Kezdőlap    LELKISÉG    Hirdetés    Programok    Szentmisék    Tudnivalók    Linkek    Elérhetőségek   Fotóalbum


 

 


2019. február 17.
Évközi 6. vasárnap

Egy kedves film arról, hogy miként lehetünk boldogok az életben, olyanok, akikben Jézus is kedvét leli (katt a képre):

Miután Jézus kiválasztotta a tizenkét apostolt követői közül, beszédet intéz minden jelenlévő tanítványához. A beszéd első része kifejezetten azokról szól, akik tanítványai lettek és az Isten Országához tartoznak, annak megvalósításán munkálkodnak. Őket, akik befogadták Istent Országának örömhírét, Jézus boldognak nevezi. A beszéd második felében elhangzó „jaj-mondások” pedig azokról szólnak, akik a földi gazdagodástól, a bővelkedéstől vagy a szórakozástól várják boldogságukat. Isten Országának eljövetele megváltoztatja az emberi életeket. A szegények, az éhezők, a sírók és az üldözöttek Istentől kapják meg jutalmukat, aki lelki gazdagságot, bőséget, nevetést és örök életet ad nekik.

© Horváth István Sándor

Urunk, Istenünk! Te egyetlen Fiaddal és a Szentlélekkel a béke, az irgalom, a szeretet, a megbocsátás és a jóság Istene vagy. A te békéd, a te nyugalmad, a te szereteted és kegyelmed, istenséged irgalma legyen velünk és közöttünk életünk minden napján!





2019. február 10.
Évközi 5. vasárnap

Simon Péter háza után halászbárkája kap jelentőséget azáltal, hogy Jézus tanításának helyévé válik. A tény, hogy Jézus az ő bárkájából tanítja a népet, ismét kiemeli Péter elsődleges szerepét, és ez a kiemelkedő szerep folyamatosan erősödik Lukács evangéliumában. Péter ugyanis e jelenetben csupán egy bárkatulajdonos, majd a sikeres halászat után meghívást kap az emberhalászatra, a későbbiekben pedig, mint a krisztusi közösség hajójának kormányosa, első vezetője áll előttünk.
A jelenet leírásában Jézus tanítása és annak pozitív fogadtatása csak röviden kerül megemlítésre, mert az evangélista inkább arra szeretné irányítani figyelmünket, hogy az Úr miként kerül kapcsolatba első tanítványaival és hogyan hívja meg későbbi apostolait. Jézus szavának most is jelentősége van, és annak ereje megmutatkozik Péter kijelentésében: „de a te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5). Ha más mondaná, meg sem tenné, de ő már ismeri Jézus szavának hatékonyságát, bízik abban, hogy a szó most is meghozza eredményét. Bár tapasztalt halászként eszébe sem jutna ilyen időben halászni, mégis megteszi, mégpedig azért, mert Jézus mondja ezt neki, Jézus kéri ezt tőle. Péter viselkedésében tehát megjelenik az isteni szónak való engedelmesség.
Kész vagyok-e engedelmeskedni az Úr szavának?

© Horváth István Sándor Imádság:



Istenem! Tűz vagy. Szüntelenül égsz, de el nem égsz soha. Tűz vagy. Fölemészted minden szűkkeblű önzésünket. Tűz vagy. Fényednek köszönöm, hogy megismertem igazságodat. Szépség vagy minden szépség fölött. Újjáteremtettél Fiad vérében, s ebben az újjáteremtésben ismertem meg, hogy szerelmese vagy teremtményed szépségének.
Sienai Szent Katalin



2019. február 3.
Évközi 4. vasárnap




„Nem de József fia Ő, nem de az ácsnak a fia?” Ez a kérdés fölvet egy nagyon egyértelmű realitást, ez pedig az, hogy sokszor nem is olyan könnyű ismerni azokat, akik közel vannak. Éppenséggel azért, mert nagyon közel vannak. Hogy Jézussal kapcsolatosan is éppen azok, akik látták őt felnőni, látták őt ifjúnak, és látták őt fiatal embernek, látták az ő teljes emberségében, nem ismerik fel az ő nagyságát , éppenséggel ellenkezőleg, firtatják azt, vagyis úgy tűnik, hogy az emberi természetünkhöz hozzátartozik az, hogy ha valaki túl közel van hozzánk, ha valaki egészen természetesen túlságosan is előtérben van és minden nap látjuk és halljuk, nagyon könnyen az történik velünk, hogy teljes természetességgel nap mint nap találkozunk, de nem vele, hanem a róla alkotott véleményünkkel. Vagyis, hogy minél többször találkozunk valakivel, minél természetesebb a valakivel való viszonyunk, annál inkább találkozunk nap, mint nap és egyre jobban elmélyül bennünk, nem az hogy ő ki, hanem, hogy mit gondolunk róla. Hogyan vélekedünk róla, hogyan látjuk őt. Ezért éppenséggel hiába találkozunk vele nap mint , nap, vagy élünk hozzá közel. Akivel és amivel valójában sűrűn találkozunk, az a saját véleményünk. A saját ítélet alkotásunk, a saját látásmódunk, a saját gondolkodásunk. Azzal vagyunk mi nap mint nap, s egyre kevésbé talán ővele. Valahogy úgy, mint ahogy az életben de gyakran tapasztaljuk azt, hogy néha csak egy-egy veszteség tárja fel számunkra, hogy valami, valaki aki nagyon közel volt hozzánk, hogy mennyire fontos is volt. Ha valami nagyon közel van hozzánk, még ha az életünk múlik is rajta, annyira természetessé tud lenni, hogy már nem is látjuk. Nagyon furcsa ez, hogy pont azt nem látjuk, ami közel van és az életünk múlik rajta? Igen, pont ezt nem látjuk!

Gyerekekkel olyan érdekesen, ízesen tudtunk beszélgetni arról, mi az, ami nagyon közel van, mi az, ami nagyon természetes, mi az, amin az életünk múlik, és nem is látjuk? Nem is tudatosul bennünk, hogy ez így van. Persze mondták egymás után, mondták a szívverésünket. Év számra nem is tűnik fel, hogy valaki dolgozik bennünk, értünk. Mondták a bennünk lakó Szentlélek Istent, mondták anyát és apát, ez most mondom nektek, közvetítem, a gyerekek tudják, hogy néha elfelejtkeznek rólatok. Hiába vagytok közel, a nagymamák és nagypapák, olyan természetes, közel van. Hogy lenne ez másképpen? Aztán beszéltünk a levegőről, a napsütésről, ezer dologról. Sok-sok személyről. Vagyis az életnek realitása az, hogy valamin, valakin az életünk múlik, nélküle nem is tudnánk lenni, egészen közel van, teljesen természetes, és közben már nem is tudatosul bennünk.

Ezért aztán az első gondolat így szól, tulajdonképpen érdemes volna fölismernünk, találkoznunk, a hozzánk nagyon közel álló Istennel. Hogy oly gyakran mondjuk és olyan természetesen fejezzük ki: „Mi atyánk, aki a mennyekben vagy.” És azt is olyan természetesnek tartjuk, hogy beszélünk róla, hogy Isten olyan távol van, nem halljuk, nem értjük. Meg kellene ismernünk a hozzánk közel álló Istent. Meg kellene ismernünk a bennünk élő Isten, azt aki olyan természetesen van közel hozzánk és oly természetesen lakik bennünk,hogy már régen elveszettük a látását. Annyira természetes, föl se tűni nekünk. Hogy hogyan éltet és hogyan van velünk. Mert amikor Jézus megjelenik a szűkebb hazájában, a szűkebb világában, tulajdonképpen ez történik. Fölfedezésre vár valaki, aki közel van.

Aztán a második: de sok mindent gondolunk egymásról! De sok mindent gondolunk arról, hogy mennyire természetesen tudjuk, hogy a másik ki is? És valójában éppenséggel erőt tud venni rajtunk egy gyöngeség. A gyöngeség pedig az, hogy az emberi kapcsolatainkban, tulajdonképpen magunkkal szeretnénk találkozni. Hogy a másik ember sajátosan eszközévé válik annak, hogy magunkkal találkozhassunk, magunkkal törődhessünk egy másik emberen keresztül. És milyen kivételes kincs az, ha mi magunk vagy mások olyanná tudnak lenni egy beszélgetésben, találkozásban, egy kapcsolatban, hogy nem magukat keresik a velünk való viszonyunkban, hanem tényleg ránk kíváncsiak. Óriási emberi teljesítmény! Nem is mindig sikerül! És az is mekkora kincs és ajándék, mikor beszélgetünk valakivel és azt fedezzük föl, hogy ő nem a felszínre reagált, hanem valahol látott bennünk egy mélyebb valakit, és erre a mélyebb önmagunkra ő rálát, és ahhoz is tud szólni, és arra is tud választ adni, hogy azzal is tud törődni ezzel a mélyebb önmagunkkal. Egész fölszabadító tud lenni!

A második gondolat így szól, mi mindannyian sokkal többek vagyunk annál, mint ahogyan azt általában a közgondolkodásunkban egymásról alkotott vélekedésünkben tudatosítani szoktuk. Ehhez már csak egyetlen gondolat a társkapcsolat világából. Éppenséggel a szakértők arról beszélnek, minél hosszabb ideje tart egy társkapcsolat, annál inkább megvan a nehézsége arra vonatkozóan, hogy azt gondoljuk, hogy tudjuk ki a másik, de ez még hagyján! De ez alapján minden kapcsolatban van sok üres hely, betöltetlen tér. Vagyis mondasz valamit, de már nem beszéljük meg, mért mondod, majd én kitalálom. Csinálsz valamit, már régen nem beszélünk olyan sokat egymással, majd én kitalálom, miért csináltad. Teszel valamit, kitalálom, miért tetted. Nem teszel valamit, azt is kitalálom, hát hogy ne találnám ki, már 10-20-30 éve együtt vagyunk, én tudom, miért mondtad, miért nem mondtad! És tudjátok itt is egy realitás, éppenséggel nagyon sok házasságban az elégedetlenség nem azzal egyenes arányos, amilyen a másik, hanem azzal egyen arányos, amit róla gondolunk. S hogy van egy emberi hajlamunk, gyöngeségünk, hogy az üres helyeket akármilyen rosszul is hangzik, így kell ezt mondani, rossz szándékkal töltsük ki. Hogy legyen bennünk egy negatív megközelítés és azt mondjuk, persze, mert te ilyen vagy, persze ismerlek téged, persze mi másra számíthattam volna. Közben nem is látjuk a másikat. Mivel találkozunk? A saját rossz szándékunkkal, a saját előítéleteinkkel, és aztán ettől nagyon boldogtalanok leszünk. Hát nem csoda! Mert a rossz szándék még boldoggá senkit sem tett! Ráadásul ez a sajátos negatív megközelítés nem is tudatosul bennünk, mert azt mondjuk, hogy te vagy ilyen! Erről ennyit! Szóval sokkal többet vagyunk annál, mint ahogy észrevétlenül éppen még a legtartósabb kapcsolatainkban képesek vagyunk egymásról vélekedni.

A másik, az élet: sokkal több annál, mint azt látni szoktuk nem egyszer, vagy amit az életről tartunk! Pár nappal ezelőtt szíven ütött egy hír! Egy sportoló fiatalember, előtte az élet, egy sportsérülése miatt kétségbeesett. Öngyilkosságot követett el. A búcsú levelében valami olyasmit írt, hogy azzal, hogyha én már nem tudok sportteljesítményeket elérni, már nincs értelem az életemnek, mert az én életem a sport. Azt jelenti, hogy az életből ennyit látott! Hogy de szűken tudjuk elképzelni az életet, hogy mi is az élet? Hogy az élet mindig sokkal több annál, mint amiről szoktunk beszélni, hogy ez az élet! Dehogy ez az élet! Az egy része, sokszor csak ennyi, meg ennyi, meg ennyi! Már csak azért is tudhatjuk ezt, mert Jézus elénk állt és azt mondja: „Én vagyok az élet.” Hát akkor az élet háromszázhatvan fok, meg még ki tudja hogy lehetne azt kifejezni! Vagyis itt is szokott lenni egy tévedésünk, az életet összetévesztjük az élettapasztalatunkkal. Az élet nem egyenlő az élettapasztalatunkkal. Még hogyha bizonyos szempontból nincs is másunk, mint élettapasztalatunk. Van élettapasztalatunk, van életutunk, valamit megtapasztaltunk, megéltünk, és a legtöbben azt mondják, az élet az, ahogyan én látom. Az élet az, amit én megéltem, amit én tapasztaltam. Hát éppenséggel annál sokkal több! És ha semmi más nem történik, csak azt mondjuk, az élet biztos több, mint amit én eddig megtapasztaltam belőle, hát akkor nyitottá teszem magam új tapasztalatok felé. Nem kell az mondanunk, hogy bár nem tapasztaltam, de mindenképp így van! Legalább ha megnyitjuk magunkat más tapasztalatok felé, akkor átélhetővé válik az, amit a hitünkkel megragadunk. Mert ebben az esetben a hitről beszélhetünk úgy, hogy a hit, megelőlegezett tapasztalat. Bár még nem tapasztaltam, hogy milyen is az, amikor valaki ilyen vagy olyan jót tesz velem, vagy én ilyen vagy olyan jót teszek valakivel, de megnyitom magamat erre az új tapasztalatra, hogy megtörténhessék, hogy megtapasztalhassam. Tehát a hit bizonyos szempontból megelőlegezett tapasztalat. És ha látjuk a különbséget, hogy az élet nem egyenlő az élettapasztalatommal, megnyithatom magamat a bővebb élettapasztalat irányába. Különben csak annyi történik, hogy az életből mindig kimazsolázom, kiszemezgetem azt, amit már tudok róla. Attól az élet még nem az, de én annak fogom tartani .

És végül az utolsó gondolat, természetesen Isten sokkal több annál, mint amit látunk és fölfogunk belőle. Hogy mennyi békesség tudna fakadni abból, hogy ha ezt elismerjük. Hogy az Isten sokkal több annál, sokkal több annál is, mint amit a hitünkben, a hitünkkel föl tudunk fogni belőle. Sokkal több! És tudom, mindig ez eszembe szokott jutni, hogy száz emberből 99, hogy ha van egy mélypontja, egy nehézsége, egy válsága, s imádkozik, akkor mit szokott mondani 100 emberből 99? Azt mondja, Isten nem hallgatott meg! Isten nem válaszol! Isten nem segít, nem szól, esetleg még büntet is! Miért volna ez így? 100-ból egyetlen egy ember van, kicsit föláll, leporolja magát, azt mondja „Ejha elég süket lehetek, hogy nem hallom Istent!” Legtöbben történik velünk valami, rögtön vonatkoztatják Istenre, és mondják: Isten ilyen, olyan, amolyan! Nagy német filozófus azt mondta, a legtöbb ember a saját határait a világ korlátainak tartja! Istenre vonatkozóan is! De nagy dolog, nem is kell többet tudni, tükör által, homályosan látunk, kétség kívül így van!De ha ezt már tudatosítjuk magunkkal, már egy óriási nyitottság felé léptünk:egy óriási nyitottság felé, hogy Isten valamit föl tudjon ragyogtatni magából, amit mi, ha nem engedjük őt szóhoz jutni, jól kitaláljuk, hogy milyen.

De nagy dolog az, ha megismerjük Istent, aki közel van! Ha megismerjük Istent, aki bennünk van! Megismerjük Istent, aki köztünk van! Megismerjük azt az Istent, aki olyan természetesen van itt, hogy egész el tudunk róla felejtkezni. Tehát lehet és nyilván így is van, tükör által homályosan látunk , az ismeretünk töredékes. Ha ezt tudjuk, nagy nyitottság ez afelé, hogy Isten valami többet tudjon magából megmutatni.

Pál Ferenc



2019. január 27.
Évközi 3. vasárnap




Mi és ki irányítják sorsodat? Van, aki reggelente a horoszkópot bújja a napilapokban, kiválasztva a neki legjobban megfelelőt. Van, aki ezt szemfényvesztésnek tartja, és felkeres egy „igazi asztrológust,” és testhez álló horoszkópot készíttet magának, aszcendenssel, mindennel. Van, aki pszichológusától, vagy tanácsadóitól vár útmutatást. Sokan esküdöznek, hogy a találomra felütött Biblia egy szakaszára elég rábökni, „ott a megoldás.” Ott, „épp azon a helyen akadt meg a szeme,” ahol jövője kulcsára vélte meglelni. Aki ilyen személyes mágiában bízik, az most felfigyelhet: lám Jézus se járt el másképp.

 
Aki ezt hiszi, téved. Alaposan téved. Jézus egy negyvennapos lelkigyakorlatról jött, és a „Lélek erejével” tért haza. A szellemek megkülönböztetésében edződve, tudván, mi a hivatása, nem a piactérre állt ki, nem is a Templom tornácára, hanem kisebb hazájában az Istentiszteleten szólalt fel. A közösségben. És kiindulópontul az Írást vette. Izajás könyvét nem maga választotta. Sors? Véletlen? Predesztináció, azaz „eleve elrendelés”?

Vajon hányan olvastuk e szöveget, anélkül, hogy a legkisebb mértékben is találva éreztük volna magunkat? Örömhírt a szegényeknek? Utópia! Szabadulás a foglyoknak? Utópia! (És különben is, megérdemelték ...) Vakoknak látás? Utópia! (Akarnak-e egyáltalán látni?) Szabadság az elnyomottaknak? Utópia! (Nemrég még azt mondták volna: kommunista propaganda …) Aki viszont alaposan mérlegelte már egy lelkigyakorlatban – és nem holmi „transzcendentális meditációban,” szivárványszínű spirituális introspekciót tartva – hivatását, az képes felismerni ezekben a szavakban a küldetést, a meghívást. Talán nekünk, neked, nekem is szól! Csak éppen a nagy rohanásban nem állunk meg mérlegelni, mit jelent mindez számunkra. A papok dolga. Vagy szívesen „lelkizünk”, és elbűvölve ízlelgetjük a szavak zamatát, de mindez csupán esztétikai gyönyör. Mi lelkinek hívjuk. Pedig nincs az a keresztény, akinek ne lenne a fentiek közül legalább egyre hivatása. Nem mindenki tud valóban szabaddá tenni – különben is, a Lélek és az Igazság tesz szabaddá, nem mi. De az örömhírt bárki elviheti. Kinek is? A szegényeknek. S talán mi magunk vagyunk a legszegényebbek
.

  Kiss Ulrich SJ




2019. január 20.
Évközi 2. vasárnap

Megszületik a hit



A mai evangélium Jézus első csodájáról számol be, amelyet Kána városában egy lakodalmi ünnepség során tett nyilvános működése kezdetén. Abban az időben a lakodalom egy hétig tartott, s bizony nem kis gondot jelenthetett a családoknak, hogy ennyi ideig enni- és innivalóról gondoskodjanak a vendégsereg számára. Könnyen előfordulhatott, hogy közben elfogyott a bor, ami azzal járt, hogy az ünneplést idő előtt abba kellett hagyni. A kánai fiatalok és családjuk számára is nagy szégyen lett volna, ha ilyen előfordul, s a történet szerint éppen ez a veszély fenyegetett. A problémát Mária veszi észre, s ő szól fiának, Jézusnak. A helyzet meglehetősen feszült, bizonyára a vendéglátók is tudtak már a gondról. A drámaiságot tovább fokozza, hogy Jézus látszólag visszautasítja édesanyja kérését, mintha nem az ő dolga volna a helyzet megoldása vagy nem szándékozna segíteni. Mária azonban tudja, hogy nem visszautasításról vagy a segítség megtagadásáról van szó. Ő hisz abban, hogy fia biztosan segíteni fog, ha eljön annak az ideje. Ebben bízva mondja azt a szolgáknak, hogy bármit is kér, tegyék meg. A csoda aztán annak eredményeként történik meg, hogy a szolgák megteszik, amire az Úr utasítja őket. Furcsának tarthatták, hogy vízzel kell megtölteni a kőkorsókat, nem is sejtették, hogy mi fog ebből kijönni, mégis megteszik, amit Jézus kér tőlük. Két dolgon érdemes mindezek kapcsán elgondolkoznunk. Hiszek-e abban, hogy segít nekem Jézus mindazon gondjaim megoldásában, amit elé tárok? Megteszek-e mindent, akár az először furcsának, érthetetlennek tűnő dolgokat is, amit Jézus kér tőlem? E hit és készség nélkül nincs csoda.

A víz borrá változtatásával Jézus megoldja a nehéz helyzetet és biztosítja, hogy tovább folytatódhasson a lakodalom, s ne szakadjon meg a vendégek öröme. Nem feltűnést akar kelteni ezzel, csak egyszerűen segíteni akar és a szégyentől menti meg az újonnan házasultakat. Cselekedetét természetesen az is motiválta, hogy édesanyja közbenjáró kérését teljesítse. Mindemellett Jézus csodájának legfőbb mozgatóereje az volt, hogy kinyilvánítsa isteni hatalmát, erejét, ahogyan ezt Szent János evangélista az elbeszélés egyik végkövetkeztetéseként megfogalmazza: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét” (Jn 2,11).

Az evangélista egy másik tanulságot is levon, amely így szól: a csoda láttán „tanítványai hittek benne”(Jn 2,11). A gyógyító csodák esetén mindig megfigyelhetjük, hogy a Jézusban való hit, az ő isteni hatalmában való hit feltétele a csodának. A gyógyulni vágyó betegek vagy kísérőik minden esetben kifejezik Jézusba vetett hitüket. A csodáknak ugyanakkor van egy másik hatása is, tudniillik az, hogy akik azokat látják, hitre ébrednek, megszületik bennük a hit. Ébresszen bennem hitet Jézus isteni dicsőségének megtapasztalása és csodáinak látása!

© Horváth István Sándor



2019. január 13.
Urunk megkeresztelkedésének ünnepe


Nyilvános tevékenységének megkezdése előtt Jézus a Jordán folyóhoz ment, Keresztelő Jánoshoz, aki megkeresztelte őt. Jézus keresztelkedése epifánia, istenségének jele: keresztelkedésével igent mond az Atya akaratára. Megkezdi földi küldetését, hogy megmutassa Isten szerető jóságát. Az ünnep görög neve teofánia, vagyis Isten megjelenése: az Atya szózata hallatszott az égből, s a Szentlélek galamb képében szállt alá a megnyílt egekből.

Az epifánia (vagy teofánia) Isten megjelenése, működése Krisztus emberi mivoltában. Az epifánia elnevezés a görög „láthatóvá válni” igéből származik, s az Úr megjelenésének eseményeit foglalja magába: a vízkeresztkor ünnepelt eseményt: a királyok hódolatát, akik Jézusban felismerték a várt Messiást; Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban; valamint a Kánai menyegző csodáját, amely Krisztus működésének első jele volt. A karácsony Istennek az emberi lét egyszerűségében való rejtőzését, az epifánia az emberi életben való megnyilvánulását mutatja – mondta egy homíliájában XVI. Benedek pápa.

Vízkereszt után Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő. Keresztelő János megkereszteli Isten egyszülött Fiát a Jordán folyóban – ezzel indul Jézus földi küldetése, nyilvános működése, hogy megmutassa Isten szerető jóságát minden ember iránt. Jézus keresztelkedése istenségének jele: igent mond az Atya akaratára.

Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből.  Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3,13–17)

Keresztelő János tudta és hangsúlyozta, hogy nem ő a Messiás, s arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztelt, utána jön, aki Szentlélekkel fog keresztelni. Az Úr Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy felvegye a keresztséget, mégis megtette: egy lett közülünk, vállalta az emberi sorsot. Megkeresztelkedését rendkívüli jelek kísérték: miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, leszállt rá a Szentlélek, és szózat hallatszott az égből: 'Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem'. Jézus első nyilvános mozdulatában benne volt egész élete: a Szentlélek erejével cselekszik, hogy az Atya akarata vezesse mindenben.

Jézus megkeresztelkedésekor vált nyilvánvalóvá, teljesedett be Izaiás próféta jövendölése: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Az Apostolok Cselekedete szerint: „mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”

Magyar Kurír



2019. január 6. Vízkereszt ünnepe


Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit:
20 + G + M + B + 18. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi:
Christus Mansionem Benedicat („Krisztus áldja meg e házat”).

Vízkereszt ünnepe megmutatja, hogy Isten minden emberhez eljött. A megváltó Jézus születésével Isten vállalja az emberi életet és később a szenvedést is, hogy ezzel elhozza minden ember számára az üdvösséget, az örök élet reményét. A parancsolt ünnepen nyissuk meg szívünket a megjelenő Istennek, aki megmutatja magát nekünk. Azt kérjük, hogy az új esztendő minden napját kísérje Isten segítsége és áldása!

Egy aranyos mese itt nézhető meg karácsonnyal és a három királlyal kapcsolatban. (Kisgyermekeknek és felnőtteknek is!)





2019. január 1. Szűz Mária Isten anyja ünnepe

A béke világnapja


dr. Márfi Gyula érsek atya körlevele a képre kattintva olvasható.






2018. Szent Család vasárnapja


„A családegyház legyen az ima első iskolája. A családban a gyermekek már a legkisebb kortól kezdve érzékelhetik Istent a szülők tanításának és példaadásának köszönhetően.”

Az igazi keresztény nevelésből nem maradhat ki az imádság. Ha a gyermekek nem tanulnak meg a családban imádkozni, később nehéz lesz betölteni ezt az űrt – mondta a pápa. Arra buzdította a családokat, hogy fedezzék fel ismét a közös ima szépségét, kövessék a názáreti Szent Család példáját. Így egy szívvé és egy lélekké, valódi családdá válnak.

Éppen az ima révén válunk képessé arra, hogy mély kapcsolatba lépjünk Istennel. A názáreti Szent Család az ima iskolája, ahol megtanuljuk, hogy meghallgassunk másokat, elmélkedjünk, behatoljunk Isten Fia megnyilvánulása legmélyebb értelmébe, példát veszünk Máriáról, Józsefről és Jézusról.

Emlékezetes marad Isten szolgája, VI. Pál pápa názáreti beszéde, amelyben kifejtette: a Szent Család iskolájában mindenekelőtt megtanuljuk a csöndet – idézte elődjét XVI. Benedek. VI. Pál pápa 1964. január 5-én mondott názáreti beszédében többek között így fohászkodott: „Óh, Názáret csöndje, taníts meg bennünket, hogy szilárdak maradjunk jó elhatározásainkban, készen álljunk arra, hogy meghalljuk Isten titokzatos sugallatait és az igazi mesterek buzdításait”.

Mária felülmúlhatatlan példaképe annak, hogyan szemléljük Krisztust. A Fiú arca az ő méhében formálódott, emberi vonásait tőle kapta. Mária szívének tekintete már az angyali üdvözlet pillanatában Jézusra összpontosul. A következő hónapokban egyre jobban érzi Jézus jelenlétét egészen a születés napjáig, amikor anyai gyöngédséggel szegezheti tekintetét Fiára. Mária egész létét meghatározzák a Jézushoz fűződő emlékek. „Mária pedig szívébe véste szavaikat és el-elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,29) – olvassuk Lukács evangéliumában arról, hogyan fogadta Mária a megtestesülés misztériumát. Ez a magatartása végigkíséri egész életén át. Lukács evangelista megismerteti velünk Mária hitét, reményét és engedelmességét, imaéletét, Krisztushoz való szabad csatlakozását. Mindez a Szentlélek ajándéka, aki leszáll rá, mint ahogy leszáll majd az apostolokra Jézus ígéretének megfelelően.

Az a kép, amelyet Szent Lukács rajzol Máriáról, példa minden hívő számára, aki megőrzi szívében Jézus szavait, összehasonlítja tetteivel és előrehalad Jézus megismerésében. Boldog II. János Pál nyomán mondhatjuk, hogy a rózsafüzér imában Mária a példakép: Krisztus misztériumait szemléli, spirituális egységben az Úr anyjával.

Az evangélium, mint tudjuk, nem őrizte meg Szent József egyetlen szavát sem: jelenléte csöndes, de hűséges, állandó és tevékeny. Tökéletesen eleget tett atyai szerepének minden szempontból. Jézust Máriával együtt az imára nevelte. Elvitte magával a zsinagógába, a szombati szertartásokra, Jeruzsálembe, az izraeli nép nagy ünnepeire. A zsidó hagyománynak megfelelően József vezette az otthoni imákat reggel és este, valamint az étkezések alkalmával. Így Jézus megtanulta az egyszerű názáreti házban az ima és a munka váltakozását, és hogy Istennek ajánlja fel fáradozását, amivel megszerzi a családnak a mindennapi kenyeret.

A názáreti Szent Család az egyház első példaképe: Jézus jelenlétének és közvetítő szerepének köszönhetően mindnyájan gyermeki kapcsolatban élnek Istennel, aki átalakítja az emberek közötti kapcsolatokat is – fejtette ki 2011. év utolsó általános kihallgatásán tartott katekézisében XVI. Benedek pápa.



2018. Szent Karácsony ünnepe
A Megváltó születése

Áldott Szentestét és boldog karácsonyt!





Idő = Élet

Amikor Jézus megszületett, az örökké valóságból az iőbe lépett. Nekünk adta az idejét. nem néhány óráját vagy napját, hanem egész életét az emberek között élte.
Te emnyit adsz szeretteidnek az idődből? (Minőségi időt!
)

Rövid elgondolkodtató videó a témában itt tekinthető meg.







Részletes lelkitükör itt tölthető le.






Az Édesanya teremtése

Bruno Ferrero írása

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:
- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?
- Ige. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az elöző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyítson, és legalább hat pár keze legyen.

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
- Hat pár?
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
- Olyan sok?
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok."
- Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.
- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.

Az angyal kiváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.
- Tud gondolkodni?
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal.
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
- Hát az meg mire jó?
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal.

Finom melankóliával válaszólt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!








Lelkitükör (nem csak) fiataloknak a szeretet parancs alapján
Mikor gyóntam utoljára? Milyen gyakran szoktam áldozni?

I. Mennyei atyámat mindennél jobban szeretem.
A hit: Ismerem-e hitünk tanítását? Járok hittanra? Utána nézek-e a felmerülő nehézségeknek? Figyelek-e Isten üzenetére? Szeretettel beszélek-e Istenről, vallásról?
Az imádság: Rendszeresen (napponta), szívesen és jól imádkozom-e? Részt veszek-e a közös imádságokban? Szoktam-e saját szavaimmal is imádkozni?
A szentmise: Szívesen és pontosan járok-e a vasárnapi szentmisére? Tevékeny-e részvételem? Szoktam-e áldozni? Tudatosan követem-e Jézust?
A bűnbánat: komolyan törekszem-e a hibáim kijavítására? Tudom-e fegyelmezni magamat? Egészséges-e az életmódom? Megbánom-e naponta a bűneimet? Hogyan tartom meg a bűnbánati napokat? Rendszeresen (1-2 havonként) gyónok-e? Van-e lelkivezetőm, akitől tanácsot kérhetek?

II. Szeretem embertársaimat, ahogy Jézus szeretett minket.

A család: Megbecsülöm-e szüleimet? Segítek-e nekik? Megbízhatnak-e bennem? Jó kapcsolatban vagyok-e velük?
Testvérek és társak: Jóindulatú, udvarias vagyok-e mindenkihez? Tudok-e megbocsátani? Okoztam-e kárt valakinek? Jóvá tettem-e? Vigyázok-e mások életére, becsületére, testi-lelki épségére, egészségére? Szereztem-e másoknak örömet? Megértő vagyok-e, törődöm-e mások bajával?
Jövendőbelim: Van-e bennem felelősségtudat? Nem éltem-e vissza mások bizalmával? Fegyelmezni tudom-e nemi ösztönöm? (Szemérmetlen érintés, csók, önkielégítés, stb.) Kerülöm-e a bűnre vezető alkalmakat? (TV, filmek, újságok, öltözködés, társaság, beszélgetések, stb).
A közösség: Becsülettel teljesítem-e a kötelességemet? Részt veszek-e a közösség életében? Fejlesztem-e a képességeimet? Vállalok-e közösségi munkát? Igazságos vagyok-e? Helyesen kezelem-e az anyagi javakat? Nem éltem-e vissza helyzetemmel? Megbízható vagyok-e? Igazmondó vagyok-e? Beilleszkedek-e a közösségbe? Elviselem-e az embereket, s én elviselhető vagyok-e?
Az Egyház: Milyen apostoli szolgálatokat vállalok? Elősegítem-e a keresztények közötti egyetértést? Segítek-e másokat a kegyelmi életben? Tanúságtevő keresztény vagyok-e?









A magvető - másképpen, rövid videó itt.







MIBEN MÁS A TEMPLOMOD?

A magyar felirat bekapcsolásához kattints a CC gombra a videóképernyő jobb alsó sarkában!










A tanítványozás - elgondolkodtató videó

katt a képre



by FHabakuk Inc.®