgalmad végtelen...




2019. április 14.
Virágvasárnap




Azok a csodálatos igék, az imádásnak, a hódolatnak, az örömnek bennünk öntudatra ébredt érzelmei a mi nemesi leveleink. Az ember saját nagyságától nagy, nem mástól. Az emberi lélek nem lesz naggyá tudomány, művészet által, hanem az ő nagysága éppen a mélység, végtelenség értékében van, amelyet máshol feltalálni nem lehet. Nem azért nagy az ember, mert Napoleon, Raffaello, mert Caesar, Augusztus, mert Wagner és Goethe van, hanem azért vannak ők, mert az ember nagy és végtelen értékű. Ez a főalap, s a műveltség csak annyiban nagy, amennyiben az individuumot magasra emeli. Az ázsiai tömegállamokban, hol az egyén keveset ér, ott a kultúra zsákutcába vezet. Mélységes kultúra csak ott van, hol rányitunk az embernek önmagában való értékére. Azt az értéket, ami bennem van, nekem át kell éreznem, át kell élnem, ki kell fejlesztenem. Csak úgy leszek teljes ember, ellenkezőleg a szomorú elhülésnek az útján járok. Tehát nekem az öntudatomban meg kell találnom a lelkemet. Hogy ezt elérem, biztat engem a Szentírás, biztat a saját szívem, biztat az egész világtörténelem, mely mutatja az individuumnak titkát.  „Mit használ, ha az egész világot megnyered, de lelked üdvét elveszted?” Ez az egy gondolat fölér az evangélium tanításával. Aki ezt megérti, az már királyi, isteni típus. Tudod miért moccant meg 1900 év előtt a világ? Mert felébredt az öntudata, hogy a rabszolga egyenlő a császárral. Ha engem eltölt az a tudat, hogy az egész világnak értéke én vagyok, akkor nekibuzdulást érzek, hogy ezt az óriási értéket magamban fejlesszem. De hisz’ azt mondhatja valaki, hogyha így kiemeljük ezt a belső világot, akkor szétfoszlik minden. Azért futottak az emberek a pusztába, azért lettek mártírok, remeték, azért fordult fel szép Görögország, a ragyogó Olymp és lett helyébe egy alázatosan imádkozó, egy Miserere-t énekelő nagy tömeg, mely csak várt és elfelejtette a világot. Ugye ez veszedelem? És én ezt beismerem. Isteni érték van bennem, az egész világnak én adok értéket, következőleg én itt mindent megvethetek? Nem. Én ezt mind megfordítom, s azt mondom, hogy ezt az isteni értékemet beleállítom a világba. Igen, kedves lélek, neked eszedet ki kell művelned, az akaratodat fegyelmezned, művészetedet ki kell fejlesztened. Neked nem szabad odúkban laknod, neked nem szabad rabszolgákat megkötöznöd, hanem emberségessé, felségessé kell tenned ezt a világot. Neked magadnak szép testűnek és széplelkűnek kell lenned. Én tehát szép lelket, erőteljes individiuumot, egy benső tartalmat akarok, harmóniát a belső és külső világ között, hogy ennek az isteni képnek egy méltó szép keretet adjak. A végtelen értéket át kell élvezni, hogy szebb, gazdagabb egyéniség legyünk. A lelkigyakorlatokat azért tartjuk, hogy lelkünknek szárnyat adjunk. E szárnyaló érzelmeknek belülről kell kialakulniuk, ha kívülről segítik is, az csak biztatás lehet. Ha tudatára ébredsz öntudatodnak, az már szárnyaid bontogatása. Ha nem momdasz le, nem fáradsz bele s kifejted energiádat, okvetlenül célt érsz. Ezért arra kell törekedni, hogy semmit se tegyünk az evangélium tanítása ellen, azaz: ne vétkezzünk. Ne legyen az idegzetünk tompa, fokozzuk az érzékenységünket. Az evangéliumnak nagy igényei vannak, de az igények a bensőre utalnak; az érzülettől függ minden. Nem attól, hogy 5- 2- vagy 1 talentummal bírunk, hanem, hogy mennyi érzületet öntünk mindenbe. Csak az egyszerűnázáreti házat említem. Lehet a közönséges életben, igénytelen szolgálatban is nagy tökéletesség. Csak a lelkem finomságát megtartsam, azt pedig minden bűn letöri. „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.” A legnagyobb tökéletesség nem riasztó vértanúság, szigorúság, hanem a nemes, őszinte jóakaratnak az érvényesítése. Ha negative nem vétek ellene, positive is megtalálom az érvényesülési tért a gyakorlati életben. Az érzületet, a jószándékot beleállítom az életembe, s a kócból fonalat, ebből finom szövetet készítek, s beleszövöm a krisztusi koronát. Lesz-e erőm, hogy az én isteni öntudatommal különben gondolkozzam és érezzek, vagy csak kilendítést kapok, s azután egy tehetetlen vergődés következik? Nem, biztosít az isteni kegyelem. Mi a kegyelem? Az Isten befolyása az emberi lélekre. Az Isten engem kitapogat, kimintáz, gondolatokkal és érzésekkel ellát, de megkívánja, hogy én is erősen akarjak istenivé lenni. Ezért pedig adjunk oda mindent, s ne ragaszkodjunk az alacsonyhoz.  A mennyország hasonló a drágagyöngyhöz, aki azt megtalálja, az odaad érte mindent. Ami útjában áll, azt elsöpri, ha kell, erőszakkal, ha lehet szépszerével. Ez fontos dolog, e nélkül nincs igazi fejlődés. Hogyan éljünk hát? Mit tegyünk, mi a tökéletesség? Mi az ideál? Megint csak azt mondom, amit előbb: értsd meg, hogy végtelen értékű isteni öntudat vagy, fejleszd ki tehetségeidet, a jó akaratot állítsd bele a mindennapi életedbe s az isteni kegyelemmel megtalálod a többit. Ez az a qualitatio örök élet. Ha örökéletről beszélünk, a naptári számításra gondolunk s a napokat számítjuk, s így akarjuk a mennyországot érthetőbbé tenni. Ezt ne tegyék. A qualitativ örök élet bennünk van. Az, az a szép nemes lelki öntudat, melyből fakadnak, a legszebb insprirációim az örökkévalóságra. Ebben a mélységben találunk lendületet, ha kétség, unottság megszáll. Itt találunk mindig felfrissülést s végtelen sok örömet, s lelkünk harmonikus lesz. Krisztus mondja: „Akár 5-, akár 2-, akár 1 talentumod van, mindegy, csak akarj s akkor betérsz a te Urad örömébe!” Ha ingereket szerzünk a testnek, azok csak injekciók, azok nem örömök. Az egész külső világ arra való, hogy ezt a benső szép világot tartalommal töltse el. A kultúra, tudomány, mind csak eszközök, hogy az én szép, gazdag benső világomat jobban élvezni tudjam. Így, ha a művészet iránt érzékem van, akkor a lélek szép harmóniáját jobban ki tudom magamban fejleszteni. A művészet, kultúra mind folyamatok, és a tenger az én vagyok, mely gazdagabb s elmélyedettebb lesz. Ez egy koszorús öntudat, impretatori önérzet, ez egy fölény, mely a maga erejét érzi. Az Isteni Megváltó az evangeliumban folyton ösztökél, hogy a mennyország bennünk van, azt fejlesszük magunkban. Ehhez nagy munka kell. Az egész dolognak a nyitja: erősebbek, boldogabbak legyetek s az isteni kegyelem pedig megtanít a többire; az majd vezet, nem hagy el, rövid gyeplőn tart, belső nyugtalansággal, édességgel, szigorúsággal ösztökélni fog, hogy ne alkudj, mert aki kételkedik, az már meg is tagad. Istenem, itt van az én belső világom, egy fejletlen egyéniség, mely vergődik, kérlek világíts bele ebbe a mélységbe és mutass egy vonzó utat, ízleltesd meg velem a belső erőt, mert aki megismerte a saját lelki értékét, azt a fölséges vonást, annak a többi már nem imponál. Ilyen lelkesedéssel kell szolgálni ezt az ügyet s megoldhatjuk ezt a problémát.
Prohászka Ottokár




2019. április 7.
Nagyböjt 5. vasárnapja


Sokan, és egyre többen, ezt a jelenetet is Mel Gibson szemével fogják látni. Porzik a kör, melyet Jézus az asszony köré rajzol. Az ítélkezők mind a körön kvül vannak. Nem tartoznak Jézushoz. A bűnös asszony igen. Körön belül van.

 

Persze, ha egészen pontosan odafigyelünk, a jelenetet Gibson Monica Belucci szemein keresztül „fényképezi” le számunkra. Az ő nézőszögéből: Mária Magdolna a porba sújtva, a földdel szinte eggyé válva éli meg a pillanatot, melyről azt kellett hinnie, az utolsó. Jézus hozzá hajolt le, neki írt. Új törvényt. A megbocsátásét. A megújulásét. A küldetését. Azt mondja egy a társadalom által kivetett embernek, asszonynak, kezdj új életet. Különbet, mint az eddigi, de különbet is, mint az őt elítélőké. Mert ítélkezni csak annak van joga, akit nincs miért elítélni. Jézus drámája, hogy Mária Magdolnával ellentétben neki nincs védőügyvéde. Nincs, aki zavarba hozná az őt halálra ítélőket. Azaz: Pilátus próbálkozik, de végül mossa kezeit: nincs tekintélye, nincs hatalma megmenteni. Ennyit a birodalom hatalmáról: a közvéleménnyel szemben tehetetlen. Ma sincs ez másképp. Töprengeni kezdek. S mi lett volna, ha Pilátus a jézusi érvet használja: elítélem, ha ti mind azt valljátok: maradéktalanul fizetjük az adót a császárnak; soha nem lázongunk a római hatalom ellen, soha nem káromoljuk Istent, soha… szóval, a római és a zsidó jog értelmében egyaránt feddhetetlenek vagyunk. Kaifás & Co eloldalogtak volna. A lármás nép elcsendesült volna. Jézus egyedül maradt volna Pilátussal. S Pilátus megtudta volna, mi az Igazság. Tudunk-e egyedül maradni a körben Jézussal? S ki tudunk-e lépni azzal a szándékkal, hogy nem vétkezünk többé?

Kiss Ulrich SJ




2019. március 31.
Nagyböjt 4. vasárnapja


A legdrágább ruha

A tékozló fiú evangéliumi példabeszéde rengeteg művészt megihletett. Egyesek a bűnös állapotot, a disznókra vigyázó fiút ábrázolták, mások a hazatalálás pillanatát, a visszafogadás örömét jelenítették meg. Ez utóbbiak közé tartozik Rembrandt munkásságának egyik legjelentősebb műve, A tékozló fiú hazatérése címet viselő olajfestmény, amely bizonyára sokak számára ismert. Rembrandt egy másik alkotásán, egy rézkarcon is megörökítette a hazatalálás jelenetét, ezen egy kissé másként. A két főalak itt az apa és a lába elé boruló fiú. A háttérben az atyai ház, az otthon, ahonnan elindult és ahová visszatért a fiú. Egy szolga éppen kinyitja az ablakot, egy másik pedig az ajtón át hozza az új cipőt és az új ruhát. Érdemes elgondolkoznunk a két mellékszereplőn, cselekedetükön.
Egy szolga kinyitja a ház ablakát. Azt az ablakot, amelyet talán évekkel korábban az apa parancsára csuktak be, amikor fia elhagyta a házat és családját. Azóta sötétség borult a házra. Az apát megdöbbentette fiának távozása, hűtlensége és hálátlansága. Bántotta a dolog, mert mindent megtett, hogy fia otthon érezze magát az atyai házban, érezze e ház biztonságát és mindazok szeretetét, akik itt élnek. Az apa érzéseit jól ismerjük. Amikor valakit elveszítünk, nem szívesen megyünk az utcára és kerüljük az embereket. Visszahúzódunk a világtól, bezárkózunk otthonunkba, becsukjuk az ablakokat, lehúzzuk a redőnyöket. Magunkba zárkózunk, gondolatainkba süllyedünk, bánt a fény, mert az örömteli régi időkre emlékeztet. Múlnak a szürke hétköznapok, nincsenek ünnepek. E házban nincs helye a vigasságnak, talán ezért nem engedte soha az apa, hogy a másik fiú a barátaival mulasson. Az apa állandóan otthon van, mert azt reméli, hogy fia egyszer hazatér. Ő nem jár ki a mezőre dolgozni, a munkát a másik fiú végzi, aki becsülettel dolgozik az örökség reményében. Az apa otthon várja a fiát, mert neki otthon kell lennie akkor, amikor a fiú hazatér. Az apa várja a fiát minden nap, ezért pillantja meg már a távolból és siet elé - ahogyan Jézus elmondja a történetet. A találkozás pillanatában a szolga kinyitja az ablakot, beengedi a friss levegőt és a napfényt a házba, hogy a világosság és öröm betöltse azt.
A másik szolga pedig az apa parancsára hozza az új ruhát, pontosabban a „legdrágább ruhát” - miként Lukács evangélista írja. Nem kell rá sokáig várni, a ruha már jó ideje el van készítve, a fiú távozásától fogva arra vár, hogy valaki magára öltse. E ruha nem egyszerűen csak új, hanem ez a legdrágább. A fiúnak járó ruha. Az apa ajándéka a hazatérőnek, akit mindig is fiának tekintett, akkor is, ha egy időre megszakadt kapcsolatuk. A fiának tekintette, mert az ő szeretete nem szűnt meg fia iránt.
Ezek az apró jelenetek, Rembrandt művészi elgondolásai hűen tükrözik azt, amit Jézus el akart mondani a tékozló fiú példázatával. Istent bántja az ember bűne. Bántja, ha hálátlanul elhagyom és megszakítom vele a szeretetkapcsolatot. Nem esik depresszióba, de állandóan várja a bűnös megtérését, hazatalálását, visszatérését. Isten kész megbocsátani, leveszi rólam a bűnös élet rongyait és a kegyelem „legdrágább ruháját” adja rám. Isten örül annak, ha visszatalálok hozzá, elhagyom a bűnös életet. Örül annak, ha újra az ő fiának, gyermekének tartom magam.
© Horváth István Sándor





2019. március 24.
Nagyböjt 3. vasárnapja






2019. március 17.
Nagyböjt 2. vasárnapja


Minden embernek naponta fel kellene kapaszkodnia egy ilyen magas hegyre: vagyis elmélkedve, szemlélődve eltávolodni mindentől, mindenkitől, sőt még saját magától is. Enélkül aligha lehet ebben a mostani világban nemhogy keresztényként, de egyáltalán emberként élni. Hiszen egyedül onnét felülről lehet mindent jól látni. A lenti feladatok, megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel ,,nyakig" benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: mi mennyit ér, és megéri-e félni tőle, kell-e egyáltalán törődni vele; mi marad meg abból, ami ma elviselhetetlennek tűnik, egy hét múlva?




A Tábor hegyére azonban nem juthatunk fel meditációs módszerekkel, hanem csak Jézussal és az ő szentjeivel. Nagy segítség, ha közösen tudunk időt és helyet találni az imádkozáshoz. Ez egyrészt megóv az önbecsapástól, másrészt testvéreink és a magunk Jézus-követése olyan erőteret hoz létre, melyben könnyebben tudunk imádkozni. ,,Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott". Addig kell imádkozni, elmélkedni, míg egyszer csak ez az elváltozás be nem következik. Nem látomás ez, hanem annak felismerése egész egzisztenciánkkal, hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra. Bizonyára volt olyan Tábor-hegyi élményünk, mely Szent Péteréhez és társaiéhoz hasonló. Akkor elég a visszaemlékezés. Szent Péter is ebből élt; ez a visszaemlékezés ugyanis a jelen legmélyebb valóságára nyitja föl szemünket, hiszen ,,Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké".

Színeváltozott Urunk, Jézus Krisztus, add, hogy nap mint nap Veled együtt mehessünk fel a Tábor hegyére imádkozni, s ott a Te dicsőségedet szemlélve engedjük magunkat is kegyelmed által elváltoztatni, miközben Neked, az örök Hajnalcsillagnak fénye felkél a szívünkben. Segíts, hogy apostolaid tanúságtétele és saját színeváltozásaink emléke által megerősítve úgy térjünk vissza a Veled való bensőséges együttlétből szeretteinkhez és mindennapi teendőinkhez, hogy új szemmel lássuk, és jelentőségének megfelelően kezeljük mindazt, ami ránk és szeretteinkre vár itt e földön.
Barsi Balázs



A Magyar Katolikus Püspöki Konferenia nagyböjti körlevel itt olvasható.
Plakátja pedig itt tekinthető meg.




2019. március 10.
Nagyböjt 1. vasárnapja


Mindannyiunkban Isten csodás kincsei, a meghallgatott imákra adott válaszai rejlenek. Mint a vasérc vagy az arany a tárnák mélyén, az igazgyöngy a kagylóban a tenger fenekén, ott lapul benned, bennem a képlet, mely orvossággá válva, életet menthet, a tervrajz, melyből kígyózó út lesz, hogy testvéredhez vezesse lépteid. Benned van a béke terv, melyet ha alázattal megfogalmazol és kimondasz hangosan, elhallgatnak a fegyverek, és mosoly költözik a gyermekek arcára.

A titok, a csoda benned van! A nagyböjt szent idejében még inkább mint máskor. Felszínes csapongások, üres lötyögések helyett, magadba kell mélyedned, hogy felfedezd lelkedben rejlő értékeket. Merülj alá a csendben! Csodálatos érzés ott bent meghallani a verset, meglátni a festményt, a képletet, a megoldást, és szépen vázlatokat készítve, lassan világra szülni azt. Egy gondolat, mely nemcsak neked fontos, ott lent, belsődben kezd körvonalazódni, még csak dereng, de Te érzed, hogy belőled kikívánkozik. S mint a bányász a mély üregben, sötétben egyedül, dolgozol, megfogod, megfogalmazod, felszínre hozod, hogy megajándékozd vele a világot. Csodálatos érzés szülőanyja lenni egy igazi értéknek, egy szellemi kincsnek, melyben az emberek meghallgatott imáikra adott választ találnak.

Persze a gonosz szeretné elhitetni, hogy Te értéktelen vagy, meddő föld, üres puszta. Azt hazudja, hogy benned nincsenek igazgyöngyök, kár is lemerülnöd a hullámok alá, úgysem találsz ott önmagadban semmit. Azt mondja: szórakozz, légy vidám, élj a mának, magadnak, neked sem ad senki semmit ingyen! Ne hidd el neki, hazudik: Te Isten gyermeke vagy, felbontatlan levél, melyre a Teremtő az ő gyermekei iránti végtelen szeretetét írta, fogalmazta meg csodálatosan. Általad akarja tovább teremteni a világot az Isten, választ küldeni a sokakat gyötrő kérdésekre. Ne veszítsd el magad, mert válasz vagy valakiknek, sokaknak! Kicsinységed ne aggasszon, piciny ceruza heggyel írtak remekműveket!

Böjte Csaba OFM




2019. március 6.
Hamvazószerda - nagyböjt kezdete


Az Egyház bűnbánati napjai

Az Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici) legújabban a következőképpen szabályozza
a böjti fegyelem megtartását hívei körében:

1249. kánon - Isteni törvény folytán minden krisztushívő köteles a maga módján bűnbánatot tartani; hogy azonban mindnyájan egyesüljenek valamilyen közös bűnbánattartásban, bűnbánati napok vannak előírva; ezeken a krisztushívők különösen is törődjenek az imádsággal, gyakorolják a vallásosság és a segítő szeretet cselekedeteit, végezzenek önmegtagadásokat sajátos kötelezettségeiket hűségesebben teljesítve és főként megtartva a böjtöt és a hústilalmat az itt következő kánonok szerint.

A bűnbánati napokon az Egyház megrendüléssel, a vezeklés és hálaadás szellemében emlékezik meg Krisztus kínhaláláról, mely minket bűneink terhétől megszabadított. Csatlakozunk Urunk áldozatvállalásához, hogy saját és mások bűneiért engesztelve kiegészítsük azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéseiből (Kol 1,24). Ugyanakkor erősítjük magunkat, hogy a kísértéseknek könnyebben ellenálljunk.

E napokon különféle önmegtagadásokkal, imádsággal, jócselekedetekkel hozzuk meg saját áldozatunkat. A bűnbánati nap eszközei közül az egyház hagyományai értelmében kiemelkedik a böjtölés: Krisztus engedelmes áldozatában való részvételnek jele egyben a testi ember fölötti uralom jelképe és kiváló fegyvere (Mt 9,15 és 17,20; vö. VI. Pál pápa intelmével).

Bár a keresztény ernber egész életét átjárja a bűnbánat szelleme és gyakorlata, az Egyház kijelöl egyes kötelező bűnbánati napokat is, hogy egymást támogatva, a közösség egységében hozzuk meg az illető liturgikus naphoz is hozzá tartozó áldozatot. Ez idő szerint e napok a következők:

Szigorú böjti nap: hamvazószerdán és nagypénteken. (Egyszeri étkezés, melyen kívül még kétszer vehetünk magunkhoz valamit erősítésül; hústól való tartózkodás.)

CIC 1252. kánon - A hústilalom kötelezi azokat, akik tizennegyedik életévüket betöltötték; a böjt pedig az összes nagykorúakat kötelezi hatvanadik életévük megkezdéséig. A lelkipásztoroknak és a szülőknek legyen azonban gondja arra, hogy a bűnbánat valódi értelmére megtanítsák azokat is, akik fiatal koruk miatt nem kötelesek a böjtre és a hústilalomra.

Hústól való tartózkodás: nagyböjt péntekjein.

Bűnbánati (vezeklési) nap: Az év többi péntekjein. (Böjt vagy más önmegtagadás, irgalmas jócselekedet, imádság.) Nincs böjt (illetve bűnbánati nap), ha kiemelkedő egyházi ünnepet ülünk. Mentesülnek a böjtölés (de nem a bűnbánat egyéb gyakorlatai) alól a nehéz testi munkát végzők, közétkeztetésben részesülők.

1250. kánon - Bűnbánati napok és idők az egész egyházban az év összes péntekjei és a nagyböjt ideje.

1253. kánon - A püspöki konferencia pontosabban is meghatározhatja a böjt és a hústilalom megtartását, továbbá egészében vagy részben helyettesítheti is a hústilalmat és a böjtöt a bűnbánat más formáival, főként a segítő szeretet cse­lekedeteivel és vallásgyakorlatokkal.

Az irgalmasság cselekedetei

Az irgalmasság testi cselekedetei:

1. az éhezőknek ételt adni,
2. a szomjazóknak italt adni,
3. a szegényeket ruházni,
4. az utasoknak szállást adni,
5. a betegeket és
6. a börtönben levőket látogatni,
7. a halottakat eltemetni.

Az irgalmasság lelki cselekedetei:

1. a bűnösöket meginteni,
2. a tudatlanokat tanítani,
3. a kételkedőknek jó tanácsot adni,
4. a szomorúakat vigasztalni,
5. a bántalmakat békével tűrni,
6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
7. az élőkért és holtakért imádkozni.




2019. március 3.
Évközi 8. vasárnap




Szeretnél tökéletes lenni? Ennek első feltétele, hogy tudd, nem vagy az. Sajnálatos módon hajlunk arra, hogy tökéletesnek tekintsük magunkat, esetleg kisebb közösségünket, ahova tartozunk. A többiek, hát azok bizony szánalmasak… A hiányzó önismeret tehát az első akadály. S minél elégedettebbek vagyunk önmagunkkal, minél önteltebbek vagyunk, annál nagyobb az űr a valóság és. becsapós önképünk között. Persze elvethetjük a sulykot az ellenkező véglet felé hajolva. Van, aki nagyon híján van a legkisebb önbecsülésnek is. Lúzernek tartja magát, és ezáltal lesz azzá. Nem tud örülni mások sikerének sem, hisz az rossz fényt vet őrá. Mi a megoldás? Ha vannak barátaink, akik őszinték hozzánk, elindulhatunk a jó irányba. S persze jó, ha fel tudunk nézni valakire, még pedig ha joggal tekintjük őt példaképnek.. A harmadik tétel és feltétel pedig az, hogy csak a jót keressük a másikban, hogy azt követhessük. Ne keressük a közmondásos szálkát, ne engedjünk a csalárd közbeszédnek, a pletyka sugallatainak, csak saját jó tapasztalatunknak. Mondom, a jónak. S ha bizonytalanok leszünk ítéletünkben, marad a teszt: jót tesz-e velem és másokkal? Békésebb a légkör, ha jelen van? Öröm tölt el? Akkor jó társaságba kerültél.

Kiss Ulrich SJ




2019. február 24.
Évközi 7. vasárnap

Kedves Testvérek! Olyan mondatokat hallottunk most, amikből egyet kiválasztunk, bármelyiket és szó szerint meg akarjuk tenni, szó szerint, akkor fel fog fordulni az életünk. Másként fog kinézni, de nagyon. Először is fontos tisztázni azt, hogy ellenségeinket szeretni alapvetően két dolgot jelent, amit itt Jézus mond. Az egyik az, hogy jót tenni velük, a másik pedig az, hogy imádkozni értük. Hogyha valaki rosszat tesz velünk, akkor ez fáj. Másképp nem lenne rossz. Ugye? A fájdalom, a szenvedés és a rossz, ez a három valóság összefügg egymással. Ha valami nem rossz, akkor az nem fáj, nem okoz szenvedést. Különbség van a három fogalom, a három valóság között, de összefüggenek. Tehát ha nekünk fájdalmunk van, akkor azt jelenti, hogy valami rossz munkálkodik körülöttünk, bennünk, vagy éppen általunk. Olyan is van.

Mi a legnagyobb rossz? Hogyha valaki hátat fordít Istennek.
Mert akkor honnan tudná meg azt, hogy mi az igazság, hogy hogyan kell szeretni. Tehát az egyik dolog az, hogy jót tenni. Hogyha valakivel jót teszünk, ahogy Pál apostol mondja ezt, olyan, mintha parazsat raknánk a fejére. Égetni fogja. (vö. Róm 12,20)
Cseh Péter atya
Teljes elmékedés itt olvasható.





2019. február 17.
Évközi 6. vasárnap

Egy kedves film arról, hogy miként lehetünk boldogok az életben, olyanok, akikben Jézus is kedvét leli (katt a képre):

Miután Jézus kiválasztotta a tizenkét apostolt követői közül, beszédet intéz minden jelenlévő tanítványához. A beszéd első része kifejezetten azokról szól, akik tanítványai lettek és az Isten Országához tartoznak, annak megvalósításán munkálkodnak. Őket, akik befogadták Istent Országának örömhírét, Jézus boldognak nevezi. A beszéd második felében elhangzó „jaj-mondások” pedig azokról szólnak, akik a földi gazdagodástól, a bővelkedéstől vagy a szórakozástól várják boldogságukat. Isten Országának eljövetele megváltoztatja az emberi életeket. A szegények, az éhezők, a sírók és az üldözöttek Istentől kapják meg jutalmukat, aki lelki gazdagságot, bőséget, nevetést és örök életet ad nekik.

© Horváth István Sándor

Urunk, Istenünk! Te egyetlen Fiaddal és a Szentlélekkel a béke, az irgalom, a szeretet, a megbocsátás és a jóság Istene vagy. A te békéd, a te nyugalmad, a te szereteted és kegyelmed, istenséged irgalma legyen velünk és közöttünk életünk minden napján!





2019. február 10.
Évközi 5. vasárnap

Simon Péter háza után halászbárkája kap jelentőséget azáltal, hogy Jézus tanításának helyévé válik. A tény, hogy Jézus az ő bárkájából tanítja a népet, ismét kiemeli Péter elsődleges szerepét, és ez a kiemelkedő szerep folyamatosan erősödik Lukács evangéliumában. Péter ugyanis e jelenetben csupán egy bárkatulajdonos, majd a sikeres halászat után meghívást kap az emberhalászatra, a későbbiekben pedig, mint a krisztusi közösség hajójának kormányosa, első vezetője áll előttünk.
A jelenet leírásában Jézus tanítása és annak pozitív fogadtatása csak röviden kerül megemlítésre, mert az evangélista inkább arra szeretné irányítani figyelmünket, hogy az Úr miként kerül kapcsolatba első tanítványaival és hogyan hívja meg későbbi apostolait. Jézus szavának most is jelentősége van, és annak ereje megmutatkozik Péter kijelentésében: „de a te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5). Ha más mondaná, meg sem tenné, de ő már ismeri Jézus szavának hatékonyságát, bízik abban, hogy a szó most is meghozza eredményét. Bár tapasztalt halászként eszébe sem jutna ilyen időben halászni, mégis megteszi, mégpedig azért, mert Jézus mondja ezt neki, Jézus kéri ezt tőle. Péter viselkedésében tehát megjelenik az isteni szónak való engedelmesség.
Kész vagyok-e engedelmeskedni az Úr szavának?

© Horváth István Sándor Imádság:



Istenem! Tűz vagy. Szüntelenül égsz, de el nem égsz soha. Tűz vagy. Fölemészted minden szűkkeblű önzésünket. Tűz vagy. Fényednek köszönöm, hogy megismertem igazságodat. Szépség vagy minden szépség fölött. Újjáteremtettél Fiad vérében, s ebben az újjáteremtésben ismertem meg, hogy szerelmese vagy teremtményed szépségének.
Sienai Szent Katalin



2019. február 3.
Évközi 4. vasárnap




„Nem de József fia Ő, nem de az ácsnak a fia?” Ez a kérdés fölvet egy nagyon egyértelmű realitást, ez pedig az, hogy sokszor nem is olyan könnyű ismerni azokat, akik közel vannak. Éppenséggel azért, mert nagyon közel vannak. Hogy Jézussal kapcsolatosan is éppen azok, akik látták őt felnőni, látták őt ifjúnak, és látták őt fiatal embernek, látták az ő teljes emberségében, nem ismerik fel az ő nagyságát , éppenséggel ellenkezőleg, firtatják azt, vagyis úgy tűnik, hogy az emberi természetünkhöz hozzátartozik az, hogy ha valaki túl közel van hozzánk, ha valaki egészen természetesen túlságosan is előtérben van és minden nap látjuk és halljuk, nagyon könnyen az történik velünk, hogy teljes természetességgel nap mint nap találkozunk, de nem vele, hanem a róla alkotott véleményünkkel. Vagyis, hogy minél többször találkozunk valakivel, minél természetesebb a valakivel való viszonyunk, annál inkább találkozunk nap, mint nap és egyre jobban elmélyül bennünk, nem az hogy ő ki, hanem, hogy mit gondolunk róla. Hogyan vélekedünk róla, hogyan látjuk őt. Ezért éppenséggel hiába találkozunk vele nap mint , nap, vagy élünk hozzá közel. Akivel és amivel valójában sűrűn találkozunk, az a saját véleményünk. A saját ítélet alkotásunk, a saját látásmódunk, a saját gondolkodásunk. Azzal vagyunk mi nap mint nap, s egyre kevésbé talán ővele. Valahogy úgy, mint ahogy az életben de gyakran tapasztaljuk azt, hogy néha csak egy-egy veszteség tárja fel számunkra, hogy valami, valaki aki nagyon közel volt hozzánk, hogy mennyire fontos is volt. Ha valami nagyon közel van hozzánk, még ha az életünk múlik is rajta, annyira természetessé tud lenni, hogy már nem is látjuk. Nagyon furcsa ez, hogy pont azt nem látjuk, ami közel van és az életünk múlik rajta? Igen, pont ezt nem látjuk!

Gyerekekkel olyan érdekesen, ízesen tudtunk beszélgetni arról, mi az, ami nagyon közel van, mi az, ami nagyon természetes, mi az, amin az életünk múlik, és nem is látjuk? Nem is tudatosul bennünk, hogy ez így van. Persze mondták egymás után, mondták a szívverésünket. Év számra nem is tűnik fel, hogy valaki dolgozik bennünk, értünk. Mondták a bennünk lakó Szentlélek Istent, mondták anyát és apát, ez most mondom nektek, közvetítem, a gyerekek tudják, hogy néha elfelejtkeznek rólatok. Hiába vagytok közel, a nagymamák és nagypapák, olyan természetes, közel van. Hogy lenne ez másképpen? Aztán beszéltünk a levegőről, a napsütésről, ezer dologról. Sok-sok személyről. Vagyis az életnek realitása az, hogy valamin, valakin az életünk múlik, nélküle nem is tudnánk lenni, egészen közel van, teljesen természetes, és közben már nem is tudatosul bennünk.

Ezért aztán az első gondolat így szól, tulajdonképpen érdemes volna fölismernünk, találkoznunk, a hozzánk nagyon közel álló Istennel. Hogy oly gyakran mondjuk és olyan természetesen fejezzük ki: „Mi atyánk, aki a mennyekben vagy.” És azt is olyan természetesnek tartjuk, hogy beszélünk róla, hogy Isten olyan távol van, nem halljuk, nem értjük. Meg kellene ismernünk a hozzánk közel álló Istent. Meg kellene ismernünk a bennünk élő Isten, azt aki olyan természetesen van közel hozzánk és oly természetesen lakik bennünk,hogy már régen elveszettük a látását. Annyira természetes, föl se tűni nekünk. Hogy hogyan éltet és hogyan van velünk. Mert amikor Jézus megjelenik a szűkebb hazájában, a szűkebb világában, tulajdonképpen ez történik. Fölfedezésre vár valaki, aki közel van.

Aztán a második: de sok mindent gondolunk egymásról! De sok mindent gondolunk arról, hogy mennyire természetesen tudjuk, hogy a másik ki is? És valójában éppenséggel erőt tud venni rajtunk egy gyöngeség. A gyöngeség pedig az, hogy az emberi kapcsolatainkban, tulajdonképpen magunkkal szeretnénk találkozni. Hogy a másik ember sajátosan eszközévé válik annak, hogy magunkkal találkozhassunk, magunkkal törődhessünk egy másik emberen keresztül. És milyen kivételes kincs az, ha mi magunk vagy mások olyanná tudnak lenni egy beszélgetésben, találkozásban, egy kapcsolatban, hogy nem magukat keresik a velünk való viszonyunkban, hanem tényleg ránk kíváncsiak. Óriási emberi teljesítmény! Nem is mindig sikerül! És az is mekkora kincs és ajándék, mikor beszélgetünk valakivel és azt fedezzük föl, hogy ő nem a felszínre reagált, hanem valahol látott bennünk egy mélyebb valakit, és erre a mélyebb önmagunkra ő rálát, és ahhoz is tud szólni, és arra is tud választ adni, hogy azzal is tud törődni ezzel a mélyebb önmagunkkal. Egész fölszabadító tud lenni!

A második gondolat így szól, mi mindannyian sokkal többek vagyunk annál, mint ahogyan azt általában a közgondolkodásunkban egymásról alkotott vélekedésünkben tudatosítani szoktuk. Ehhez már csak egyetlen gondolat a társkapcsolat világából. Éppenséggel a szakértők arról beszélnek, minél hosszabb ideje tart egy társkapcsolat, annál inkább megvan a nehézsége arra vonatkozóan, hogy azt gondoljuk, hogy tudjuk ki a másik, de ez még hagyján! De ez alapján minden kapcsolatban van sok üres hely, betöltetlen tér. Vagyis mondasz valamit, de már nem beszéljük meg, mért mondod, majd én kitalálom. Csinálsz valamit, már régen nem beszélünk olyan sokat egymással, majd én kitalálom, miért csináltad. Teszel valamit, kitalálom, miért tetted. Nem teszel valamit, azt is kitalálom, hát hogy ne találnám ki, már 10-20-30 éve együtt vagyunk, én tudom, miért mondtad, miért nem mondtad! És tudjátok itt is egy realitás, éppenséggel nagyon sok házasságban az elégedetlenség nem azzal egyenes arányos, amilyen a másik, hanem azzal egyen arányos, amit róla gondolunk. S hogy van egy emberi hajlamunk, gyöngeségünk, hogy az üres helyeket akármilyen rosszul is hangzik, így kell ezt mondani, rossz szándékkal töltsük ki. Hogy legyen bennünk egy negatív megközelítés és azt mondjuk, persze, mert te ilyen vagy, persze ismerlek téged, persze mi másra számíthattam volna. Közben nem is látjuk a másikat. Mivel találkozunk? A saját rossz szándékunkkal, a saját előítéleteinkkel, és aztán ettől nagyon boldogtalanok leszünk. Hát nem csoda! Mert a rossz szándék még boldoggá senkit sem tett! Ráadásul ez a sajátos negatív megközelítés nem is tudatosul bennünk, mert azt mondjuk, hogy te vagy ilyen! Erről ennyit! Szóval sokkal többet vagyunk annál, mint ahogy észrevétlenül éppen még a legtartósabb kapcsolatainkban képesek vagyunk egymásról vélekedni.

A másik, az élet: sokkal több annál, mint azt látni szoktuk nem egyszer, vagy amit az életről tartunk! Pár nappal ezelőtt szíven ütött egy hír! Egy sportoló fiatalember, előtte az élet, egy sportsérülése miatt kétségbeesett. Öngyilkosságot követett el. A búcsú levelében valami olyasmit írt, hogy azzal, hogyha én már nem tudok sportteljesítményeket elérni, már nincs értelem az életemnek, mert az én életem a sport. Azt jelenti, hogy az életből ennyit látott! Hogy de szűken tudjuk elképzelni az életet, hogy mi is az élet? Hogy az élet mindig sokkal több annál, mint amiről szoktunk beszélni, hogy ez az élet! Dehogy ez az élet! Az egy része, sokszor csak ennyi, meg ennyi, meg ennyi! Már csak azért is tudhatjuk ezt, mert Jézus elénk állt és azt mondja: „Én vagyok az élet.” Hát akkor az élet háromszázhatvan fok, meg még ki tudja hogy lehetne azt kifejezni! Vagyis itt is szokott lenni egy tévedésünk, az életet összetévesztjük az élettapasztalatunkkal. Az élet nem egyenlő az élettapasztalatunkkal. Még hogyha bizonyos szempontból nincs is másunk, mint élettapasztalatunk. Van élettapasztalatunk, van életutunk, valamit megtapasztaltunk, megéltünk, és a legtöbben azt mondják, az élet az, ahogyan én látom. Az élet az, amit én megéltem, amit én tapasztaltam. Hát éppenséggel annál sokkal több! És ha semmi más nem történik, csak azt mondjuk, az élet biztos több, mint amit én eddig megtapasztaltam belőle, hát akkor nyitottá teszem magam új tapasztalatok felé. Nem kell az mondanunk, hogy bár nem tapasztaltam, de mindenképp így van! Legalább ha megnyitjuk magunkat más tapasztalatok felé, akkor átélhetővé válik az, amit a hitünkkel megragadunk. Mert ebben az esetben a hitről beszélhetünk úgy, hogy a hit, megelőlegezett tapasztalat. Bár még nem tapasztaltam, hogy milyen is az, amikor valaki ilyen vagy olyan jót tesz velem, vagy én ilyen vagy olyan jót teszek valakivel, de megnyitom magamat erre az új tapasztalatra, hogy megtörténhessék, hogy megtapasztalhassam. Tehát a hit bizonyos szempontból megelőlegezett tapasztalat. És ha látjuk a különbséget, hogy az élet nem egyenlő az élettapasztalatommal, megnyithatom magamat a bővebb élettapasztalat irányába. Különben csak annyi történik, hogy az életből mindig kimazsolázom, kiszemezgetem azt, amit már tudok róla. Attól az élet még nem az, de én annak fogom tartani .

És végül az utolsó gondolat, természetesen Isten sokkal több annál, mint amit látunk és fölfogunk belőle. Hogy mennyi békesség tudna fakadni abból, hogy ha ezt elismerjük. Hogy az Isten sokkal több annál, sokkal több annál is, mint amit a hitünkben, a hitünkkel föl tudunk fogni belőle. Sokkal több! És tudom, mindig ez eszembe szokott jutni, hogy száz emberből 99, hogy ha van egy mélypontja, egy nehézsége, egy válsága, s imádkozik, akkor mit szokott mondani 100 emberből 99? Azt mondja, Isten nem hallgatott meg! Isten nem válaszol! Isten nem segít, nem szól, esetleg még büntet is! Miért volna ez így? 100-ból egyetlen egy ember van, kicsit föláll, leporolja magát, azt mondja „Ejha elég süket lehetek, hogy nem hallom Istent!” Legtöbben történik velünk valami, rögtön vonatkoztatják Istenre, és mondják: Isten ilyen, olyan, amolyan! Nagy német filozófus azt mondta, a legtöbb ember a saját határait a világ korlátainak tartja! Istenre vonatkozóan is! De nagy dolog, nem is kell többet tudni, tükör által, homályosan látunk, kétség kívül így van!De ha ezt már tudatosítjuk magunkkal, már egy óriási nyitottság felé léptünk:egy óriási nyitottság felé, hogy Isten valamit föl tudjon ragyogtatni magából, amit mi, ha nem engedjük őt szóhoz jutni, jól kitaláljuk, hogy milyen.

De nagy dolog az, ha megismerjük Istent, aki közel van! Ha megismerjük Istent, aki bennünk van! Megismerjük Istent, aki köztünk van! Megismerjük azt az Istent, aki olyan természetesen van itt, hogy egész el tudunk róla felejtkezni. Tehát lehet és nyilván így is van, tükör által homályosan látunk , az ismeretünk töredékes. Ha ezt tudjuk, nagy nyitottság ez afelé, hogy Isten valami többet tudjon magából megmutatni.

Pál Ferenc



2019. január 27.
Évközi 3. vasárnap




Mi és ki irányítják sorsodat? Van, aki reggelente a horoszkópot bújja a napilapokban, kiválasztva a neki legjobban megfelelőt. Van, aki ezt szemfényvesztésnek tartja, és felkeres egy „igazi asztrológust,” és testhez álló horoszkópot készíttet magának, aszcendenssel, mindennel. Van, aki pszichológusától, vagy tanácsadóitól vár útmutatást. Sokan esküdöznek, hogy a találomra felütött Biblia egy szakaszára elég rábökni, „ott a megoldás.” Ott, „épp azon a helyen akadt meg a szeme,” ahol jövője kulcsára vélte meglelni. Aki ilyen személyes mágiában bízik, az most felfigyelhet: lám Jézus se járt el másképp.

 
Aki ezt hiszi, téved. Alaposan téved. Jézus egy negyvennapos lelkigyakorlatról jött, és a „Lélek erejével” tért haza. A szellemek megkülönböztetésében edződve, tudván, mi a hivatása, nem a piactérre állt ki, nem is a Templom tornácára, hanem kisebb hazájában az Istentiszteleten szólalt fel. A közösségben. És kiindulópontul az Írást vette. Izajás könyvét nem maga választotta. Sors? Véletlen? Predesztináció, azaz „eleve elrendelés”?

Vajon hányan olvastuk e szöveget, anélkül, hogy a legkisebb mértékben is találva éreztük volna magunkat? Örömhírt a szegényeknek? Utópia! Szabadulás a foglyoknak? Utópia! (És különben is, megérdemelték ...) Vakoknak látás? Utópia! (Akarnak-e egyáltalán látni?) Szabadság az elnyomottaknak? Utópia! (Nemrég még azt mondták volna: kommunista propaganda …) Aki viszont alaposan mérlegelte már egy lelkigyakorlatban – és nem holmi „transzcendentális meditációban,” szivárványszínű spirituális introspekciót tartva – hivatását, az képes felismerni ezekben a szavakban a küldetést, a meghívást. Talán nekünk, neked, nekem is szól! Csak éppen a nagy rohanásban nem állunk meg mérlegelni, mit jelent mindez számunkra. A papok dolga. Vagy szívesen „lelkizünk”, és elbűvölve ízlelgetjük a szavak zamatát, de mindez csupán esztétikai gyönyör. Mi lelkinek hívjuk. Pedig nincs az a keresztény, akinek ne lenne a fentiek közül legalább egyre hivatása. Nem mindenki tud valóban szabaddá tenni – különben is, a Lélek és az Igazság tesz szabaddá, nem mi. De az örömhírt bárki elviheti. Kinek is? A szegényeknek. S talán mi magunk vagyunk a legszegényebbek
.

  Kiss Ulrich SJ




Idő = Élet

Amikor Jézus megszületett, az örökké valóságból az iőbe lépett. Nekünk adta az idejét. nem néhány óráját vagy napját, hanem egész életét az emberek között élte.
Te emnyit adsz szeretteidnek az idődből? (Minőségi időt!
)

Rövid elgondolkodtató videó a témában itt tekinthető meg.







Részletes lelkitükör itt tölthető le.






Az Édesanya teremtése

Bruno Ferrero írása

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:
- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?
- Ige. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az elöző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyítson, és legalább hat pár keze legyen.

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
- Hat pár?
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
- Olyan sok?
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok."
- Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.
- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.

Az angyal kiváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.
- Tud gondolkodni?
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal.
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
- Hát az meg mire jó?
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal.

Finom melankóliával válaszólt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!








Lelkitükör (nem csak) fiataloknak a szeretet parancs alapján
Mikor gyóntam utoljára? Milyen gyakran szoktam áldozni?

I. Mennyei atyámat mindennél jobban szeretem.
A hit: Ismerem-e hitünk tanítását? Járok hittanra? Utána nézek-e a felmerülő nehézségeknek? Figyelek-e Isten üzenetére? Szeretettel beszélek-e Istenről, vallásról?
Az imádság: Rendszeresen (napponta), szívesen és jól imádkozom-e? Részt veszek-e a közös imádságokban? Szoktam-e saját szavaimmal is imádkozni?
A szentmise: Szívesen és pontosan járok-e a vasárnapi szentmisére? Tevékeny-e részvételem? Szoktam-e áldozni? Tudatosan követem-e Jézust?
A bűnbánat: komolyan törekszem-e a hibáim kijavítására? Tudom-e fegyelmezni magamat? Egészséges-e az életmódom? Megbánom-e naponta a bűneimet? Hogyan tartom meg a bűnbánati napokat? Rendszeresen (1-2 havonként) gyónok-e? Van-e lelkivezetőm, akitől tanácsot kérhetek?

II. Szeretem embertársaimat, ahogy Jézus szeretett minket.

A család: Megbecsülöm-e szüleimet? Segítek-e nekik? Megbízhatnak-e bennem? Jó kapcsolatban vagyok-e velük?
Testvérek és társak: Jóindulatú, udvarias vagyok-e mindenkihez? Tudok-e megbocsátani? Okoztam-e kárt valakinek? Jóvá tettem-e? Vigyázok-e mások életére, becsületére, testi-lelki épségére, egészségére? Szereztem-e másoknak örömet? Megértő vagyok-e, törődöm-e mások bajával?
Jövendőbelim: Van-e bennem felelősségtudat? Nem éltem-e vissza mások bizalmával? Fegyelmezni tudom-e nemi ösztönöm? (Szemérmetlen érintés, csók, önkielégítés, stb.) Kerülöm-e a bűnre vezető alkalmakat? (TV, filmek, újságok, öltözködés, társaság, beszélgetések, stb).
A közösség: Becsülettel teljesítem-e a kötelességemet? Részt veszek-e a közösség életében? Fejlesztem-e a képességeimet? Vállalok-e közösségi munkát? Igazságos vagyok-e? Helyesen kezelem-e az anyagi javakat? Nem éltem-e vissza helyzetemmel? Megbízható vagyok-e? Igazmondó vagyok-e? Beilleszkedek-e a közösségbe? Elviselem-e az embereket, s én elviselhető vagyok-e?
Az Egyház: Milyen apostoli szolgálatokat vállalok? Elősegítem-e a keresztények közötti egyetértést? Segítek-e másokat a kegyelmi életben? Tanúságtevő keresztény vagyok-e?









A magvető - másképpen, rövid videó itt.







MIBEN MÁS A TEMPLOMOD?

A magyar felirat bekapcsolásához kattints a CC gombra a videóképernyő jobb alsó sarkában!










A tanítványozás - elgondolkodtató videó

katt a képre



by FHabakuk Inc.®